Országgyűlési Napló - 2015. évi nyári rendkívüli ülésszak
2015. június 30. kedd (92. szám) - Az Országgyűlésről szóló 2012. évi XXXVI. törvény módosításáról szóló törvényjavaslathoz benyújtott bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája - ELNÖK: - DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP):
874 feszültséget is szít, hogy egy országgyűlési képviselő nem éri be az országgy űlési képviselői fizetésével, hanem emellé még, mondjuk, miniszteri biztosi juttatásokat is felvesz több százezer forint értékben, hiszen bizony erre is láthatunk példát. Kétségkívül láthatunk olyan példákat is, hogy egy miniszteri biztos csak valamiféle t itulusként használja, mondjuk, az útügyi biztosi és még nem tudom, milyen titulusokat, de sajnos sokan élnek is azokkal a juttatásokkal, amelyek ezekkel a tisztségekkel járnak. Ezért szeretnénk mi becsukni a politikusi álláshalmozás maradék, még néhány meg lévő kiskapuját, ahogy ezt meg tudtuk tenni a korábbi években a legáltalánosabb esetekben. Azért merem azt mondani, hogy ez a Jobbik sikere, hiszen nemcsak hogy amikor ezt a javaslatot mi nyújtottuk be elsőként, akkor lesöpörték, és utána nyújtotta be csak a Fidesz ezt úgymond sajátjaként; ilyenre láthatunk sok példát. De azért is, mert mi ezt nemcsak javasoltuk, hanem jó példával élen jártunk, a mentelmi joghoz hasonlóan, és még mondhatnék néhány ilyen példát, hogy a Jobbik hogyan tud a jó példával ellenzé kből is sikereket elérni. Mert mi voltunk az egyedüli párt, amelyik az előző ciklusban, nekünk első ciklusunkban, de mi már ezt korábban alapszabályba foglaltuk, hogy ha országgyűlési képviselők leszünk, nem leszünk mellette polgármesterek vagy önkormányza ti képviselők. Minden más pártnak, még az LMPnek és az MSZPnek is volt olyan országgyűlési képviselője az előző ciklusban, akit ide bejuttatott, majd később polgármester lett, de az országgyűlési honatyai mandátumáról nem mondott le, és ez szerintünk nem elfogadható. Természetesen ez a legáltalánosabb a Fidesz köreiben volt a politikai erőviszonyok miatt az elmúlt négy évben, de korábban az MSZP sem változtatott ezen, amikor kormányon volt. Ezért én azt gondolom, hogy hiteltelen az, ha most az MSZP azzal érvel, hogy a politikusi álláshalmozásnak véget kell venni, hiszen ők is csúcsra járatták, csúcsra járatták volna az előző ciklusban is, ha a balatonőszödi lelepleződésük miatt és még sok egyéb miatt nem bukták volna el oly csúfosan a választást szerte az országban, beleértve az önkormányzati választásokat is. Ezért azt gondolom, hiteltelenek ezek a fajta kritikák, míg a Jobbik részéről abszolút hiteles, hiszen mi jó példával élen járva, önkorlátozással élve már alapszabályunkban megtiltottuk azt, ami, higg yék el - tudom, önöknél most sok érdeket sért, ezért gyakran felháborodnak személyeskedő támadásokkal reagálva erre a felvetésemre, de higgyék el , nekünk sem volt egyszerű; nyilvánvalóan senkinek nem egyszerű bármilyen önkorlátozást meglépni, de mi mégis meg tudtuk lépni ezt, amire önök, úgy tűnik, hogy képtelenek. Képtelenek a mai napig megemészteni azt, amit mégis a Fidesz vezetése lenyomott a mamelukok torkán is, mert látták, hogy ezt a stratégiai lépést meg kell lépni, különben az egész kormányzást is elbukhatják. Én ezért bízom benne, hogy előbbutóbb azért végre megemésztik, elfogadják azt, hogy most már csak országgyűlési képviselők, és örüljenek addig, amíg még egyáltalán országgyűlési képviselők. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a Jobbik soraiban.) ELNÖK : Kérdezem képviselőtársaimat, kíváne még valaki hozzászólni. (Jelzésre:) Igen. Bárándy Gergely képviselő úré a szó. DR. BÁRÁNDY GERGELY ( MSZP ): Köszönöm, elnök úr, egészen röviden. Úgy látszik, Novák képviselőtársam mégse e mlékszik a saját felszólalására, amit korábban tett, ugyanis nemcsak ezt kifogásolta, hanem - sorolom önnek - kifogásolta ön a nagyobb lakást is, a frakciókeret átcsoportosíthatóságát, azt, hogy át lehet ezt vinni a következő ciklusra; ez mind benne maradt a törvényben, képviselő úr! Olvassa el a korábbi fölszólalását, komoly kritikát fogalmazott meg ezekkel kapcsolatban. Érdekes, hogy most meg meg kívánja szavazni. A másik: tisztelt képviselő úr, olvassa el az Igazságügyi bizottság jegyzőkönyvét. Azt, hogy ingyen lehessen parkolni a képviselőknek, nem vagyok benne biztos, hogy Apáti képviselő úr vagy