Országgyűlési Napló - 2015. évi őszi ülésszak
2015. szeptember 4. péntek (96. szám) - Üzenet az Európai Unió vezetőinek című országgyűlési határozati javaslat általános vitája - ELNÖK: - DR. RÉPÁSSY RÓBERT igazságügyi minisztériumi államtitkár: - ELNÖK: - TESSELY ZOLTÁN, a Fidesz képviselőcsoportja részéről:
196 (17.10) Ez önmagában helyes is, de be kell látnunk azt, hogy ez a munka nem mindig sikeres. Látjuk azt, hogy amikor legutóbb ilyen konfliktusok alakultak ki, akkor annak milyen hatásai voltak, hiszen voltak egyébként működő államok, féldemokratikusan vagy akár diktatórikusan működő államok, amelyek a demokráciát sosem tudták vagy nem tudták teljes egészében magukénak, de az európai civilizációs i ntegrációból, expanzióból bizonyos elemeket korábban már átvettek. Amikor ezek a kis hatalmak összeomlottak az utóbbi időszakban, akkor azt látjuk, hogy hármas front, hármas szint alakult ki, egy olyan színtér, ahol nemcsak ezek a volt kis diktatúrák ütköz tek meg a nyugati civilizációval, hanem megütköztek itt egy újonnan feltörekvő iszlám fundamentalista civilizációval is, amelyik teljes egészében elutasítja a nyugati civilizáció elemeit. Furcsa hatása ennek, hogy pont ezek a konfliktusok gerjesztették, il letve ezeknek a hatása volt, hogy ez a menekültáradat megindult Európa felé. Európának be kell látnia azt, hogy ezen a politikán változtatnia kell, változtatnia kell ezen a civilizációs, expanziós politikán, és be kell látni, hogy vannak olyan esetek, amik or az európai civilizáció önmagában kerül veszélybe, a nyugati civilizáció önmagában kerül veszélybe. Ezért nagyon fontos az, hogy civilizációval is felkészüljön Európa erre a kérdésre, és elsősorban azt tekintse fontosnak, hogy Európát meg tudja őrizni ol yannak, amilyen, mert Európa attól szép, hogy abban nemzetek vannak, önálló nemzetek, erős nemzetek, ezek szövetségre lépnek egymással, és így képesek egy erős Európát megvalósítani. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK : Most a képviselői felszólalások következnek. (Jelzésre:) Illetve elnézést, a kormány következik. Megkérdezem Répássy Róbertet, kíváne hozzászólni. Igen, jelzi, öné a szó, államtitkár úr. DR. RÉPÁSSY RÓBERT igazságügyi minisztériumi államtitkár : Köszönöm a szó t, elnök úr. Csak nagyon röviden szeretném jelezni a tisztelt Háznak és az előterjesztő képviselőknek, hogy a kormányra vonatkozó határozati pont, felszólítás tekintetében a kormány egyetért az országgyűlési határozati javaslatban foglaltakkal, és azt végr e fogja hajtani, amennyiben az Országgyűlés elfogadja az országgyűlési határozatot. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK : Most a képviselői felszólalások következnek, ezek első körében a vezérszónoki felszólalásokra k erül sor. Ennek keretében megadom a szót elsőként Tessely Zoltánnak, a Fidesz képviselőcsoportja vezérszónokának, aki a pulpitusról fogja elmondani vezérszónoki beszédét. TESSELY ZOLTÁN, a Fidesz képviselőcsoportja részéről : Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtár saim! Jelen felszólalásommal nem pusztán a FideszMagyar Polgári Szövetség vezérszónokaként, hanem Fejér megye 3. számú választókerületének képviselőjeként a választókerületben élő polgárok érdekében is fel kívánok szólalni. A választókerület székhelytelep ülése Bicske, ahol 1989ben elsőként létesült menekülteket befogadó állomás, amely ma is a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal menekülteket befogadó állomása, központi telephelye, Bicskén. Sajnálatos módon az előző negyed évszázad tapasztalataival elle ntétben mára már nem a saját hazájukban valós veszélynek kitett embertársaink együttműködését élvező megsegítés a jellemző kép, sokkal inkább az, amiről ország és világ is értesülhetett a tegnapi és a mai bicskei nagyállomáson készült felvételekből, amelye ken egyértelműen az látható, hogy azok az emberek, azok a migránsok, akik a vonaton maradtak, illetve akik az elmúlt percekben kitörtek onnan, az együttműködés legkisebb jelét sem mutatják, nem törődnek vagyontárgyainkkal, és félelmet keltenek bennünk, hel yben élőkben. Valljuk meg, nehéz így valós segítséget nyújtani nekik.