Országgyűlési Napló - 2015. évi őszi ülésszak
2015. november 16. hétfő (116. szám) - Tóth Csaba (MSZP) - a Miniszterelnökséget vezető miniszterhez - „Miért nem fontosak a magyar otthonok a kormánynak?” címmel - ELNÖK: - DR. FÓNAGY JÁNOS nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár:
2349 Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Egy hónappal ezelőtt azonnali kérdéssel fordultam Lázár miniszter úrhoz itt a parlamentben, hogy megtudjam, lesze lakóépületek energiahatékonysági felújításával kapcsolatos program európai uniós forrásból. Miniszter úr akkor válaszában azt mondta, hogy - idézem - „Magántulajdonban álló, függe tlenül attól, hogy ipari technológiával épített lakás vagy kertes övezetben meglévő lakóház, felújítására a tulajdonosnak forrást biztosítani a magyar kormánynak 2014 és 2020 között a jelenleg hatályos európai uniós szabályozás szerint nincs lehetősége.” I dőközben a Magyar Energiahatékonysági Intézet kérdésére az Európai Bizottság regionális főigazgatóságának vezetője írásban is egyértelművé tette, hogy a Brüsszel által ez év februárjában elfogadott környezeti és energiahatékonysági operatív program tartalm azza és elhatárolja mind a lakossági szektor, mind a középületek energiahatékonysági felújítására vonatkozó, vissza nem térítendő beruházási támogatásokat. Ez két forrás kombinálásával történik, az előbb említett KEHOP finanszírozza a vissza nem térítendő részt, amelyet a gazdasági és innovációs operatív program pénzügyi eszközei egészítenek ki visszatérítendő támogatások formájában. Ezzel megerősítette a Magyar Energiahatékonysági Intézet szakmai álláspontját, miszerint nemcsak lehetséges, de egyben kiemel ten fontos uniós forrásokból támogatni az épületek energiahatékonysági felújítását, beleértve a lakosságot is. Nincs olyan uniós jogszabály, amely tiltaná a magyar otthonok rezsicsökkentő felújításának vissza nem térítendő forrásokból való támogatását. Mi niszter úr az elmúlt hónap végén tartott sajtótájékoztatón arra a kérdésre, hogy miért nem lesznek vissza nem térítendő források erre a célra a lakosságnak, azt mondta: „Ingyenpénz magántulajdonba, magánszemélyeknek azért, hogy költséget takarítsanak meg, sokak meggyőződésével, nézetével és politikai, mármint szakpolitikai elképzeléseivel ellentétes. Ingyen ne adjunk semmit se, mert az nyilvánvaló, hogy nem jó irányba vinné a társadalmat.” Ezzel szemben augusztusban a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államt itkára még azt mondta, hogy jövő tavasszal indul a korszerűtlen családi házak felújítását célzó pályázat. A 150 milliárd forintos támogatásból 2020ig akár 3 millió ilyen ház is megújulhat. Az akkori elképzelés szerint a felújítási költség 40 százaléka vis sza nem térítendő uniós támogatás, 15 százalék pedig kamatmentes visszatérítendő támogatás lett volna. Magyarország teljes primer energiafelhasználásának mintegy egyharmadát a lakóépületek fogyasztják el, komplex energetikai felújításokkal ennek közel 40 s zázaléka megtakarítható lenne. Ezekre tekintettel kérdezem tisztelt államtitkár urat: miért nem támogatja a kormány a magyar otthonok energiahatékonysági, rezsicsökkentő felújítását vissza nem térítendő uniós forrásokból? Várom válaszát. Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK : Köszönöm, képviselő úr. Válaszadásra megadom a szót Fónagy János államtitkár úrnak. DR. FÓNAGY JÁNOS nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár : Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! A kormánynak mindig kiemelt célja volt a háztartások energiahatékonysági beruházásainak támogatása, és ez a jövőben is így marad. Elkötelezettek vagyunk abban, hogy a lehető legnagyobb mértékben mérsékeljük a családokat terhelő kiadásokat. E célt szolgálta a rezsicsökkentés, amelynek pozitív hatásai egyértelműen megmutatkoznak. Egy kétgyermekes, társasházban élő család megtakarítása éves szinten meghaladja a 100 ezer forintot, a lakossági fogyasztók 2013ban és ’14ben több mint 373 milliárd forintot taka rítottak meg a rezsicsökkentésnek köszönhetően. Jellemző adat, hogy a 30 napon túli közüzemi hátralékok 2012ről 2015re közel 30 százalékkal estek vissza, 95 milliárdról 68 milliárd forintra. Képviselő úr most a magyar családokért aggódik, de amikor a rez sicsökkentéssel segítséget adhattak volna a családoknak, ön és frakciójának képviselői inkább tartózkodtak s a közműcégek profitja miatt aggódtak. (Közbekiáltás a Fidesz soraiból: Úgy van!) A baloldali kormányok, amikor