Országgyűlési Napló - 2015. évi nyári rendkívüli ülésszak
2015. június 30. kedd (92. szám) - Az ülésnap megnyitása - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK: - VONA GÁBOR (Jobbik):
761 Magyarországra. A múlt héten kezdődött az első turnus, az utolsó napon, pénteken itt jártak a Parlamentben. Én magam is körbekísértem itt őket a Parlament egy részében. Ahogy megkérdeztem, nagyon élvezték, és szívesen visszajönnek akár idén, akár jövőre is még egy következő Erzsébettáborba. Azt hiszem, nem kell indokolni a parlamentben, hogy miért különösen fontos a kárpátaljai magyar fiatalok, gyerekek számára külön Erzsébetprogram alprogramot nyitni. Bízunk benne, hogy ez feledteti velük a szörnyűségek egy részét vagy a nélkülözés egy részét, amit meg kell ho gy éljenek. De 1200 gyereket várunk Felvidékről, Erdélyből, Vajdaságból, Horvátországból és Szlovéniából is. Van Erzsébetnapközis tábor 15 ezer gyerek számára. Egy hét 500 forintba kerül itt a szülőknek (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időker et leteltét.) , négyszeri étkezést, tartalmas időtöltést kapnak a diákok. A nyári étkeztetés számait pedig a képviselő úr ismertette. Azt hiszem, hogy a költségvetés erre is biztosít fedezetet. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.) ELNÖK : Kösz önöm szépen, államtitkár úr. A Jobbik képviselőcsoportjából napirend előtti felszólalásra Vona Gábor frakcióvezető úr jelentkezett: „Negyven év után - sikeresen zárult a Jobbik aláírásgyűjtési akciója”. Parancsoljon, frakcióvezető úr! VONA GÁBOR ( Jobbik ): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Kétféle nemzeti konzultáció létezik. Az egyik nem megoldani akarja a problémát, csupán a kommunikációs térben uralni és közpénzeket pazarolva felhasználni pártpolitikai célokra. Ez az önök nemze ti konzultációja. A másik pedig egy problémát vagy a problémák csoportját megtalálva, megoldást keresve erre emberekkel találkozik, meghallgatja őket, kikéri a véleményüket, és a támogatásukat kéri a megoldási javaslathoz. Ez volt a mi megoldási javaslatun k. Ez volt a mi nemzeti konzultációnk, ha így tetszik. Sokan kutatják manapság, hogy mi a Jobbik sikerének a titka. Éppen ez: mi találkozunk a legtöbbet az emberekkel, mi hallgatjuk meg őket leginkább, és mi adunk leginkább az emberek véleményére, ezért in dítottuk az elmúlt hónapokban a „Szóljon bele” aláírásgyűjtési akciónkat, amely 200 ezer aláírással ért véget. Ezeknek egy része interneten, nagyobb része pedig a standjainkon érkezett be. Négy kérdésben kértük az emberek véleményét, támogatását. Az egyik az ingyenes internet, a másik a háborús konfliktusokban a magyar semlegesség biztosítása, a harmadik a bevándorlás visszaszorítása, ezen belül is a határőrség visszaállításával, illetve a táborok zárttá tételével, és végül a negyedik a 40 évnyi munkaviszon y utáni nyugdíjba vonulás lehetőségének kiterjesztése a férfiak számára is. Nyilvánvaló, ha egy ilyen aláírásgyűjtési akció, ha így tetszik, egy nemzeti konzultáció véget ér, akkor meg kell húzni a mérleget, őszintén, hogy sikeres volte ez a kezdeményezés , és azt tudom mondani, hogy hála istennek, egyértelműen sikeres volt ez a kezdeményezés, és itt nem csupán arra gondolok, hogy nagy számban írták alá az emberek a kérdéseket, nagy számban támogatták a Jobbik álláspontját az emberek az ország minden pontjá n, hanem arra is gondolok, hogy sikerült a kérdések többségében komoly nyomást gyakorolnunk a kormányzatra. És vane nagyobb siker egy ellenzéki párt számára, mint ha azt látja, hogy a kormánypártok, bár létszámbeli fölényben vannak az Országgyűlésben, ők vannak kormányon, mégis kénytelenek az ellenzéki párt véleményét elfogadni, belátni, és ha be sem ismerik, de legalábbis valamilyen szinten a kormányzat működésében megjeleníteni? Azt gondolom, hogy a Jobbik elmúlt öt éve erre egyértelmű bizonyíték, hogy k épesek vagyunk ellenzékből is tematizálni; képesek vagyunk önöket ellenzékből is bizonyos irányba terelni, mondjuk, a baloldali ellenzéki pártokkal szemben, akiknek nincs érdemi programjuk, elképzelésük Magyarország jövőjét illetően.