Országgyűlési Napló - 2015. évi őszi ülésszak
2015. november 5. csütörtök (114. szám) - A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2001. évi CLXXXIX. törvénynek a közös önkormányzati hivatalokkal összefüggő módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - DR. KOVÁCS ZOLTÁN, a Miniszterelnökség államtitkára, a napirendi pont előadója:
2195 Megnéztük egyébként, hogy az állampolgárok úgymond hányan szavaztak. Nem az első tí zben volt ezeknek a tulajdoni lapokkal kapcsolatos eltörlése, ez alapvetően az ügyvédi világból és az ingatlanadásvételek vonatkozásában jelentkezik. Megfontolandónak tartjuk egyébként ebben a körben a kiterjesztését az ilyen jellegű indítványoknak, illet ve igazgatási szolgáltatási díjaknak. Emellett még azt is tudjuk, hogy az állam magától is időnként egyik zsebéből kiveszi, a másikba beteszi, különböző állami szervezetek is tulajdoni lapokat kérnek adott esetben egymástól. Hogy arányose az igazgatási sz olgáltatási díj vagy sem, ezen lehet vitatkozni. Ebben a tárgykörben is folytattunk vizsgálatokat. Valóban ittott lehetett látni, hogy az igazgatási szolgáltatási díjak inkább a bevételnövekmény irányába hatottak, de volt, ahol egyébként alacsonyabbak vol tak, és volt, ahol egyébként a realitást tükrözték. Ezekben a díjakban is kell egy tabula rasát csinálni az elkövetkezendő időszakban. A következőt szeretném még elmondani, tisztelt képviselőtársak, az előterjesztéssel kapcsolatosan. Felmerült itt a söralá tét immáron százhuszonkettedszer, én százhuszonharmadszor válaszolom azt, hogy az állam két olyan beavatkozási pontot kíván visszahozni ide, a parlament elé, amit a miniszter úr is mondott. Az egyik az építési hatósági eljárások rendszerének, az egész épít ésügy rendszerének az áttekintése, benne egyébként a díjakkal is, a másik pedig az adóigazgatás, az adó világa. Ebben Varga miniszter úr már nyilatkozott, amely szerint az adóbevallások megszűnnének, hanem egy elszámolási lapot kapnának az állampolgárok, n em nekik kellene ezt megalkotni, hanem ha éppen problémájuk van, azt kell megkonzultálni az adóhatósággal. Tisztelt Képviselőtársaim! Tudom, hogy ahogy a dal is mondja, meg ahogy a szurkolók is mondják 3:0 után, hogy „még, még, még, ennyi nem elég”, de azt gondolom, hogy legyenek velünk ebben szolidárisak, hogy ez az első lépés. És köszönöm szépen ebbéli támogatásukat is, hogy ez egy olyan előterjesztés, amely az állampolgárokon segít, az állam bevételeit korlátozza, a bürokráciacsökkentés irányába hat, és ha ezt első lépésnek tekintjük, és ebben támogat bennünket a parlament, akkor ezt ezennel is megköszönöm, és köszönöm szépen a figyelmüket. ELNÖK : Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! A módosító javaslatok benyújtására ma 16 óráig van le hetőség. A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2001. évi CLXXXIX. törvénynek a közös önkormányzati hivatalokkal összefüggő módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája Tisztelt Országgyűlés! So ron következik a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2001. évi CLXXXIX. törvénynek a közös önkormányzati hivatalokkal összefüggő módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig . A kormányelőterjesztés T/6976. számon a parlamenti in formatikai hálózaton elérhető. Elsőként megadom a szót Kovács Zoltán államtitkár úrnak, a Miniszterelnökség államtitkárának, a napirendi pont előterjesztőjének. Parancsoljon! DR. KOVÁCS ZOLTÁN, a Miniszterelnökség államtitkára, a napirendi pont előadója : T isztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársak! Azt mindannyian leszögezhetjük, hogy az önkormányzáshoz való jog számos törvényi garanciával védett, mivel a helyi közügyek helyben történő intézése kiemelten fontos érdek. Ezt meg tudom erősíteni, hiszen több mi nt húsz évig voltam polgármester, van némi fogalmam az önkormányzásról, az önkormányzatokról. Ezen jogosultság keretein belül kell megtalálni azt az egyensúlyt, amelynek eredményeként a helyi önkormányzás joga és hatékony működése is egyaránt biztosítható. Magyarország alapvetően