Országgyűlési Napló - 2015. évi nyári rendkívüli ülésszak
2015. június 30. kedd (92. szám) - A sportról szóló 2004. évi I. törvény módosításáról, valamint az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslathoz benyújtott biz... - ELNÖK: - BÁNKI ERIK (Fidesz):
851 magyarországi nagyobb klubok és kisebb klubok között volt, de ez sajnos megszűnt Magy arországon, és ez szerintem jó lehetne. Ebben tehát valóban partnerek tudunk lenni. Azt viszont nem szeretnénk, tehát ezért is mondtam mindig félve ezt, hogy az egyesület közgyűlése és a sportági szakszövetség közgyűlése ugyanolyan gondokkal jár, hogyha ez t gondnak nevezzük, amikor összehívjuk, tehát nem szeretnénk, hogy ebbe belekapaszkodva az egyesületeknél is megszüntessük ezt a részt. Nem, mi azt szeretnénk, hogy sehol ne adjuk meg ezt a lehetőséget, úgyhogy ebben viszont nem lennénk partnerek. Sajnos a zért nem, mert itt is elhangzott, hogy a közgyűlés meghatalmazza az elnökséget, és akkor a közgyűlési felhatalmazással működik az elnökség, de sajnos tudunk negatív példákat mondani. Mert megint azt mondom, hogy persze nem sportági szakszövetség, de ugyanú gy működik a Paralimpiai Bizottság, és azért nem hiszem, hogy a Paralimpiai Bizottság elnökségét a közgyűlés azokra a dolgokra, amelyek az elmúlt időszakban kiderültek, meghatalmazta volna. Nem hiszem, hogy a közgyűlés felhatalmazást adott volna az elnökne k vagy akár az alelnöknek arra, hogy 3 millió forintot elköltsön a Paralimpiai Bizottság pénzéből az elnök saját hitelének a törlesztésére; vagy hogy hozzájárultak volna ahhoz, hogy mondjuk, az elnök saját kisbuszát bérelje a Paralimpiai Bizottság, majd a szerződéssel ellentétesen ne kössön rá cascót, majd amikor ellopták, akkor a dupláját fizessék ki, mint ami a rendőrségi jelentésben volt. Vannak tehát sajnos olyan példák, amelyek visszaütnek, és hozzáteszem: a Paralimpiai Bizottságnál azért is fontos ez a dolog, mert ha nincs ekkora médiaérdeklődés, hogyha nem foglalkozott volna ennyit ezzel az üggyel a média, akkor nekem meggyőződésem, hogy úgy, ahogy van, elsikálták volna, mert vagy megfélemlítették volna a közgyűlési tagokat, hiszen függnek valamilyen formában az elnökségtől, vagy pedig különböző trükkökkel a beszámolókban úgy intézték volna, amikor a közgyűlésnek beszámolnak, mondjuk, a gazdasági beszámolókban, hogy eltüntették volna ezeket a tételeket, és tételesen azért egy közgyűlés, valljuk be, arr a nem alkalmas, hogy teljesen tételesen, mélyen belemenjen minden egyes költésbe, minden egyes ilyen dologba. Ezért fontos az, hogy a szerződésekről, az ilyen komoly vagyoni értékű szerződésekről egy közgyűlés felelősen tud dönteni. Pont a tegnapi nap foly amán, amikor a vizes vbről tárgyaltunk, és az egyik módosító javaslatról vitatkoztunk, mondta el itt Kósa Lajos, hogy ők mindenképpen szeretnék a FINAtól megszerezni - és most ezért harcolnak és ezen dolgoznak - a közvetítési jogokat, hogy azokat az MTVA tudja a vizes vbvel kapcsolatosan működtetni, merthogy ő is látja, hogy ez mekkora érték akár reklámcélból, tehát Magyarország imázsának építése szempontjából, és valószínűleg üzleti szempontból is egy komoly vagyoni értékű jog ez. (16.00) Tehát ilyen va gyoni értékű jogokat, ilyen reklámszerződéseket és különböző közvetítési szerződéseket ne adjunk oda, és ne lehessen ezt egyértelműen csak az elnökség hatáskörébe utalni, főleg akkor, hogyha esetleg ez az elnökség nem felelősen gazdálkodik, nem felelősen, a saját sportolóinak az érdekében működik, hanem az önös érdekeit is előtérbe helyezi. Mint mondtam, erre voltak példák. Tehát ezért nem tudjuk támogatni. De még egyszer mondom, annak nagyon örülnék, ha a Magyar Labdarúgó Szövetség úttörő szerepet vállalna és valóban az amatőr sportolói szerződéseket és az egész nevelési költség rendszerét valamikor rövid időn belül tudnánk esetleg rendezni. Ennek szerintem mind a szülők, mind a sportolók örülnének. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Szórványos taps a Jo bbik padsoraiból.) ELNÖK : Köszönöm szépen, képviselő úr. Kérdezem képviselőtársaimat, hogy kíváne még valaki a vitában felszólalni. (Nincs jelzés.) Jelentkezőt nem látok. A vitát lezárom. Most megadom a szót Bánki Erik képviselő úrnak a zárszó ra. Parancsoljon, képviselő úr! BÁNKI ERIK ( Fidesz ):