Országgyűlési Napló - 2015. évi őszi ülésszak
2015. november 3. kedd (112. szám) - Napirend előtti felszólalók: - ELNÖK: - TÁLLAI ANDRÁS nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár:
1929 illetve a túlélésükhöz szükséges erőforrások lefölözését. Hogy az országnak ez nem jó? Szétszakad és belerokkan? Az nem számít. Ehhez já rul a gazdasági környezet állandó változtatása, amit a kormány erénynek gondol; hisz a meglepetés erejében. Csak épp a vállalkozások, leginkább a hazai kisvállalkozások nem szeretik ezt, mert évek munkáját képes tönkretenni egyetlen pillanat alatt. Aki ma akar valamit, az kivándorol. Így veszíti el az ország az életerejét, legaktívabb polgárait. Pedig nem volna olyan nehéz megtalálni az országnak a hasznos utat: oktatás és oktatás. Nincs olyan ország a földön, amely úgy tört volna ki a perifériális helyzeté ből, legyen az Finnország vagy Szingapúr, hogy nem fektetett mindenfélét az oktatásba. Erre épülhetnek azután a magasabb hozzáadott értéket előállító munkahelyek. A béreket pedig már most emelni kell a munkára rakódó adók csökkentésével, egyrészt azért, ho gy méltó megélhetést garantáljon mindenkinek, másrészt azért, hogy a kivándorlást lassítsuk. A méregdrága és adósságcsapdába taszító atomenergia helyett a megújulókat kell fejleszteni és az energiahatékonyságba beruházni, és a hazai erőforrásokra kellene t ámaszkodni, a magyar munkavállalók és vállalkozók érdekeit képviselni a multik vagy az orosz gazdasági terjeszkedés kiszolgálása helyett. Összeszerelő ország helyett, autógyárak idecsábítása helyett a magas hozzáadott értéket képviselő ágazatokat kellene t ámogatni. Ehhez, még egyszer, az oktatás és innováció kiemelt támogatására van szükség a jelenlegi leépítés és akadályozás helyett. Valódi verseny kell, ahol a tehetség és a szorgalom az érvényesülés kulcsa, nem pedig a politikai kapcsolatok. Köszönöm a fi gyelmet. ELNÖK : Köszönöm, képviselő asszony. Tisztelt Országgyűlés! A kormány nevében Tállai András államtitkár úr kíván válaszolni az elhangzottakra. Megadom a szót, államtitkár úr. TÁLLAI ANDRÁS nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Nem meglepő, hogy az ellenzéki pártok nem ismerik el Magyarország és a kormány gazdasági teljesítményét. Ezek közül az LMP most már egyre jobban hangoztatja, hogy nem ért egyet a kormány és az ország gazdaságpolitik ájával és a teljesítményével. Igaz, hogy alternatívát viszont nem tud adni. Nem csoda, hiszen nehéz is lenne, mert Magyarország teljesítményét egyébként az LMPvel szemben elismeri az Európai Unió, az Európai Unió Bizottsága, mert ha nem ismerné el, akkor biztosan nem engedték volna, hogy Magyarország kikerüljön 2013ban a túlzottdeficiteljárásból, és egyébként nem módosítanák rendre Magyarország gazdasági növekedési kilátásait és a makroszámokat. Magyarország teljesítményét elismeri az IMF, az az IMF, ame lynek 2010ben megköszöntük a szolgálatait, és azt mondtuk, hogy nem szeretnénk az IMF rabságában, függőségében élni, és nem szeretnénk, hogyha az finanszírozná az országot, mert cserébe olyan társadalompolitikai intézkedéseket várt volna el Magyarországtó l, a magyar kormánytól, ami vállalhatatlan, az lényegében egyenlő lett volna a megszorítások politikájával. (9.10) Az LMPvel szemben a hitelminősítők elismerik Magyarország teljesítményét, mert pozitív kilátásokat mondanak, és remélhetőleg a közeljövőben bekövetkezik végre a felminősítés is. És Magyarország teljesítményét egy nemzetközi szervezet, az OECD is elismeri, hiszen rendre szintén az Európai Unióhoz hasonlóan javítja Magyarország gazdasági kilátásait és teljesítményét. Ezért nagyon sokat kellett d olgozni, hogy ezek a nemzetközi szervezetek és a hitelminősítők elismerjék az ország teljesítményét. Ha visszagondolunk, az első fontos lépés az volt, hogy a már említett IMFnek megköszöntük a hitelezési szolgáltatását, és ezzel lényegében a magyar kormán y Magyarország sorsát gazdaságpolitikai szempontból a saját kezébe vette. Aztán következtek a gazdaságélénkítő intézkedések, így például a munkahelyvédelmi programok, amelyek több százezer ember munkahelyét segítették. Éppen az ön által említett kisvállalk ozások részesültek belőle