Országgyűlési Napló - 2015. évi nyári rendkívüli ülésszak
2015. június 30. kedd (92. szám) - Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény, továbbá egyes más törvények módosításáról szóló törvényjavaslat kivételes eljárásban történő összevont vitája - ELNÖK: - TUZSON BENCE (Fidesz):
904 szintjén se, hogy mi lehet egy közérdekű adatnak az ára, az, amit a dolgozó ráfordít, és közvetlenül hozzájárul az átadhatósághoz vagy esetleg az, amennyiért az állam megrendelte, és mint szellemi termék, az ő birtokába jutott… Mert hát az ért szellemi terméknél nagyon furcsa dolgok is napvilágot láttak, vagy legalábbis forogtak itt a sajtóban a NAV kitiltási botrány idején, hogy X, nem akarom megnevezni, hogy melyik kormány közeli kutatóintézetnél meg kell rendelni x milliárd forintért egy tanulmányt, és akkor majd nem lesz probléma az általánosforgalmiadóbevallás értelmezésével. Állítólag ezen buktak ki az amerikaiak vagy valamelyik amerikai cég, hogy hát túlzottan összeállt a kép, hogy mi miért van. Persze az, hogy egy kutatóintézetnél be szalad árbevétel, az a számviteli törvény szabályai szerint természetesen látható, viszont, hogy mi a tanulmány tárgya, hogy az tényleg arányban vane, vagy nincs túlzott aránytalanság, az viszont feltehetően ilyen esetben közérdekű adat lehet. Tehát amit a költségek felbecsülhetetlenségére mondott államtitkár úr, az a digitális korban valószínűleg jobban kordában tartható. Egy javaslatot már mondtam, hogy rögtön a dokumentum készítésekor kerüljenek megjelölésre azok az információk, amelyek mondjuk, egy kés őbbi nyilvánosságra kerüléskor vagy kikéréskor kitakarásra kerülhetnek, de ugyanez a másolási költségek redukálását is jelentheti, hogy nem nyomtatott formában, hanem digitális adathordozóval adják át a kívánt adatot. Még egy kitérő, kétszer is említette, hogy majd a bíróság előtt kell megvédeni például azt, hogy az a költség, amit felszámítanak egyegy adatért, az mennyire reális vagy mennyire nem. De gondoljon bele, ugyanis az egész alkotmányos garancia a közérdekű adatok elérhetőségéről végül is azt jele nti, hogy ne jelentsen semmilyen pressziót egy adatigénylőnek ez a folyamat. Most pedig, ha normatíva nélkül igényel, az bármilyen költséget jelenthet, ez elfogadhatatlan. Köszönöm, elnök úr. (Dr. Bárándy Gergely tapsol.) ELNÖK : Köszönöm szépen, képviselő úr. Megadom a szót Tuzson Bence képviselő úrnak, Fidesz. TUZSON BENCE ( Fidesz ): Köszönöm szépen, elnök úr, a szót. Egykét dologra szeretnék én is reagálni, mert azt gondolom, hogy talán jogdíjas vitát kezdtünk el egyes kérdésekben, és talán el is ment obj ektívebb irányba a vita, úgyhogy azt gondolom, hogy ez mindannyiunk számára pozitív, hiszen ha egy jogszabályról vitatkozunk, akkor csak akkor tudunk róla vitatkozni megfelelően, ha objektív módon és nem pedig szubjektív elemekkel megtűzdelve vitatkozunk r óla. Alapvető fontosságúnak tartom azt, hogy minden ilyen jogszabály, illetve ez a jogszabály és ez a jogszabálymódosítás is, egyrészt tekintettel arra, hogy van egy felhatalmazás benne, ami arra vonatkozik, hogy rendeletet alkosson a kormány, alkotmánybí rósági kontroll alatt is áll, másrészt viszont minden egyes intézmény, ami ebben a jogszabályban szerepel, bírósági kontroll alatt áll, és egyébként erre még egy külön hivatalunk is van, ami szintén egy kettős kontroll alapján kontrollálja az itteni jogok érvényesülését. Tehát nem arról van szó, hogy önmagában valaki meghatároz valamit, és az kontroll nélkül megy tovább a későbbiekben, hanem abban az esetben, ha a jogosult, tehát aki igényli az adatot, úgy értékeli, hogy a joga nem érvényesül megfelelően, a kkor alkotmányos garanciák mellé kettős biztosíték mellett tudja a jogát érvényesíteni. Ez egy speciális eset egyébként, amikor a bírósági eljárás mellett egy egyéb kontroll is érvényesül ezekben az eljárásokban. Tehát meg kell állapítani azt a nagyon font os tényt, hogy itt nem arról van szó, hogy mondjuk, az adatgazda e tekintetben maga állapítana meg bizonyos szabályokat és bizonyos dolgokat, amit egyébként a későbbiekben senki nem kontrollálna, hanem minden ilyen döntését meg kell tudni védenie a bíróság előtt. De hozzáteszem, hogy ez nemcsak ezen a jogterületen van így, hanem más jogterületeken is, ami az államigazgatást összességében illeti, minden döntést, döntéselőkészítést meg kell tudni védeni a későbbiekben a bíróság előtt, és ott is érvényesül a b írósági kontroll. Tehát nem arról van szó, hogy mondjuk, bármilyen államigazgatási ügyben az államigazgatási szerv maga csak úgy döntene a saját kútfejéből, hanem ezt a döntését meg kell tudni védeni több