Országgyűlési Napló - 2015. évi őszi ülésszak
2015. október 21. szerda (108. szám) - Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 2014. évi beszámolója, valamint az ennek elfogadásáról szóló országgyűlési határozati javaslat együttes általános vitája - ELNÖK: - DR. GYÜRE CSABA, a Jobbik képviselőcsoportja részéről:
1383 elnökének végül jelentős hatása lehet annak az eldöntésében, hogy kiből lehet bíró és kiből nem. Persze vannak véleményező fórumok, azonban félő, hogy ezek szerepe egyre formálisabb lesz. A bírói testületek súlyának csökkenéséről már most is több helyről hallani negatív visszhangokat. Mint ismeretes, a Szombathelyi Törvényszék bírói tanácsának tagjai sajtóértesülés szerint így tiltakoztak az ellen, hogy véleményező szerepük kiüresedett, tes tületüket megkerüli az Országos Bírói Hivatal elnöke egy bírói kinevezési ügy kapcsán. A vezetői kinevezések tekintetében is voltak érdekes ügyek, amik borzolták a kedélyeket a bírói szervezeten belül. A legkirívóbb, az országos médiában is elhíresült eset a Gyulai Törvényszék új elnökének kinevezése. Elnök asszony a másodfokú bíróság élére, Békés megye első bírójává egy mindössze hároméves bírói tapasztalattal rendelkező jelöltet nevezett ki. A szakmai berkekben úgy tartják, hogy egy bírónak az összes szak mai lépcsőt teljesítve, nagyjából 40es évei közepén van érdemi lehetősége egy törvényszéki elnöki poszt elnyerésére. Már az is rendkívül szokatlan, hogy egy frissen kinevezett bíró három éven belül akár csak beosztott bíró lehessen egy törvényszéken, bárm ilyen tehetséges legyen is. Elnök asszony szerencsés választottjának azonban ennyi idő nemcsak arra volt elég, hogy bekerüljön megyei bíróságra, hanem példátlan módon annak vezetőjévé válhatott. Összességében elmondható, hogy a 2014. évi beszámoló alapján kétségtelenül vannak pozitív változások és elismerésre méltó eredmények. A Magyar Szocialista Párt köszöni mind az ítélkező bírák, mind pedig az őket segítő ügyészségi dolgozók 2014. évi munkáját, ugyanakkor a 2014. évi elmúlt hónapok tapasztalatai sem csö kkentették, hanem inkább növelték az új bírósági igazgatási struktúra kialakításával, összefüggéseivel korábban megfogalmazott aggályokat. Ezért a Magyar Szocialista Párt a beszámoló elfogadását, csakúgy, mint az előző években, idén sem tudja támogatni. Kö szönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps az MSZP soraiból.) ELNÖK : Köszönöm, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Megadom a szót Gyüre Csaba képviselő úrnak, a Jobbik képviselőcsoportja vezérszónokának. Parancsoljon! DR. GYÜRE CSABA, a Jobbik képviselőcsopor tja részéről : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Jelenlévők! Elnök asszony azzal kezdte a beszámolóját, hogy Montesquieut idézte, illetve a három hatalmi ágat; mi is nagyon fontosnak tartjuk ennek a s zétválasztását, és nagyon fontosnak tartjuk a bírói hatalom függetlenségét. A hétfői napon a Jobbik Magyarországért Mozgalom itt a parlamentben egy tematikus napot tartott, amelynek az volt a lényege, hogy igyekeztünk felhívni arra a figyelmet, hogy a korr upció terén milyen visszafejlődés figyelhető meg az elmúlt időszakban, és Volner János képviselőtársam éppen arról beszélt, hogy a Fidesz az elmúlt öt évben milyen kísérleteket tett arra, hogy a hatósági ügyek intézése terén eljáró szervekben döntő befolyá st szerezzen, és ezeket próbálja a maga politikai befolyása alá gyűrni. És Volner János itt többek között beszélt azokról a kísérletekről is, amelyek a bíróságokat is érintették. Volt az előző napirendi pont kapcsán néminemű vita a bírói függetlenséggel ka pcsolatban, én inkább itt tartottam fontosnak ezeket a problémákat elmondani, és ki is alakult itt egy komoly vita arról, hogy ki és hogyan próbálja kritizálni, illetve befolyásolni a bíróságok működését. Mi a magunk részéről azt tartjuk rendkívül fontosna k, hogy ezt senki ne tudja megtenni, semmilyen formában befolyásolni. Mi úgy éreztük, hogy igenis az előző öt évben folyamatosan történtek kísérletek arra a Fidesz részéről, hogy igenis a bírói hatalmat is a saját befolyásuk alá próbálják gyűrni és igyekez zenek megfélemlíteni, Répássy képviselő úr beszélt arról, hogy milyen rossz, ha megfélemlítik a bírákat. Én éppen azt gondolom, hogy igenis történt ilyen az elmúlt időszakban, hiszen amikor egyik pillanatról a másikra, minden indok nélkül a bírák nyugdíjaz ásának a rendszerét változtatták meg, akkor igenis kétséget akartak ébreszteni a bírákban. Igenis, én úgy érzem, hogy félelmet is akartak