Országgyűlési Napló - 2015. évi őszi ülésszak
2015. október 21. szerda (108. szám) - Az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény és egyes adótörvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK: - Z. KÁRPÁT DÁNIEL, a Jobbik képviselőcsoportja részéről:
1461 törekvése, amit törvény fog előírni, és aminek eredménye az lesz, hogy ezt a nagy és nehéz feladatot az adóhatóság elvégzi helyettünk, méghozzá olyan módon, hogy az 1,5 millió embert fog már érinteni 2016ban, 2017ben pedig potenciálisan akár 3,8 millió személyi jövedelemadóbevallót is érinthet, amikor az adóhatóság készíti el helyettünk saját bevallásunkat is. Mi ezt vagy elfogadni tud juk, vagy ennek ellentmondani tudunk, a saját kezünkbe is vehetjük az eljárást. De mivel az APEH ezt jól akarja elkészíteni, ez nagynagy könnyebbséget jelent. Nyilvánvalóan azokról a jogszabályokról most itt nem érdemes beszélni, amelyek csak jogtechnikai vagy nyelvhelyességi pontosításokat tartalmaznak. A helyiadótörvénynél egy dolgot emelek ki, fontosnak tartom azt a változtatást is a vállalkozó oldaláról, hogy a helyi adó bevallását, itt a címzett az önkormányzati adóhatóság, gyakorlatilag a jegyző, ez t mégis az adóhatóság felé is megteheti a helyi iparűzési adó alanya, azaz a vállalkozó. Nyilvánvalóan ez nem jelent semmiféle hatáskörelvonást a helyi hatóságtól, ez csak egy bevallási út, ez ott fog kikötni, ahol kell, csak nem kell két szoftvert használ nia az adózónak ahhoz, hogy az adóbevallását megtehesse. Tehát ilyen szempontból ez is egyszerűsítés, és könnyebbséget jelent a vállalkozás számára. Környezetvédelmi kérdések, elektromos adó és az így fizetendő díjak mérséklése nyilvánvalóan helyeselhető é s ösztönözhető, főleg most, a Volkswagen autókonszernt érintő botránysorozat kapcsán ez mindenképp kiemelésre érdemes. Azt gondolom, tisztelt képviselőtársaim, és Burány Sándor kollégámnak mondom, költségvetési bizottsági elnök úrnak, hogy soha más „öröme” ne legyen egy ellenzéki képviselőnek, mint hogy azt kelljen mondania, amivel egyébként egyetértek, hogy pálinkafronton némi többletet is kell fizetni. Értelmezhető ez úgy is, hogy a brüsszeli bürokrácia nem engedélyezte teljes mértékben azt, amit szerettü nk volna. De azt gondolom, ez a magyar magánemberek és magyar vállalkozások legkisebb gondja, hogy pálinkafronton némi visszavonulásra kényszerültünk. Ez a törvénycsomag üdvözölhető, a rezsicsökkentési gondolkodás része, ami elénk került, és ha ezt elfogad juk, akkor a magyar vállalkozásoknak ez könnyebbséget jelent és ilyen szempontból hasznukra lesz. Tehát a versenyképességüket növeli, ezért a frakciónk támogatja a csomag elfogadását. Köszönöm a figyelmüket. (Szórványos taps a kormánypárti padsorokban.) EL NÖK : Köszönöm szépen. Soron következik a Jobbik vezérszónoka, Z. Kárpát Dániel képviselő úré a szó. Tessék! Z. KÁRPÁT DÁNIEL, a Jobbik képviselőcsoportja részéről : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Mielőtt szemrevételezzü k ezt a kozmetikai jellegűnél azért többnek nevezhető csomagot, ami előttünk fekszik, érdemes megvizsgálni, hogy honnan indulunk ki. Itt ugye, a korábbi időszakokban, költségvetési időszakok esetében adócsökkentésinek tervezett csomagok bejelentésekor vagy éppen adóemelésekkor új, egzotikus adótípusok bevezetésekor mindig elmondta a kormányzat, hogy tulajdonképpen az adócsökkentés költségvetését igyekszik megvalósítani, egyszerűsíteni kívánja ezt a rendszert, leépíteni a bürokráciát még akkor is, ha államti tkárok, helyettes államtitkárok számának és kiterjedésének szintjét egészen elképesztő magaslatokba emelte. De ugye, tudjuk azt, hogy alapvetően három dolgot lehet és lehetne adóztatni, a jövedelmet, a fogyasztást és a vagyont. A Fideszkormány adópolitiká jának centrumában pedig tulajdonképpen mindig is a fogyasztáshoz kapcsolt adók állottak és állnak. Azt is láthatjuk, hogy az adócsökkentéseknek nevezett költségvetés az előbbi időszakhoz képest több mint 200 milliárdos növekményt tartalmaz az adóbeszedési várakozások tekintetében. Tehát igen nehéz ezt összekötni még úgy is az adócsökkentési várakozásokkal, hogy elvileg az adót fizetők tábora az önök álláspontja szerint nő, ugyanakkor ez nem növekszik olyan mérhető szinten, hogy ezt a - még egyszer mondom - korábbinál 200 milliárddal több beszedett adót indokolja, pontosabban: ezen várakozásokat.