Országgyűlési Napló - 2015. évi őszi ülésszak
2015. október 22. csütörtök (109. szám) - Az ülésnap megnyitása - Az áthelyezési válságmechanizmus létrehozásáról, valamint az egy harmadik országbeli állampolgár vagy egy hontalan személy által a tagállamok egyikében benyújtott nemzetközi védelem iránti kérelem megvizsgálásáért felelős tagállam meghatározására vona... - ELNÖK: - HOLLIK ISTVÁN, a KDNP képviselőcsoportja részéről:
1500 népvándorlásról is. És ha így teszünk, akkor három dologról is érdemes szót ejtenünk: elsőként a tömeges illegális bevándorlással kapcsolatos elvi álláspontunkr ól, aztán az Európai Bizottság javaslatáról, annak a tartalmáról, amely tulajdonképpen a kötelező kvótáról szól, harmadrészt pedig az Európai Bizottság eljárásáról. (Több MSZPs képviselő elhagyja az üléstermet. - Kósa Lajos: Hova, hova?) Kezdve tehát magá val a problémával, talán egy dologban az európai vezetők mára egyetértenek: hogy az újkori népvándorlás olyan kihívás elé állította az Európai Uniót és annak országait, amelyre korábban nem volt példa, ezzel is indokolható a mai napig tapasztalható tétlenk edés az uniós vezetők részéről. És zárójeles megjegyzésként - és sajnálom, hogy MSZPs képviselőtársaink éppen most hagyták el a termet - azért azt érdemes megemlíteni, hogy a tömeges bevándorlást mint problémát ma már tulajdonképpen Európa minden komoly v ezetője elismeri és látja, egyedül a Magyar Szocialista Párt volt az, amely két héttel ezelőtt is egy olyan nyilatkozatot adott ki, amelyben azt írták, hogy a bevándorlás nem probléma, hanem álprobléma. (Heringes Anita: Ez nem igaz! Nem igaz!) Tessék megné zni a saját közleményüket! (Heringes Anita: Érteni kell, amit az ember mond! - Kósa Lajos közbeszól.) Nyugodtan kijelenthetjük, hogy a magyar kormány az elsők között érzékelte a probléma súlyát. Mivel a mi pártszövetségünk politikai alapelve, hogy az orszá got érintő legfontosabb ügyekben megkérdezzük az emberek véleményét, ezért a kormány, a FideszKDNP konzultációt hirdetett meg, több mint egymillió ember mondta el a véleményét, amelyből egyértelműen kiderült, hogy a magyar emberek szerint az elsődleges fe ladat az, hogy az országot meg kell védeni. Ezt figyelembe véve a KDNPnek a tömeges bevándorlással kapcsolatos elvi álláspontja azóta is változatlan. Úgy gondoljuk, hogy Európa szem elől tévesztette saját keresztény identitását, és újra meg kell találnia önmagát annak érdekében, hogy a XXI. századi globális versenyben talpon tudjon maradni, és továbbra is sikeres lehessen. Ezt a folyamatot nem segíti, ha eltérő kultúrájú emberek kontrollálatlan módon elárasztják a kontinensünket. Ezért továbbra is állítjuk , hogy minden más teendőt megelőz az, hogy az Unió országai újra kontrollálni tudják a folyamatokat, magyarul, meg tudják védeni saját határaikat, a schengeni határokat. Egyelőre ettől messze vagyunk. Példaként mondanám, hogy két héttel ezelőtt például 300 illegális bevándorló szállt fel egy Münchenbe tartó vonatra a bécsi pályaudvaron, de csak 150 érkezett meg, útközben leszálltak, sokukról a hatóságok a mai napig nem tudják, hol vannak. Tehát ma európai szinten nem tudjuk pontosan, hány illegális bevándor ló van Európában, azok pontosan hol lépték át először az Unió határát, és sok esetben azt sem tudjuk, hogy most ezek az emberek éppen hol tartózkodnak. Ameddig nem vesszük kezünkbe az irányítást, addig idő előtti bármilyen kvótáról, főként kötelező kvótáró l beszélni. Itt érdemes megjegyezni, hogy a schengeni határt őrző országok közül szinte csak Magyarország tudja teljesíteni az ezzel kapcsolatos kötelezettségeit. Hiába állított az ellenzék és sokan mások korábban mást, a magyar ideiglenes biztonsági határ zár működik. Azt ugyanakkor jó jelnek tekintjük, hogy a magyar kormány hónapok óta hangoztatott álláspontját, amely szerint elsőként a határainkat kell megvédeni, egyre több vezető osztja. Példának elég megemlíteni a két héttel ezelőtt lezajlott európai pa rlamenti plenáris ülést, ahol beszédében a francia elnök is éppen ezt emelte ki. És nem mehetünk el szó nélkül a V4országok ebben az ügyben ismét megmutatkozó egymás iránti szolidaritása mellett sem, amelynek köszönhetően ma a magyar határokat többek közö tt cseh és szlovák hatóságok is védik. Fontos tisztázni azt is ezzel kapcsolatban, hogy mi az emberi élethez, a biztonsághoz való jogot, az emberi méltóság megőrzését kereszténydemokrata alapon alapvető emberi jognak tartjuk, ezért az életüket mentő politi kai menekültek számára Magyarország mindig is védelmet fog nyújtani - ennek a mondatnak talán október 23a előnapján még inkább súlya van. Azonban azt is ki kell mondanunk, hogy az illegális bevándorlók nagy tömege nem ebbe a kategóriába tartozik, hiszen a z életük nincsen közvetlen veszélyben; ők egy jobb, talán könnyebb élet érdekében kelnek és keltek útra, kockáztatják