Országgyűlési Napló - 2015. évi őszi ülésszak
2015. november 16. hétfő (116. szám) - Dr. Szél Bernadett (LMP) - a nemzetgazdasági miniszterhez - „Munkások nélküli munkaalapú társadalom?” címmel - DR. SZÉL BERNADETT (LMP):
2357 Köszönöm, államtitkár úr. Megkérdezem Kés z Zoltán képviselő urat, elfogadjae az államtitkári választ. KÉSZ ZOLTÁN ( Független ): Köszönöm szépen, államtitkár úr. Én a végén kérdeztem egy dátumot, hogy mondjon egy dátumot, hogy mikorra készül el. Én nem fogadom el a válaszát. (Közbeszólások a kormá nyzó pártok padsoraiból: Jaj!) Én örülök, hogy ön felsorolta ugyanazt, amit én is mondtam, hogy megépült már jobbra is, meg balra is Veszprémtől. Veszprém az egyik olyan megyeszékhely, ahova nem ér el autópálya, amit nem lehet gyorsforgalmi úton megközelít eni. És gondolom, elkerülte a figyelmét az is, hogy pár héttel ezelőtt tartottak Veszprémben egy nyilvános fórumot, ahol a NIF egyik munkatársa a következőket mondta: „A napokban érkezett egy levél a Fejlesztési Minisztériumból. Ebben a körgyűrű kapcsán ol yan elrendelést kaptunk, ami az előkészítés befejezését az idei évben engedélyezi, viszont egyelőre felfüggesztette a kivitelezési előkészítési tevékenységünket.” Tehát az a helyzet állt elő, hogy ön most vagy nem tudja, hogy mit nyilatkozik, mit mond az e gyik kollégája, vagy szándékosan félrevezeti a közvéleményt. A veszprémiek az igazságot szeretnék tudni. Köszönöm szépen, nem fogadom el a választ. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiból.) ELNÖK : A képviselő úr a választ nem fogadta el. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae az államtitkári választ. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az államtitkári választ 98 igen szavazattal, 31 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta. Dr. Szél Bernadett (LMP) - a nemzetgazdasági miniszterhez - „Munkások nélküli munkaalapú társadalom?” címmel Tisztelt Országgyűlés! Szél Bernadett, az LMP képviselője, interpellációt nyújtott be a nemzetgazdasági miniszterhez: „Munkások nélküli munkaalapú társadalom?” címmel. Szél Bernadett képviselő asszonyt illeti a szó. DR. SZÉL BERNADETT ( LMP ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Országgyűlés! Miközben a közmunkásokkal együtt a félmilliót is meghaladja a munkanélkülie k száma ebben az országban, egyre több szakma válik egyik napról a másikra hiányszakmává a folyamatos elvándorlás okozta munkaerőhiány miatt. Korábban csak a szakképzettséget igénylő munkákban fordult elő az, hogy nem találtak a cégek munkaerőt, de most má r ott tartunk, hogy egyszerű, szakképesítést nem igénylő állásokból is egyre több a betöltetlen ebben az országban. Több ezres a hiány mérnökből, bolti eladóból, pékből, sofőrből, irodai adminisztrátorból, és a sort még folytathatnám. A KSH adatai szerint például 5 ezer ember hiányzik a kereskedelemből, miközben 34 ezer olyan álláskereső van nyilvántartásban, akinek az utolsó munkahelye a kereskedelemben volt. S hadd idézzek egy szakszervezeti vezetőt, aki úgy fogalmazott, hogy most már mindenkit felvesznek , aki él és mozog. Mindennek az oka, hogy ebben az országban rettenetesen alacsonyak a bérek, a magyar bérekből nem lehet megélni, ezért az emberek megpróbálnak odamenni, ahol olyan béreket tudnak kapni, amiből fedezni tudják a mindennapi megélhetésüket, é s gondoskodni tudnak a családjukról is. Most már ott tartunk, hogy az Auchan nemrég 4200 munkavállalójának egyszerűen megemelte átlagosan 10 százalékkal a fizetését, és azzal indokolták ezt a döntést, hogy máshogy már nem lehet megtartani