Országgyűlési Napló - 2015. évi őszi ülésszak
2015. október 19. hétfő (106. szám) - A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 2016. évi egységes költségvetéséről szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK: - MESTERHÁZY ATTILA (MSZP):
1242 Érdemi kontrollt tehát a parlament nem gyakorol. Pedig sok mindent kellene, lehetne kérdezni, de nem tudunk. A jegyzőkönyv tanúsága szerint a Médiatanács elnöke ezúttal sem jelent meg a bizottsági ülésen sem. Tehát nemcsak most, amikor tízmilliárdokat kérnek, nem tiszteli meg az Országgyűlést, hanem a bizottsági ülésen sem. Tehát nem lehetett kérdezni, a plenáris ülésen meg p láne nem lehet kérdezni. Pedig a régi szép időkben, ha lehet még annak nevezni akár még a néhány évvel ezelőtti gyakorlatot is, a plenáris ülésen az NMHH elnöke ismertethette azt a tartalmi beszámolót, amit most is sokkal szívesebben vitatnánk meg a plenár is ülésen, de az már napirendre sem kerülhet idén az Országgyűlésben. A szakbizottságba száműzték azon kényes kérdéseket, hogy hogyan vált pártmédiává, kormánypropagandává a közmédia. Persze, hozzá kell tenni, az NMHH illetékes igazgatóhelyettese korrekt v álaszokat adott a bizottsági ülésen, de a mandátuma korlátozott. Nem egy komoly szakmai igényességről tesz tanúbizonyságot a Költségvetési bizottság MSZPs elnöke azzal, hogy a nevét adta ehhez az előterjesztéshez, annak ellenére, hogy kényszerpályán van. Tegyük hozzá, Nyikos László ezt úgy intézte el, amikor ő volt az ellenzéki elnök, hogy átadta aláírásra az egyik alelnökének. Ráadásul az is a benyújtó bizottság MSZPs elnökének érdektelenségét mutatja, hogy a bizottsági vitában sem mondta el averzióit e tervezettel kapcsolatban, és most sem vesz részt a vitában. A Jobbik képviselői ezzel szemben, ahogy az előző napirendben, ebben a napirendi pontban is, azt gondolom, igyekeztünk viszonylag részletesen kifejteni a házszabály szűkös keretei között, hiszen a z érdemi kritikánk egy ilyen nyúlfarknyi zárszámadás és e költségvetés után is alapvetően a tartalmi beszámolót illetné. Erre azonban nincs módunk, mert a kormánytöbbség a szakbizottságba száműzte ennek a kiemelt jelentőségű beszámolónak a vitáját. Köszönö m a figyelmüket. (Taps a Jobbik padsoraiból.) ELNÖK : Tisztelt Képviselőtársaim! Mivel az LMP sincs jelen a mai vitában, így a vezérszónoki felszólalások végére értünk. Most a további felszólalásokra van lehetőség. Megadom a szót Mesterházy Attila képviselő úrnak. MESTERHÁZY ATTILA ( MSZP ): Nagyon szépen köszönöm. Tisztelt Elnök Úr! A jobbikos képviselőtársamnak mondanám, hogy lehet, hogy a Költségvetési bizottság MSZPs elnöke nem vesz részt a vitában, de négyenöten részt veszünk. Azt gondolom, ez kellően m utatja, hogy a részünkről bizony ez a beszámoló, költségvetési tervezet, javaslat komoly jelentőséggel bír. Ilyen késői órán is van összesen két frakció, amelynek értelmezhető számú részvétele van, ez a Jobbik és az MSZP frakció. A Fideszből Szűcs képvisel őtársam elnyerte ezt a megtiszteltetést, hogy itt üljön, de amúgy meg a kutyát sem érdekel mást ez a kérdéskör. Ez mutatja, hogy a többi frakcióban vagy nem értik ennek a fontosságát, vagy nem nagyon foglalkoznak ezzel a kérdéskörrel, hiszen ahogy korábban is elhangzott, sem a KDNP, sem az LMP, sem a propagandaminisztérium vagy éppen Lázár János nem vesz részt. Valószínűleg a cicaharccal vannak elfoglalva, megtetszett ez a kifejezés, Rogán és Lázár harcát minősítették így, ez egy jópofa dolog. Azon gondolko dtam, amikor Szűcs képviselőtársam beszélt, hogy ne csúsztassunk, nem az Országgyűlés döntött így, hanem a Fideszfrakció döntött úgy, hogy nem lehet megvitatni ezeket a kérdéseket itt az Országgyűlésben. Tehát önök voltak azok, akik minden vitát ebben a h ázban megpróbálnak eldugni valamilyen bizottsági helyszínre, pontosan azért, mert gondolják, hogy ott könnyebben lehet a nehéz kérdéseket eltussolni vagy éppen nem kellőképpen megválaszolni. A médiáról, a média egyik fő szereplőjéről, mint amilyen a közszo lgálati média, bizony itt a parlament plenáris ülésén kellene vitatkozni. Magyarul nem az Országgyűlés döntött így, hanem a Fideszfrakció.