Országgyűlési Napló - 2015. évi őszi ülésszak
2015. november 16. hétfő (116. szám) - Az Európai Unió Tanácsa által a nemzetközi védelmet kérők kötelező kvóták szerinti elosztásáról elfogadott határozattal összefüggésben indítandó bírósági eljárásról szóló előterjesztés összevont vitája - ELNÖK: - Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik):
2429 A helyzet tehát az, h ogy nagyon furcsa lesz, amit mondok, de a dublini rendelet ebben az értelemben most nekünk dolgozik a tekintetben, hogy egyes kikötései öt hónapos, illetve egyéves határidőkkel lehetővé teszik azt, hogy a nyugateurópai végső fogadó ország bizonyos feltéte lek teljesülése mellett gyakorlatilag átörökölje azt a felelősséget, amely az érkező migráns elbírálását illeti. Nem azt mondom ezzel, hogy a dublini rendelet jó lenne vagy ne kellene ezt felülvizsgálni, hiszen a történelem minden szempontból eljárt fölött e, a szemétdombjára kellene hajítani. De azt mondom, hogy egyes rendelkezései csökkentik azt a létszámot, csökkenthetik, tehát százezer alá csökkenthetik azt a létszámot, amellyel a visszatoloncolások esetében szembesülnünk kell. (20.50) A mértékadó szakma i számítások 4050 ezerre teszik reálisan azt a létszámot, amellyel Magyarországnak szembe kell néznie, és ez még mindig egy riasztó, hatalmas létszám. Mi, jobbikosok nem véletlenül mondjuk azt, hogy zéró tolerancia a visszatoloncolások terén és zéró toler ancia a kvótaszerű megoldások terén is, hiszen nem fogadható el az, hogy a brüsszeli boszorkánykonyhában kifőznek valami hasonlót, és tulajdonképpen ellenállás nélkül keresztülvezetik ezt egy perifériálisnak tekintett tagországban. De azt is mondjuk, hogy nagyon csodálkozunk azon, hogy egyes, magukat liberálisnak, emberbarátnak tartó erők nem tiltakoznak - nem azt akarom mondani, hogy habzó szájjal - a kvótaszerű megoldások ellen, de mindenképpen hangosabban. Hiszen miről beszélünk? A XXI. századi Európában embercsoportok erőszakos áttelepítéséről és otttartásáról beszélünk, egy teljesen életszerűtlen megoldásról, amely kivitelezhetetlen, de mégiscsak csoportok, tömegek erőszakos áttelepítésével jár. Én elvárnám a magukat liberálisnak mondó erőktől, hogy a leghangosabban tiltakozzanak az ilyen módszerek ellen. Természetesen a Jobbik sem szeretne ilyet, egyetlen migránst sem szeretnénk látni Magyarországon. Azt is látnunk kell, hogy a visszatoloncolásokról beszélünk, ami legalább ekkora veszély. Beszéljen már a FideszKDNP arról, hogy mi van azzal a több mint 700 emberrel, akit idén küldtek vissza valamelyik nyugateurópai országból vagy migránsként ide került vissza Magyarországra! Vagy beszéljenek azokról az őrizetesekről, akikből lehet, hogy mondjuk, Marton vásáron csak 74 személy tartózkodik, őrizetesekről beszélünk és migránsokról. De nem véletlen, hogy minket, jobbikosokat nemcsak az őket őrző személyzet és a helyi lakosok keresnek meg, de sokan a hivatalos szervek tagjai közül is név nélkül fogadóórán, ho gy bizony tartanak attól, hogy ha csak ez a 74 ember valami olyan cselekményre akarja ragadtatni magát, ami a magyar hatályos jogszabályokba ütközik, nem biztos, hogy vissza tudják tartani őket. Egész egyszerűen rossz a rendszer, amit kitaláltak. Ezt annak ellenére mondom, hogy a magyar rendvédelmi erők dolgozói álláspontom szerint erőn felül teljesítettek a határsávban is, és elmondható ez általában is ebben a kérdéskörben. Tehát tisztáznia kellene magát a kormánynak a visszatoloncolások ügyében mindenképp en és azt illetően, hogy a most Magyarországon tartózkodókkal mi a terve. És egyáltalán, ha kvóta szerint bárkit ide visszaküldenének, mi lenne az MSZP terve, mondjuk, kvóta szerint 300 vagy 1300 ide telepített emberrel? A magyar adófizetők pénzén tartanán k, nyilván ellátnánk, gondoznánk őket? Mit csinálnának ezek az emberek? (Mesterházy Attila: Dolgoznának!) Megjelennének a munkaerőpiacon, majd zárt táborokban laknának, fegyveres őrök őriznék őket? Mert különben visszaszöknek - jogosan – Németországba a sa ját diaszpóráikhoz. Lehet, hogy önöknek fű alatt ez a céljuk, de ne akarjanak már Magyarországra embercsoportokat telepíteni, mert mi ebből nem kérünk, nem fogjuk hagyni! Éppen ezért mondjuk, hogy mivel látjuk, hogy Magyarországon a társadalom több mint 90 százaléka hasonló gondolatokat fogalmaz meg, egy szélesebb körű kiállásra is szükség van. Ezért a szerdai napon 18 órakor a Lövőház utcában, az Európai Bizottság rezidenciája előtt várunk mindenkit, még egyszer mondom, nem csak Jobbikszimpatizánsokat, a kik a kvótaszerű megoldások ellen fel kívánnak lépni, Magyarország védelmében kívánnak fellépni.