Országgyűlési Napló - 2015. évi őszi ülésszak
2015. november 9. hétfő (115. szám) - Napirend utáni felszólalók: - ELNÖK: - KÉSZ ZOLTÁN (Független):
2304 hivatal az utóbbi napokban egy 5 milliárd forintos nagyság rendű tanácsadói pályázatot írt ki, megkerülve a saját maga által beterjesztett közbeszerzési törvényt. Emlékezzenek rá most is meg majd két év múlva is! Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps az MSZP soraiból.) (15.30) ELNÖK : A következő napirendi utáni felszól alásra jelentkezett Kész Zoltán képviselő: „Fociláz és ami mögötte van” címmel. Öné a szó, képviselő úr. KÉSZ ZOLTÁN ( Független ): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Bí zom benne, hogy nemcsak az idősebbek ismerik, de a mai fiatalok is találkozhatnak tanulmányaik során Örkény István zseniális kisregényével, melynek a címe: Tóték. Aki nem olvasta volna a művet, a mai magyar valóságban többékevésbé átélheti. A regény egyik jelképe a dobozolás. Ez az értelmetlen, kényszeres cselekvés szinonimája. A főhős őrületének kivetülése egy bizarr, tengernyi időt rabló pótcselekvés, amely soha fel nem használt, semmire nem jó dobozok kézi előállítását jelenti. Minderre a regény főhőse, a háborúban mentálisan megroppant, de környezetét a hátországban is folyamatosan harckészültségben tartó Varró őrnagy kényszeríti a közösséget. Ma, tisztelt hölgyeim és uraim, egész Magyarország dobozol. 2010 óta költségvetésünk egyre nagyobb szeletét köl tjük senki által nem kért, követelt, sőt, kívánt stadionokra, amelyekből mégis annyi nő már, mint gomba, vagy mint pártcsapat az NB Iben. Sőt, több. Hazánk olyan gazdag, hogy a miniszterelnök egyetlen közismert hobbijára, tehát stadionépítésre, profinak n evezett futballra, azon belül pártklubok kitömésére több éves távlatban többet költ, mint például felsőoktatásra. Történik mindez az Orbánrendszer futballkudarcokkal teli hatodik évében, amikor a magyar klubfutball minden eddigi negatív rekordot megdöntöt t; a stadionok még inkább konganak az ürességtől; csak az állam által odavezényelt önkormányzati, állami és magánvállalkozások finanszírozzák ezt a kicsit színpadias jellegű bajnokságot, ahol a klubok vezetői gyakran maguk is párttisztségviselők, vagy a re ndszer kaszinó- vagy egyéb kedvezményezettjei. Ilyen politikai nyomás ilyen mértékben talán még az ötvenes években sem nehezedett a sportra, mert ott legalább eloszlott a figyelem a sportágak között, de most szinte nem is létezik más. S amikor ezt az ámokf utást végre valaki felveti, vagy az iránt érdeklődik szelíden, hogy mit keres a miniszterelnök kertje végénél egy túlméretezett és többségében üresen szomorkodó stadion, akkor jön a szemtelen kommunistázás, illetve az álszent takarózás a gyermekek érdekeiv el, akik valójában a fűre sem léphettek sokáig ezekben a stadionokban, mint például Felcsúton sem, a milliárdos gázszerelők Mekkájában. Sőt, ilyenkor mintha dafke presztízsből hozzáépülne a komplexumhoz még valami, hol egy kisvasút, hol egy Makoveczstílus ú kazánház. Mintha az a néhány milliárd már nem is számítana, főleg ha jelentős részét állami forrásból és taós adókedvezményből lehet finanszírozni. Jellemző erre a rendszerre, hogy egyedül Lázár miniszter merte felvetni, hogy talán nem kéne a profi futba llt állami pénzzel kitömni, de neki ezen óvatlan megjegyzése után már nagy jövőt nem jósolunk a nemzeti együtt dobozolás rendszerében. Fontos rögzíteni, hogy a stadionépítési tébolyt, vagyis összességében százmilliárdok ablakon való kiszórását senki nem ké rte tőlük sem itthon, sem külföldön. Mielőtt kitört a dobozolás, hazánk rendelkezett elegendő infrastruktúrával a hazai és nemzetközi futballmérkőzések megrendezéséhez. De mégsem igaz, hogy senki nem akarta ezt. Mindezt egyvalaki akarta, ő viszont nagyon! És ő nem nyit vitát a dolgokról. Nos, így működik az ország jelenleg. Az Orbánrendszer kényszeres pótcselekvése, a párt és a brancs nagyvonalú közpénzes finanszírozása mellett, csak ezzel a különös személyes ragaszkodással magyarázható. Holott jól tudjuk, és bizony tudja a miniszterelnök is, hogy mindez teljesen felesleges.
