Országgyűlési Napló - 2015. évi őszi ülésszak
2015. november 5. csütörtök (114. szám) - Egyes hatósági eljárások illetékének és az igazgatási szolgáltatási díjának megszüntetéséről szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK: - MESTERHÁZY ATTILA (MSZP):
2189 Én is azzal szeretném kez deni, amiről Bárándy Gergő képviselőtársam már beszélt, hogy amit a kormány most letett a parlament asztalára, az szerintem alapvetően egy jó irányba tett jó lépés. A mértékéről, a hogyanjáról, a részleteiről biztos, hogy lehet vitatkozni, de az állampolgá rok bürokratikus akadályainak a leküzdése, lebontása egészen biztosan egy helyes kormányzati célkitűzés kell hogy legyen. Tehát ezért mondom azt, hogy ezt mindenféleképpen érdemes támogatni, sőt ösztönözni a kormányt, hogy ha van rá mód és lehetőség, akkor még több lépést és még nagyobb lépéseket tegyenek ebben az irányban. Egy kérésem vagy egy felvetésem lenne államtitkár úrékhoz, a kormányhoz, hogy Lázár miniszter úr 400 ezer beérkezett válaszról beszélt. Lehet, hogy tanulságos lenne akár a politikai párt oknak is látni azokat a felvetéseket, amiket az állampolgárok beadtak. Biztos, hogy nem tízhúsz ötletük volt, hanem ennél több, mint amire most lehetőség van ebben az egyszerűsítésben, de lehet, hogy érdemes lenne, ha egy olyan csoportosítás lenne, amiben azt látjuk, hogy hol érzik a leginkább feszítőnek az állampolgárok a hétköznapokban ezeket a kérdéseket, tehát hol akadályozza őket a legjobban, hol okozza a legnagyobb gondot. Félreértés ne essék, nem a nevekre vagyunk kíváncsiak, vagy én legalábbis nem, hogy volte 400 ezer vagy nem, hanem most tényleg szakmailag érdekelne, hogy hol érzik a hétköznapokban az emberek ezeket a problémákat. Talán ez a nyilvános összesítés vagy csoportosítás ebben segíthetne nekünk. A másik, amiről Lázár képviselő úr beszélt . Én magam is olvastam ezeket az OECDjelentéseket mind a versenyképességről, mind sok minden másról, és éppen ezért egy picit más témát szeretnék idehozni a vitában, annyiban mást, hogy nemcsak illetékekről, nemcsak ezzel kapcsolatos könnyítésekről kellen e a kormánynak gondolkodnia, hanem szerintem fontos lenne, hogyha a kormány egyfajta - nem is tudom, hogy fogalmazzak jól - deregulációban, egyszerűsítésben gondolkozna, vagy a különböző túlzó szabályokat vagy az úgynevezett túlteljesítő jogszabályi körny ezetet egy picit egyszerűsítené. Mire gondolok? Számos olyan jogszabály van, számos olyan szabályozás van Magyarországon, ami azt a versenyképességet, amiről Lázár János is beszélt, és ami ezekben a tanulmányokban is szerepel, azt bizony nagymértékben korl átozza. Számos olyan vállalkozással beszéltem, nem csak nagyvállalatokkal, sőt őket ez talán kevésbé zavarja, de a magyar mikro, kis- és középvállalati szektorban nagyon sok olyan vállalkozóval beszéltem, akik azt mondják, hogy nekik nem is feltétlenül az európai uniós támogatás lenne a legnagyobb és a legjobban, a leghatékonyabban hasznosítható segítség, hanem egyik részről az, hogyha a tisztességtelen gazdaság ellen, a feketegazdaság ellen, a nem tisztességes versenyben résztvevőkkel szemben fellépne az állam; most ez a mai vitának ilyen értelemben nem tárgya. A másik, ami viszont tárgya lehet, az az, hogy ezeket a szabályokat érdemes lenne kigyomlálni, egyszerűsíteni. Számos olyan szabály nehezíti a szolgáltató szektorban vagy a termelő szektorban dolgoz ó vállalkozásokat, az éttermektől kezdve egészen más területekig, amelyeknek túl sok értelme nincsen, egyszerűen bonyolítja az életüket vagy adott esetben plusz költségvetési kiadást jelent a számukra. És ha össze akarnánk hasonlítani ezeket a szabályozáso kat, mondjuk, az Európai Unió más tagállamai tekintetében, akkor azt látnánk, hogy tőlünk nyugatabbra levő, az Európai Uniónak régebb óta tagjaként működő országokban sincs olyan szigorú vagy olyan szabályozás, ami a magyar gyakorlatban megfigyelhető. És e z valószínűleg ilyen 2025 éves vagy még régebbi eredménye ezeknek a szabályoknak. Tehát összességében arra szeretném biztatni az államtitkár urakat és a kormányt, hogy a törvényi szabályozások tekintetében a vállalkozásokat értelmetlenül anyagi és egyéb m ás terhekkel sújtó jogszabályokat is ki kellene gyomlálni. Ebben volt korábban mind a VOSZnak, mind az Iparkamarának, mind a MGYOSZnak olyan felvetése, hogy ők szívesen lennének partnerek egy ilyen jogszabályátfésülésben, hogy melyek azok a szabályok, a melyek az üzleti menetet nehezítik, amelyek a szolgáltatás minőségét és a versenyképességét is… - pontosabban a versenyképességét csökkenti és a szolgáltatás minőségét viszont nem befolyásolja, hiszen ez fontos, hogy a fogyasztóvédelemtől kezdve a környeze ti károk elhárításán át azért sok mögöttes cél is lehet ezeknél