Országgyűlési Napló - 2015. évi őszi ülésszak
2015. november 9. hétfő (115. szám) - Farkas Gergely (Jobbik) - az emberi erőforrások miniszteréhez - „Miért nem látják be, hogy a felsőoktatás egyik legfontosabb célja a társadalmi mobilizáció elősegítése és miért lehetetlenítik el, hogy ezt a funkcióját be tudja tölteni?” címmel - ELNÖK: - DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára:
2265 folyamatosan forrásokat von ki a felsőoktatásból. Csak az elmúlt öt évben körülbelül 50 milliárd forintot vont ki a kormány a felsőoktatás ágazatából, ezt pedig kivétel nélkül minden intézmény megsínylette. Nem szabad azt sem elfelejteni, hogy so kan az irreálisan magas önköltségi díj miatt választják a külföldi egyetemeket. Ma Európa több országában teljesen ingyenesen lehet tanulni, elég, ha csak a hozzánk közeli országokat, Németországot és Ausztriát említjük, ahová a legtöbb fiatal megy ilyen c élból. Jól mutatja a helyzet súlyosságát, hogy míg 2010ben több mint 140 ezren jelentkeztek valamely felsőoktatási intézménybe, addig az idén már csak 105 ezren. Hiszen egyértelmű az a tény is, hogy egy diploma megszerzése óriási anyagi megterhelést jelen t egy családnak. Persze, önöknek erre a diákhitel a válaszuk, de érthető módon nagyon sokan félnek az eladósodástól. Éppen ezért a Jobbik úgy gondolja, minden segítséget meg kell adni ahhoz, hogy ne legyenek olyan fiatalok, akik anyagi helyzetük miatt nem tudnak diplomát szerezni. Hiszen fontosnak tartjuk azt, hogy ne csak a közép- és felső réteg kiváltsága legyen a felsőoktatás, hanem a szegényebb családból érkezőké is. Tisztelt Államtitkár Úr! Miért nem teszik lehetővé, hogy az intézmények csökkenteni tud ják a sokszor irreálisan magas önköltségi díjakat? Miért nem teremtik meg a lehetőségét annak, hogy a szegényebb, de jobb képességű fiatalok is tanulhassanak? Várom érdemi válaszát. (Taps a Jobbik soraiban.) ELNÖK : Köszönöm, képviselő úr. Tisztelt Országgy űlés! A képviselői kérdésre Rétvári Bence államtitkár úr válaszol. Öné a szó, államtitkár úr. DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára : Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Előbb a sz ámításra reagálnék, aztán pedig arra, amit általában a felsőoktatásról elmondott. Ugye, a legtöbb képzés esetén nem az ön által idézett költségtérítés van, hanem 150 és 200 ezer forint között mozog a féléves költségtérítés. Ez egy hat féléves diákképzés es etében 1,2 millió forintot jelent, tehát messze nem olyan arányú, mint amit ön mondott. Az 1 millió forintos félévenkénti költségtérítést az orvosképzés közelíti meg, viszont nagyon kevesen vannak a magyar diákok közül, akik költségtérítéses képzésben vesz nek részt az orvosi egyetemen. Ott az állami ösztöndíjasok száma az igényeket jobban ki tudja elégíteni. A fizetős képzésen általában a külföldi diákok vesznek részt, de azt hiszem, fontos is, hogy Magyarországon ez a kör bővüljön, minél több külföldi diák jöjjön. Ami a legnagyobb probléma a felsőoktatás terén, ezt ön is tudja, ha tartalmi kérdéseket nézünk, az az, hogy sokan vannak, akik beiratkoznak első évben, maximum másodévbe, de nem szerzik meg a diplomájukat, anélkül hagyják abba vagy fejezik be tanu lmányaikat, hogy végzettséget szereznének. Mindemellett a hallgatói juttatásokat az elmúlt időszakban is igen magas szinten kívántuk tartani, a költségvetési támogatás 20 százalékát jelenti ez, majdnem 34 milliárd forint. Teljesítményalapú vagy szociális ö sztöndíjat lehet ebből a diákoknak osztani, doktorandusz ösztöndíjat, hátrányos helyzetű hallgatóknak támogatást, sportolóknak a tanulmányi költségeikhez támogatást, jegyzetelőállításhoz támogatást, kollégiumi férőhelyekhez. Tehát rengetegféle lehetőség v an, amivel pontosan tudjuk a diákok helyzetét javítani. (Az elnöki széket Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.) Az érettségizők és felvételizők aránya körülbelül hasonlóan mozog az elmúlt években, mivel kevesebb az érettségiző, ezzel arány os a felvételit benyújtó hallgatók száma. A források kivonását szintén cáfolnám. Ön is látta az elmúlt évi és az idei költségvetésben a felsőoktatási sorokat, 717 milliárd forinttal magasabb összegek szerepelnek rajtuk. Ami pedig belülről teremtett új for rást a felsőoktatásban, az a kancellárok jelenléte, ami 10 milliárdos nagyságrendben csökkentette a felsőoktatás tartozásállományát. Köszönöm szépen. (Szórványos taps a kormánypárti padsorokban.)