Országgyűlési Napló - 2015. évi őszi ülésszak
2015. október 22. csütörtök (109. szám) - Az ülésnap megnyitása - Az áthelyezési válságmechanizmus létrehozásáról, valamint az egy harmadik országbeli állampolgár vagy egy hontalan személy által a tagállamok egyikében benyújtott nemzetközi védelem iránti kérelem megvizsgálásáért felelős tagállam meghatározására vona... - ELNÖK: - BANA TIBOR, a Jobbik képviselőcsoportja részéről:
1502 egy nagyszabású resettlemen tet, tehát letelepítési programot tervez, melynek keretében újabb 200 ezer bevándorlót akar elosztani a tagállamok között, azonban nem a már itt levőket, hanem közvetlenül a törökországi, a jordániai és a libanoni menekülttáborok lakóit hozná ide és osztan á el a kötelező kvótaelosztási kulcs alapján. Összefoglalva tehát, a KDNP számára a kötelező kvóta ügye azért kiemelt ügy, mert az a hazánkat érintő legfontosabb kérdést veti fel: vane Magyarországnak joga arra, hogy megválassza, kivel és milyen formában kíván együtt élni. Az Európai Bizottság javaslatát mi nem tudjuk másként értelmezni, mint nemleges válaszként. Mi azonban erre a kérdésre igennel válaszolunk, ezért támogatjuk az előttünk fekvő határozati javaslatot. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (T aps a kormánypárti padsorokban.) ELNÖK : Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Megadom a szót Bana Tibor képviselő úrnak, a Jobbik képviselőcsoportja vezérszónokának. Parancsoljon, képviselő úr! BANA TIBOR, a Jobbik képviselőcsoportja részér ől : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A Jobbik támogatja a sárga lapos eljárás elindítását a kvótarendszerrel kapcsolatban. Az ezzel kapcsolatos véleményemet az Európai ügyek bizottságának legutóbbi ülésein kifejtettem, és akkor is hangot a dtam annak az álláspontomnak, hogy azzal összefüggésben viszont szkeptikus vagyok, hogy maga ez az eljárás végül is eredményre foge vezetni, hiszen szeretném emlékeztetni képviselőtársaimat arra, hogy amikor az európai ügyészség vonatkozásában folytattak le sárga lapos eljárást tagállami parlamentek nyomására, akkor bizony az Európai Bizottság változatlanul hagyta az eredeti javaslatot, és figyelmen kívül hagyta a kamarák véleményét. Csak bízni tudok benne, hogy ebben az esetben ez nem így fog történni, és kellő nyomást sikerül gyakorolni az uniós vezetőkre annak érdekében, hogy valóban visszavonásra kerüljön ez a teljességgel elfogadhatatlan elképzelés. A Jobbik az elmúlt hónapok során rendkívül konstruktív hozzáállást képviselt a bevándorlás kérdésében. E gy percig sem volt számunkra vita tárgya az, hogy támogatjuk azokat a kormányzati és kormánypárti kezdeményezéseket, amelyek a kérdés megoldása irányába mutatnak, és természetesen itt az Országgyűlésben minden szavazás alkalmával így is tettünk, persze elm ondtuk saját javaslatainkat is annak érdekében, hogy közelebb kerülhessünk a bevándorlás érdemi visszaszorításához. Azt tartottuk a szemünk előtt ebben az ügyben, hogy nemzeti ügyről van szó, és emiatt pártpolitikai érdekeinket teljes mértékben hátté rbe szorítva támogattuk a harmadik Orbánkormány ilyen irányú lépéseit. Viszont azért szeretnék emlékeztetni arra is, hogy kormányzati oldalról az álláspont nem mindig tűnt egyértelműnek az elmúlt időszakban, hiszen például Németh Zsolt képviselőtársunk ré széről hangzott el olyan nyilatkozat, hogy ha úgymond ránk kívánják erőltetni uniós szinten ezt a kvótarendszert, akkor azt Magyarországnak el kell fogadnia. Ezekre az ellentmondásokra minden egyes alkalommal rávilágítottunk, rá is fogunk világítani, és re méljük, hogy végül is az lesz majd az eredmény, hogy az ilyen álláspontok háttérbe szorulnak, és ténylegesen végig fognak menni ezen az úton. Mert sajnos emlékezhetünk olyan esetekre, amikor hangzatos nyilatkozatok hangzottak el az Országgyűlésben, és aztá n később az Európai Tanács ülésén ezzel ellentétesen nyilvánult meg a miniszterelnök úr is, úgyhogy bízom benne, hogy ez esetben ez nem így fog történni. Például a költségvetési paktum kérdésére szeretnék visszautalni. Akkor láthattuk azt, hogy pont itt, a pulpituson mondta el Orbán Viktor, hogy megfontolandó a brit álláspont támogatása, és aztán néhány héttel később már mégis másként állt ehhez a kérdéshez. Számunkra, jobbikosok számára az sem volt kérdés egyetlen pillanatig sem, hogy határozottan elutasít juk magát a kvótarendszert, legyen szó egyébként akár európai uniós kvótáról, akár világkvótáról, amiről éppen Orbán Viktor beszélt. Mi azt gondoljuk, hogy ennek a felvetése sem az érdemi megoldás irányába mutat.