Országgyűlési Napló - 2015. évi őszi ülésszak
2015. október 19. hétfő (106. szám) - A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 2014. évi egységes költségvetésének végrehajtásáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK: - GÚR NÁNDOR (MSZP):
1231 saját bevételeikből fejenként 20 ezer forintot áldoznak ennek a két testületnek a működésére. Köszönöm szépen. (Szórványos taps az MSZP soraiban.) ELNÖK : Most megadom a szót Gúr Nándor jegyző úrnak. GÚR NÁNDOR ( MSZP ): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Nem akarom meg nem is nagyon tudom másképp kezde ni a mondandómat, csak úgy, ahogy ma este a Ház falai között már többektől is elhangzott, egyszerűen méltatlan, elfogadhatatlan az, ami most zajlik, úgy este 9 óra környékén itt, a Parlament falai között. Ne haragudjon, de ez nem képviselet, ami most a páh olyban megmutatkozik. Ön egy íródeák szerepkört tölt be, azt a feladatot kapta, hogy az elhangzott dolgokról jegyzeteljen, majd nem tudom, kinek nyújtsa át mindezeket. Tudja, a képviselet az a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság részéről, ha a hatóság els ő emberei itt vannak, hallják, látják, hogy mi történik, akár a 2014es költségvetés elszámolásával, beszámolásával kapcsolatosan, akár a 2016os költségvetés számainak megállapításával kapcsolatosan; és hát persze nemcsak a számokról, hanem közben a tarta lmi ügyekről is. Méltatlan, elfogadhatatlan, mondhatom nyugodtan, ez a parlament tekintélyének a meggyalázása az önök részéről. Igen, úgy ahogy mondom, ez a véleményem. Ez a parlament tekintélyének a meggyalázása az önök részéről. Persze, az önök viselteté sével szoros összefüggésben van a kormányzat szerepvállalása is. Látható módon kormányzati szerepvállaló nem ül a bársonyszékeken. A bársonyszékek itt vannak, de kormányzati szerepvállaló egy sem. És hát akárhogy is nézem, de nem látok többet, mint két fid eszes és kormánypárti képviselőt - kettőt. Kettőt akkor, amikor egy adott esztendőt érintően több mint 100 milliárd forintos nagyságrendről beszélünk. Kettőt akkor, amikor hat év leforgása alatt több mint 700 milliárd forint pénzügyi kondíció felhasználásá ról beszélünk a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság és az MTVA keretein belül. Úgy látom, óriási a nyomás. Óriási a nyomás önökön, és óriási a nyomás önökön keresztül az MTVAn is. Ez a nyomás pedig nem más, mint egyfajta politikai nyomás. (21.10) Nincs, úgy látom, már személyi függetlenségük sem. Nincs sem szakmai, sem pénzügyi, sem intézményi függetlenségük. Semmi. Semmi, ami ahhoz kellene, hogy valós, tartalommal bíró közmédiát csináljanak. Nincs. Ezt a függetlenséget, ezt a szabadságfokot önöktől elvet ték, megszüntették. Az együttműködőket jutalmazzák, a másképp gondolkodókat meg büntetik. Önök, úgy látom, a mai hatalommal, mert ez hatalom, az ezzel való együttműködést választották. Kiszolgálják őket. Kiszolgálják őket, s nem arra törekszenek, hogy való s közszolgáltatás működjön ebben az országban. Szerintem megszűnt a közszolgáltatás e tekintetben. Szerintem a kőkemény politikai befolyás érvényesül, és ezt az óriási pénzmennyiséget, azt az évi több mint 100 ezer millió forintot, mindegy, hogy 2012et, ’ 13at, ’14et vagy épp majd az előttünk álló ’16ot nézzük, ezt a bármelyik esztendőben több mint 100 ezer millió forintos nagyságrendű összeget önök ez alatt a kőkeménynek mondható politikai befolyás alatt végzik el és szolgálják ki. Az MTVA és a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, mint mondtam, 2011 és 2015 között egymilliárd híján 600 milliárd forintot emésztett fel. Én most nem beszélnék a 47 milliárdról, az ingatlan ügyéről, én most nem beszélnék arról, hogy ha hatékonyan gazdálkodtak volna, akkor en nek a forrásfedezete hogyan és miképpen kellett volna hogy meglegyen. Nem. Csak arról beszélek, hogy olybá tűnik a számomra, hogy ez a közmédia felületén keresztüli hírközlés pártatlannak semmiképpen nem tekinthető. Erre nem éves szinten 100 ezer millió f orintos nagyságrendű pénzt kellene elkölteni, hanem egy árva fillért nem kellene adni. Addig, amíg nem politikai befolyástól menetesen és tisztességgel, megfelelő módon, az emberekhez a hiteles információk eljuttatását tennék meg, addig egy fillért sem kel lene önöknek adni. Nem véletlen, hogy többek között az én