Országgyűlési Napló - 2015. évi őszi ülésszak
2015. október 22. csütörtök (109. szám) - Az ülésnap megnyitása - Az áthelyezési válságmechanizmus létrehozásáról, valamint az egy harmadik országbeli állampolgár vagy egy hontalan személy által a tagállamok egyikében benyújtott nemzetközi védelem iránti kérelem megvizsgálásáért felelős tagállam meghatározására vona... - ELNÖK: - Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik):
1519 NagyBritanniában, és így tovább, és pontosan ezt csináljuk most: meghívólevelet küldünk azoknak a százezreknek és millióknak Afrikába, a KözelKelet térségébe, akik alig várják, hogy egy jobb él et reményében hosszú távon, tartósan letelepedjenek, és itt éljenek Európában. (Bangóné Borbély Ildikó közbeszól.) Meghívólevelet küldünk ezeknek a millióknak, és mindeközben nem adunk arra választ, hogy amíg mi rendeleteket módosítunk, rendeleteket alkotu nk újra és szerződéseket ratifikálunk újra, urambocsá’, hogyan fog működni, hogy addigra a már eddig Európába megérkezett egymillió illegális bevándorló létszáma megduplázódik, megtriplázódik, a négyszeresére, az ötszörösére, ki tudja, hányszorosára fog nö vekedni, hogy hogyan fogja elbírni ezt az európai ellátórendszer, vagy hogy valóban a belső mobilitásra milyen választ fog adni az Európai Unió, vagy hogy ha az önök állítása lenne igaz, és azt mondjuk, hogy nem gazdasági bevándorlókról beszélünk, hanem po litikai bevándorlókról, akkor hol van az az ösztönzőrendszer, ami majd abban segít az Európába érkező millióknak, hogy ha az ő hazájukban véget ér a háború, vagy megszűnik az a politikai konfliktus, ami miatt ők eljönnek Európába, akkor visszatérjenek, haz atérjenek a hazájukba - merthogy átmeneti segítségnyújtásról beszélünk alapvetően, amikor menekülteket fogadunk be, nem pedig letelepítünk milliókat Európa határain túlról. Tisztelt Képviselőtársaim! Én azt gondolom, hogy az ellenzéki pártok és különösen a szocialisták véleményalkotásához, döntéséhez szolgáljon például a visegrádi négyek együttműködése. Nyugodtan kimondhatjuk azt, hogy az, amit a visegrádi négyek ebben a kérdésben az elmúlt hónapokban arról a kohézióról, arról az erős szövetségről tanúbizon yságot tettek - mint ahogy tapasztaltuk, Áder János meghívására Balatonfüreden tanácskoztak a visegrádi országok államfői, ugyanez igaz a kormányközi együttműködésre, a parlamentközi együttműködésre, ugyanez igaz az Európai ügyek bizottságának együttműködé sére a visegrádi országok társbizottságaival, és ugyanez igaz például a határrendészeti, a rendészeti együttműködésre , én nagyonnagyon remélem, hogy a visegrádi országoknak ez az erős szövetsége, kohéziója fog mintául szolgálni nekünk is, önöknek is ahh oz, hogy végre ezt a nemzeti minimumot, amelyről oly sok szó esik, elérjük, és nagyon remélem, hogy ez szolgál majd például az Európai Unió tagállamainak nemzeti parlamentjei számára is, hogy ezt a 19 szavazatot sikerüljön összegyűjtenünk. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK : Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Most a normál időkeretben felszólalásra jelentkezett képviselőknek adom meg a szót. Elsőként felszólalásra következik Z. Kárpát Dániel képviselő úr, Jobbikképvi selőcsoport. Z. KÁRPÁT DÁNIEL ( Jobbik ): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tudnék azonosulni az imént elhangzott szavakkal, miszerint egy innen kiinduló kezdeményezés által formáljunk valamit Európa gondolkodásmódján, és érjük el a számunkra kedvező változás t, két problémám van vele. Az egyik az, hogy a közös európai cselekvési térben nem nagyon találunk az utóbbi tíz évben olyan mintákat, amelyek arra engednek következtetni, hogy ezt a nagyon helyesen említett béna kacsa szindrómát bármi is feloldja Brüsszel tekintetében. Közös európai politikák vagy sikertelenek, vagy nincsenek. A helyzet az, hogy egyetlen képviselőtársam sem tud három olyan példát említeni, nagyobb válságot, nagyobb problémakört, amelyet az utóbbi tíz évben az EU kellő időben történő reagál ással, gyorsan, hatékonyan és korszerű módszerekkel megoldott volna. Egészen elképesztő módon nincsenek ilyenek, a közös cselekvési rend megkopott, egy múlt évszázadbeli vagy múlt évezredbeli valaminek tűnik. A másik problémám pedig az, hogy én azért többe t várnék egy ilyen erős felhatalmazással bíró kormánytól, mint az önöké, amely azért kétharmaddal nyert, bár most már nincs meg neki. De önmagában az, hogy itt különböző sárga lapokkal és egyéb figyelmeztetésekkel próbáljunk nagyon finoman a virtuális térb en valamifajta változást elérni és üzenni Brüsszelnek, az nagyon kevés. A Jobbiknak egyértelmű a cselekvési terve ebben a kérdéskörben: mi a kvótáról, a kvóta szerinti megoldásokról ügydöntő népszavazást szeretnénk elérni Magyarországon, azt szeretnénk, ho gy ne az önök nemzeti konzultációs ívein, ne csak a mi standolásainkon és fogadóóráinkon, hanem az összes