Országgyűlési Napló - 2015. évi őszi ülésszak
2015. november 2. hétfő (111. szám) - Napirend utáni felszólalók: - ANDER BALÁZS (Jobbik):
1919 (23.30) ANDER BALÁZS ( Jobbik ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Most hétvégén emlékeztünk meg halálának 91. évfordulója alkalmából a XX. század talán legjelentősebb paraszti származású kisgazda politikusáról, Nagyatádi Szabó Istvánról. Szülőházánál, a református temető kertjében és a síremléknél elhelyezett koszorúkkal nem csupán Somogy megye, Csokonyavison ta híres szülötte előtt tisztelegtünk, hanem a Jobbik nevében, én legalábbis fejet hajtottam a parasztság, a nemzetet ezer éven át megtartó vidéki Magyarország előtt is. Jó két évszázada maga Thomas Jefferson vélekedett úgy, hogy a földművelők a legértékes ebb polgárok, mert ők a legéleterősebbek, ők a legfüggetlenebbek, ők a legerényesebbek, és ők kapcsolódnak a legtartósabb kötelékkel hazájukhoz, ragaszkodva annak szabadságához és érdekeihez. Ilyen ember volt egyébként Nagyatádi Szabó István is. Ahogy a je les agrártörténész, Für Lajos írta Búcsú a parasztságtól című monumentális munkájában, Európa legnagyobb és legtöbb időt megélt, megtartó és teremtő társadalmi alakzata nem más volt, mint a parasztság. Az a parasztság, amelyiknek felszámolásáért, eltünteté séért oly sokat tett a XX. és a XXI. század. Elég, ha csak a II. világháborút követő erőszakos téeszesítésre, a padláslesöprésekre vagy az 1971ben elfogadott országos településhálózatfejlesztési koncepcióra utalok, ami a kétmillió ember által lakott kisf alvakra, településeink kétharmadára mondta ki a halálos ítéletet, szerepkör nélkülinek nyilvánítva azokat. Mindez a rendszerváltás után is folytatódott, nem véletlenül tekintettek a szélsőliberálisok középkori, éppen ezért eltűnésre ítélt csökevényként a m agyar falura. Ellenséget láttak annak népében, amelynek egy évszázaddal ezelőtti nagy apostola, legjelentősebb szószólója nem más volt, mint Nagyatádi Szabó István. De ki is volt ő, aki az eke szarva mellől ment a politikába? Aki szülőfalujában, Csokonyába n kisgazda tudott maradni, a parlamentbe kerülve viszont államférfivá tudott válni. Aki élete végéig meg tudott felelni a Németh László által támasztott kritériumnak, amely szerint a népéletet erős konvenciók kötik, szigorúbb a szokásjoga, ott a kézfogásna k éppúgy megvan a maga mozdulata, mint a szégyenkezésnek, és amelyik kritériumnak bizony Nagyatádi Szabó István meg tudott felelni. Mondhatjuk úgy is, hogy egész élete azt mintázta, hogy a parasztélet alaptüneménye nem más, mint a szigorú etikett. Nagyatád i Szabó István apja még a Széchenyiek féltelkes jobbágya volt, és fia az ínszakasztó munka, a református takarékosság, a kálvinista szorgalom meg a miniszteri bársonyszék ellenére sem harácsolt magának vagyont, hiszen élete végén sem volt többje, mint 45 h old. Ebben is mintát vehetnének róla a családi összefogásra hivatkozó mai politikusutódok. Meg abban is, hogy nem volt megélhetési politikus, hiszen ahogyan ő mondta: „Már kétszer hazamentem a bársonyszékből kapálni, harmadszor is meg fogom tenni, ha már n em lesz rám szükség.” Hiszen örök rajongója volt a magyar földnek, szívében olthatatlan szerelmet érzett a virágos somogyi lankák iránt. Megjárt neki a kegyelmes uram megszólítás, de ő akkor volt a legboldogabb, ha Pista bátyámnak szólították. Egykori tan ítóját, Szalóky Dánielt viszont még miniszterként is mesteruramozta. 1908ban, 45 évesen lett országgyűlési képviselő, és ahogyan a korabeli lapok fogalmaztak, ez az „egyszerű földmíves gazda tükröt tartott a ház elé, hadd lássa meg benne a mai közigazgatá s, a mai törvényhozás a mai falunak az életét”. Ő volt az első csizmás, paraszti képviselő a magyar Országgyűlésben, és ha ma élne, bizonyára most sem bújna szűk ficsúröltönybe. Az anekdota szerint felbukkanásakor először valamiféle odatévedt béresnek nézt e az akkori kor Guccijait és Louis Vuittonjait hordó honatyákhoz szokott teremőr, de Nagyatádi Szabó István sértődés nélkül, körbenézve csak annyit válaszolt: ennyi ökör mellé bizony el is kelne egy béres. Ő lett aztán a földosztó miniszter, hiszen nevéhez köthető az 1920as 36. törvénycikk, amely alapján 400 ezer szegény sorú vidéki családnak juttattak némi birtokot. Igazi, kérges tenyerű gazdáknak, akiknek
