Országgyűlési Napló - 2015. évi őszi ülésszak
2015. november 16. hétfő (116. szám)
2308 nem vonzó a szakma, kéménys eprőnek lenni nem jelent hosszú távú, biztos megélhetést. Ez tarthatatlan és kockázatos állapot, amely előbbutóbb családok százezreinek a biztonságát is veszélyezteti. Minden lóg a levegőben, minden bizonytalan. Különféle ötletek kerültek elő a kormányzat i fiókokból arra vonatkozóan, hogy melyik szervezethez integrálják a szakmát, ám ennél több nem történt, vagyis egyelőre a munkavállalóknak fogalmuk sincs arról, hogy mi lesz velük, hová kerülnek, s milyen formában dolgoznak majd tovább. Jelentem, elfogyot t a kéményseprők türelme. Ma már a legkitartóbbak közül is egyre többen kényszerülnek más, biztos megélhetést keresni. Ami leginkább aggasztó és időzített bombaként ketyeg, az a kéményseprők számának rohamos csökkenése, és azóta súlyosbodott a helyzet, his zen a Kéményseprők Országos Szakszervezete - amely a kéményseprők 40 százalékát tömöríti - úgy döntött, hogy a munkavállalói egy jelentős részével, több mint 300 taggal most ügyvédi letétbe helyezték 322 munkavállaló felmondását azzal, hogy amennyiben 2015 . december 21ig nem történik semmi az állásfoglalással vagy a törvénnyel kapcsolatban, akkor érvényesíteni fogják ezt a felmondást. Amennyiben érvényesítik ezt a felmondást, súlyos katasztrófahelyzet alakulhat ki. Nekem az a véleményem, hogy úgy, ahogy a Jobbik Magyarországért Mozgalom le tud ülni a munkavállalókkal, le tud ülni egyébként a szolgáltatókkal is, és tud velük egyeztetni, a kormánynak kutya kötelessége lenne leülni ezekkel az emberekkel, kutya kötelessége lenne leülni ezekkel a szervezetekkel, egy háromoldalú tárgyaláson megvitatni a törvénytervezet és a szakma további működésének a lehetőségeit, és biztosítani Magyarországon, hogy a kéményseprőipari szakma normálisan tudjon működni, és ne legyen veszélyben több százezer ember. Ez az önök felel őssége. Kérem önöket, hogy ne hozzák lehetetlen helyzetbe Magyarországot, és még a határidő lejárta előtt üljenek le ezekkel a szervezetekkel, egyeztessenek velük, és folytassuk tovább ennek a törvénynek a tárgyalását, hogy végre megnyugtatóan tudjuk befej ezni ezt a történetet. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a Jobbik soraiban.) ELNÖK : Tisztelt Képviselő Úr! A Belügyminisztérium jelezte, hogy írásban kíván majd válaszolni a felszólalására. Bejelen tés az Országgyűlés következő üléséről. Az ülés bezárása Tisztelt Képviselőtársaim! Tájékoztatom önöket, hogy az őszi ülésszak következő ülése 2015. november 16án lesz. Megköszönöm a munkájukat. Az ülést bezárom . (Az ülés 15 óra 48 perckor ért véget.) 201 5. november 16. hétfő (116. szám) Országgyűlési Napló Kövér László, dr. Hiller István, Jakab István, Lezsák Sándor és Sneider Tamás elnöklete alatt