Országgyűlési Napló - 2015. évi őszi ülésszak
2015. november 5. csütörtök (114. szám) - Egyes hatósági eljárások illetékének és az igazgatási szolgáltatási díjának megszüntetéséről szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK: - DR. KOVÁCS ZOLTÁN, a Miniszterelnökség államtitkára: - ELNÖK: - GÚR NÁNDOR (MSZP):
2192 mondta a pazarló kormányzás mikéntjé t. Illetve ő említette az államtitkár urak számát és sok minden egyéb mást, én mást teszek mellé. Én az olyan típusú, nemrég alkotott, alapított propagandaminisztérium vagy a stadionok, a fűtött edzőpályák vagy a kisvasút építése, vagy a kormányzati pazarl ások számtalan és kézzelfoghatatlan, már kézzel sem fogható történéseit említem, amelyek mindmind forintokat visznek el, kemény milliárdokat abból a közösen felhasználható pénzből, ami egyébként az állampolgárok javát szolgálóan lehetne, hogy felhasznál ásra kerüljön. És fontos az is, amiről szó esett, szintén több képviselőtársam említette, hogy például az olyan típusú dolgok tekintetében, mint a tulajdoni lapok ingyenességének megteremtése; nem tudom, államtitkár úr, tude arról esetleg számot adni vagy jó értelemben visszaigazolást adni, hogy például ebben a konkrét dologban, ami a tulajdoni lapok ingyenességéhez való hozzáférés lehetőségét érinti, ebben hány állampolgári visszaigazolás vagy visszajelzés volt. Szívesen venném, ha erre tudna számadatot m ondani. Mesterházy Attila kérdései között egyet azért egy picit feszítenék. Ő nem bontotta ki direkt, én meg mégis kibontom picit, ami arról szól, hogy a fekete- és a szürkegazdaság és foglalkoztatás kérdésköre. Mert ha bürokráciáról beszélünk, akkor a gaz daság olyan típusú működéséről is szólni kell, ami megint csak félelmetesen sok pénzügyi forráslehetőséget hordoz magában. Rengeteg, rengeteg kutatás, reprezentatívnak mondható felmérés támasztja alá, hogy a mai magyar gazdaságban 1822 százalék közé teszi k a feketegazdaságban megfordult források nagyságrendjét. Ha ezt a számot nézem, ez még nagyobb, ez duplája durván annak, mint ami a bürokrácia által okozott költségterhet jelenti az országban, de 6000 milliárd forintos nagyságrendű. Azért hoztam szóba, me rt azt gondolom, azt hiszem, hogy ha e két területen egyrészt a bürokrácia terhének csökkentése vonatkozásában, másrészt a feketegazdaság, foglalkoztatás visszaszorítása tekintetében a ma meglévő 100 egységnek tekinthető terhet csak 10 százalékkal csökken teni lehetne, akkor olyan nagyságrendű szabad pénzügyi forrásokat lehetne előállítani, ami nem 10, nem 100, hanem 1000 milliárd forintos nagyságrendű szabad mozgást jelentene a költségvetés számára is nyilván, de úgy összességében a magyar emberek számára. Tehát két olyan felület, amely tekintetében mindenképpen érdemes erőket mozgósítani, de mondom, nem tyúklépéstöredéknyi erőket, mint ami jelen időszakban elénk tárulkozik. Persze, ezt támogatjuk, merthogy ez is segítség, de ez a segítség mértékeiben sokk al kevesebb, mint amennyi terhet rázúdítottak az országra az elmúlt hat esztendőben. Az elmúlt hat év történéséről azért annyit mindenképpen szóljunk, hogy összegezve mondhatnám, hogy eddig én ezt kudarcosnak tekintem e vonatkozásban, gondoljon csak a söra látét példájára - biztos emlékszik még rá, ugye, államtitkár úr? Adóbevallások söralátéten történő megvalósítása és sok minden egyéb más tekintetében. A mesét szívesen veszem, ha elmondja, meghallgatom, hogy hogy lesz ez majd 2016ban, ’17ben, ’18ban meg már semmi, már mindent a NAV fog elvégezni. Tehát értem én ezt, csak hat éve kormányoznak. A söralátét meg nem kicsi, hanem akkora, hogy a hordó kell rá és talán akkor sem takarja el. Szóval, azt gondolom, hogy ha ebben a két dologban csak, amit ez előbbi ekben említettem, a bürokrácia vonatkozásában és a feketegazdaság, foglalkoztatás tekintetében csak a meglévő terhek vonatkozásában egy 10 százalékos mértékű csökkentést tettek volna, akkor nem kellett volna önöknek küzdeni, harcolni, mondjuk, az ellené ben, hogy a férfiak 40 év jogosultsági idő utáni nyugdíjbameneteli lehetőségét korlátozzák. (13.00) Akkor nem kellene önöknek az ellen küzdeni, hogy a minimálbérek, nem a bruttójának, nem, nem, hanem a minimálbérek olyan típusú nettójának a növekedését ho zzák egy tripartit megegyezés alapján rendeletbe, törvénybe, ami arról szól, hogy a minimálbéres emberek vásárlóerőértékben