Országgyűlési Napló - 2015. évi őszi ülésszak
2015. október 22. csütörtök (109. szám) - Az ülésnap megnyitása - Az áthelyezési válságmechanizmus létrehozásáról, valamint az egy harmadik országbeli állampolgár vagy egy hontalan személy által a tagállamok egyikében benyújtott nemzetközi védelem iránti kérelem megvizsgálásáért felelős tagállam meghatározására vona... - ELNÖK: - GYOPÁROS ALPÁR (Fidesz):
1523 előttünk fekvő javaslat kifejezetten egy dologra fókuszál, ez pedig ez a bizonyos áthelyezési válságmechanizmus, és ezzel kapcsolatosan az a módszer, amelyet most az Európai Bizottság akar választani ennek a dolognak a rendezésére. Répássy képviselő úr, ha jól értettem, nem biztos, hogy jól értettem, de azt mondta talán a felszólalásában, hogy szerintük, szerinte nem indokolt egy új mechanizmus bevezetése. Az előbbi kétperces emben is elmondtam, hogy a Magyar Szocialista Párt álláspontja szerint pedig kifejezetten indokolt lenne egy új mechanizmus bevezetése, hiszen ez az úgynevezett bűvös Dublin III. szerintünk nem rendezi ezt az adott élethelyzetet, szerintünk nem erre az éle thelyzetre találták ki, hanem néhány száz vagy esetlegesen pár ezer menekült élethelyzetének a kezelésére. (Az elnöki széket Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.) Azt, amikor tömegében, akár százezres, netalán milliós nagyságrendben szándé koznának az Európai Unió területére menedékkérők belépni, ezt nem rendezi a Dublin III. rendelet szerintünk megfelelően. Éppen ezért mondjuk azt, hogy nem javítgatni kell ezt a Dublin III. rendeletet, nem egy picit kell ezen változtatni, nem valamit hozzát enni, hanem ehelyett egy teljesen új eljárásrendet kell kialakítani az Európai Uniónak. (11.00) Tisztelt Képviselőtársaim! Nem provokatív kérdést szeretnék feltenni, nehogy félreértsék, de mégis azt kell kérdeznem, hogy szerintem önök is tisztában vannak a zzal, hogy ha a Dublin III. rendszer érvényben marad, akkor az azt jelenti, hogy Magyarországon ezt a most említett 176 ezer menedékkérőt vissza kell hogy fogadjuk. Azt mondta Hollik képviselő úr, hogy ezek az emberek Görögországon keresztül jöttek be az E urópai Unióba. Ez igaz, viszont ahol regisztrálták őket, az az ország Magyarország volt, éppen ebből kifolyólag, ha a Dublin III. rendeletet elolvassa és a szabályait részleteiben megnézi, abban az szerepel, hogy ahol a menedékkérelmét benyújtotta, abba az országba küldhető vissza. Magyarán mondva ide küldik vissza ezt a 176 ezer embert, tehát mi ezért mondjuk azt, hogy a Dublin III. rendeletet az Európai Uniónak - mondjuk úgy egyszerű nyelven - el kellene felejtenie. Szerintünk ez nem jó megoldás, és szeri ntünk ez az, ami nagyon komoly terhet róna Magyarországra, mert akkor ezt a 176 ezer embert, aki itt nyújtotta be a menedékkérelmét, ide kellene hogy visszatoloncolják, visszaküldjék, mármint hogy Magyarországra. Összességében azt tudom mondani, hogy szeri ntem - ahogy említettem - egy komoly, valós politikai érvekkel is teletűzdelt vitát lehet lefolytatni arról, hogy mélyítsük az európai uniós együttműködést, avagy ne mélyítsük. Szerintem ebben egy nagyon hosszú és biztosan szenvedélyes vitát is le tud foly tatni a Magyar Országgyűlés. Nekem ebben személyes álláspontom van egyébként, de azt én most nem szeretném itt citálni, mert nem hiszem, hogy ebbe az irányba kell hogy elvigyük a dolgot. Ha kifejezetten csak jogtechnikailag nézzük, akkor a hatáskörösszeüt közés alapján, vitatva - még egyszer mondom - a jogalapját annak, ami alapján az Európai Bizottság ezt az áthelyezési válságmechanizmust szeretné bejelenteni, akkor a túlterjeszkedés szerintem megállapítható lenne. De még egyszer mondom, ettől sokkal komol yabb és sokkal érdemibb kérdésről beszélünk, úgyhogy én azt gondolom, hogy ahogyan említettem, ebben érdemi vitát tudunk folytatni, és remélem, hogy a közeljövőben erre lehetőségünk is lesz. Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps az MSZP soraiból.) ELNÖK : Köszön öm szépen, képviselő úr. Tisztelettel köszöntöm képviselőtársaimat. Kettő percre megadom a szót Gyopáros Alpár képviselő úrnak. GYOPÁROS ALPÁR ( Fidesz ): Köszönöm a szót, elnök úr. Z. Kárpát Dániel képviselőtársamnak a közös cselekvésre vonatkozó véleménye ragadtatott arra, hogy kettőperces hozzászólásra jelentkezzek. Részben egyet tudok vele érteni, de az a helyzet, hogy ha talán magamat pozicionálnom kell a Jobbikhoz képest, akkor magam is euroszkeptikusként tenném, de arra a véleményre nem ragadtatva maga mat, hogy ma az Európai