Országgyűlési Napló - 2015. évi őszi ülésszak
2015. szeptember 4. péntek (96. szám) - Üzenet az Európai Unió vezetőinek című országgyűlési határozati javaslat általános vitája - ELNÖK: - MIRKÓCZKI ÁDÁM, a Jobbik képviselőcsoportja részéről:
202 előírásait, ahogy egyébként az európai országok háromnegyede lassan ezt teszi? És mit mond a visszatoloncolásokról? Hajlandó akár egyetlen migránst fogadni vagy sem? Hiszen egyik nap belengette azt a kormányzat, hogy felfüggeszti a dublini rendeletet, a felfüggesztés kissé helytelen szó, hiszen itt nem egy egyezményről van szó, hanem egy diktátumszerű rendeletről, de másnap már vissza is táncoltak egy fajta európai dádát követően ebből az álláspontból, és azt láthattuk, hogy azóta lebegtetik saját álláspontjukat. Ezt is tisztázni szeretnénk tehát. De addig is, amíg ennyi veszélyforrás leselkedik Magyarország lakosságára, a Jobbik fontosnak érzi, hogy a polgárok hívó szavára mindenhol megjelenjen, ahol ez a probléma kicsúcsosodik, éppen ezért szombati napon 15 órától a Belügyminisztérium előtt egy nagyszabású demonstráción Vona Gábor részvételével együtt a lehető legkeményebben adunk hangot annak, hogy Ma gyarország a magyaroké, Magyarországból nem lesz országos menekültszálló, nem lesz belőlünk tranzitzóna, hosszú távon pedig meg fogjuk védeni a határainkat bárkitől, hiszen Magyarország magyar dominanciája csak így maradhat meg. Köszönöm. (Taps a Jobbik so raiból.) ELNÖK : Most megadom a szót Mirkóczki Ádám képviselő úrnak. MIRKÓCZKI ÁDÁM, a Jobbik képviselőcsoportja részéről : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Folytatva Z. Kárpát Dániel gondolatmenetét, kiegészíteném néhány fontos hangsúllyal. Nagyon jó lenne egyszer megélni azt, hogy önök ugyanazt teszik, mint amit mondanak. Az elmúlt öt évben mi mást sem tapasztalunk, mint ennek az ellenkezőjét. Hogyha önök azt mondják valamire, hogy fekete, akkor biztos, hogy az a valóságban fehé r, és ha azt mondják, hogy ezt tesszük, akkor biztos, hogy az ellenkezőjét teszik. Én nagyon szomorú vagyok a tekintetben, hogy itt most tényleg nem játékról van szó. Ez nem egy olyan belpolitikai játszma, ahol nem tudom, egy városi polgármesteri szék vagy éppen egy megyei közgyűlési testület többsége a tét. Azok sem kicsik, pláne az érintettek esetében. De itt most konkrétan nemcsak Európa jövője a kérdés, hanem Magyarország sorsa közép- és hosszú távon. A jelenben látjuk, hogy milyen őskáosz van, amiért a felelősséget sok minden felé lehet megfogalmazni, és sok mindenki felé, de jelenleg a magyar kormányt terheli azért a felelősség, ami most Budapesten, Bicskén, Röszkén, az M7esen és országszerte számtalan helyen van. Amit viszont önök mindig elmondanak, hogy nemzeti egység szükséges, egy nemzeti konszenzus lenne szükséges, maximálisan egyetértek - de ehhez mi kellene? Semmiképpen sem az, hogy az utolsó pillanatban benyújtanak olyan bohóckodással felérő határozati javaslatot, mint ez a mostani, amit tárgya lunk. Ha önök komolyan gondolnák, hogy Magyarország összes olyan politikai erejét egy adott ügy mentén tömörítsük egybe, hogy az ne legyen kérdés Magyarország különböző társadalmi csoportjai között, hanem mindenki egységesen sorakozzon föl egy minimális cé l mellett, akkor ugyanúgy, ahogy 2015. év elején Orbán Viktor egy találkozóra, egy egyeztetésre hívta az összes parlamenti párt elnökét, frakcióvezetőjét, ezt most is meg lehetett volna tenni. De nem ez történt, hanem önkényesen megfogalmaztak valamit. Hát , de mit is fogalmaztak meg? Itt kizárólag a felelősséget igyekeznek Európára az Európai Unió bürokratáira és nyilván vezető tagállamaira hárítani. Nem mondom, hogy nincs benne igazság, sőt nagyon komoly részigazság, alá is húzom kétszer, ez egy részigazsá g, nagyon komoly felelőssége van az Európai Uniónak abban, hogy semmifajta érdemi bevándorláspolitikája nincs, semmi olyan erős identitása és immunrendszere, amely egyáltalán alkalmassá tenné arra, hogy védekezzen, nemcsak a jelenben, hanem a jövőben, és s emmifajta elképzelése nincs egy olyan stratégiáról, hogy Európa ezzel az elképesztő kihívással hogyan és miként küzdjön meg. De amit önök rendre elhallgatnak, és ma már ezt többször említettem, most is mondom, azért, ha az okokat keressük a kialakult helyz etre, akkor meg lehet állapítani a világon most forrongó két olyan válságövezetet, két olyan pontot, amit valakik műveltek ott, és ez okozza ezt az elképesztő