Országgyűlési Napló - 2015. évi őszi ülésszak
2015. október 12. hétfő (105. szám) - Sallai R. Benedek és Ikotity István (LMP) - az emberi erőforrások miniszteréhez - „Gazdasági-politikai érdekcsoportok nyomulása miatt áldozták fel a Neptun Iskolát?” címmel - ELNÖK: - DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára:
1090 A speciális nevelési igényű diákokat is fogadó intézmény megszüntetéséért kéz a kézben dolgozott a kerületi Gyurcsánypárti polgár mester, a fideszes országgyűlési képviselő, a KLIK és végül a döntést meghozó Emberi Erőforrások Minisztériuma. Az LMP helyi és országos szinten is kiállt a Neptunért, konkrét javaslatokat tettünk le az asztalra az intézmény megmaradása érdekében. A több s záz diák és a tanári kar életét megkeserítő döntés ellen hangosan tiltakoztunk, azt teljesen elhibázott lépésnek tartottuk. Hiábavaló volt minden érvelésünk, süket fülekre talált. Hát, végre kiderült, hogy miért. Igazak voltak a pletykák, amik akkor elhang zottak, hogy nem a tanulói létszám csökkenése miatt kell megszüntetni, igaz volt a szóbeszéd, hogy a Neptun épületébe a kínaimagyar iskolát telepítik be. Kiderült az is, hogy 750 millió forint központi forrást szánnak a felújításra, pedig egy kerületi elő terjesztés szerint ez 300 millióból megoldható lenne. Sőt, a pletykák arról szólnak, hogy a Neptun Iskola feláldozásáért cserébe a kerületben jöhet létre az új kínai egészségügyi gyógyászati központ. Vajon a Neptun bezárásán dolgozó fideszes expolgármester milyen módon érdekelt ennek a beruházásnak a megvalósulásában? Tisztelt államtitkár úr, kinek az érdekeit szolgálja valójában az oktatáspolitika? Milyen ingatlanbizniszhez asszisztált az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a KLIK? Valóban gazdaságipoliti kai érdekcsoportok nyomulása miatt áldozták fel a XV. kerületi Neptun Iskolát? (Taps az LMP és a Jobbik soraiban.) ELNÖK : A kérdésére Rétvári Bence államtitkár úr válaszol. Parancsoljon! DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkár a : Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! A Neptun Iskola tanulói a Kontyfa utcai iskolában kezdték meg az új tanévet, melyet az elmúlt években jelentős felújítással sikerült korszerűsíteni, mind esztétikai, mind pe dig energetikai szempontból kedvezőbb feltételek között tanulnak a diákok, az osztályok és tanulói csoportok egyben maradtak, a pedagógusok továbbfoglalkoztatása akadály nélkül lezajlott, tehát sem a gyermekek osztályai nem estek szét, sem pedig a pedagógu soknak nem tűnt el a munkahelye. Ugyanakkor itt, azt hiszem, egy 42 százalékos kihasználtságú iskoláról volt szó, ami tehát messze nagyobb kapacitásokkal tudott volna működni abban az épületben, mint ahogy ezt tette. A kormány mindemellett döntött a magyar országi, kínai nyelven folytatott, alapfokú oktatás feltételeinek fejlesztéséről és a középfokú oktatás kialakításának céljaira fordítandó források biztosításáról; többek között ennek az iskolának a felújítására is lehet fordítani. Ha képviselő úrnak ellen vetése van azzal kapcsolatban, hogy Magyarországon kínai szülők gyerekei kínai nyelven általános iskolában tanulhassanak, akkor azt kérjük, hogy jelezze, de bízom benne, hogy nem ez motiválta az ön felszólalását. KözépEurópában egyedülálló módon hazánkban működik egy nyolcosztályos MagyarKínai Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, amelyben jelenleg 70 százalékos a magyar tanulói létszám. Az iskola 2004 szeptemberében kezdte meg működését Kína és Magyarország oktatási miniszterének megállapodása nyomán. Az oktatás kínai és magyar nyelven zajlik, de az angolra is kiemelt hangsúlyt fektetnek. A jelenlegi iskolaépületük a Kavicsos közben található, az épületkomplexum korszerűtlen, jelentős felújításra szorul, mérete pedig már most kicsi a benne lévő tanulóléts zámhoz viszonyítva. Mind a hazánkban letelepedett családok számára - Magyarországon 12 ezer főt meghaladó kínai származású ember él, többségük a fővárosban , mind az érdeklődő magyar és egyéb nemzetiségű tanulók számára is nagy lehetőséget biztosít egy kö zépfokú nevelésioktatási intézmény, ahol a kínai nyelv elsajátítására és a kultúra megismerésére a tanulóknak egyaránt lehetőségük lesz. A meglévő, tíz éve sikerrel működő magyarkínai iskola 12 évfolyamos intézménnyé történő fejlesztése a magyarkínai ka pcsolatok szempontjából, azt hiszem, hogy prioritást élvez, és szerintem