Országgyűlési Napló - 2015. évi nyári rendkívüli ülésszak
2015. június 29. hétfő (91. szám) - A szövetkezetekről szóló 2006. évi X. törvény módosításáról szóló törvényjavaslathoz benyújtott bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája - ELNÖK: - KÓSA LAJOS (Fidesz):
657 Azt tudtam támogatni a magam részéről és azt hiszem, a Szocialista Párt oldaláról is, amikor a passzív és az aktív hallgatói jogviszony közötti azon különbségek feloldását tettük meg ezen törvények keretei között, amelyek arról szóltak, hogy minden támogatási lehetőséget, amit az aktív hallgatói jogviszonnyal bíró hallgatók megkapnak, azt a passzív hallgatói jogviszonnyal is - az évhalasztás és egyebek kapcsán - megkaphassák megélhetésük biztosítása és tanulmányaik továbbfolytat ása érdekében ezek a fiatalok. Mindezek mellett rögtön hozzá kell tennem azt, hogy az, ami itt a működési költségek finanszírozása tekintetében meg a bérek kifizetésének biztonsága érdekében megfogalmazódik az önök részéről, nagyon egyszerűen fogalmazva eg y langyos rizsa, és ráadásul az, hogy mindezt a parlament kötélekei közül kiviszik, kivezetik, az, hogy kormánydöntések keretei közé helyezik az ezekről a kérdésekről való döntés lehetőségét, ez meg nem tekinthető korrektnek és tisztességesnek. A parlament nek kellene ezekben a kérdésekben dönteni, nem pedig kormányzati szintre kellene helyezni ezeket a döntéseket, mert ez sejteti azt, hogy önök ezekkel a dolgokkal nem az emberek érdekében, hanem a haverok érdekében kívánnak cselekedni. Köszönöm szépen, elnö k úr. (Taps az MSZP padsoraiban.) ELNÖK : Köszönöm, képviselő úr. Megkérdezem, hogy a fennmaradt időkeretekben kíváne még valaki a felszólalás lehetőségével élni. (Senki sem jelentkezik.) Jelentkezőt nem látok, a vitát lezárom. Megkérdezem az előterjesztőt , Kósa Lajos képviselő urat, kíváne válaszolni az elhangzottakra. (Kósa Lajos jelzésére:) Jelzi, hogy igen. Öné a szó, Kósa Lajos képviselő úr. (17.20) KÓSA LAJOS ( Fidesz ): Elnök Úr! Tisztelt Ház! 130150 ezer nappali tagozatos diák dolgozik minden évben diákszövetkezeti keretek között. Ez egy igazi magyar megoldás, az Európai Unió egyetlen más országában sincs ilyen intézményrendszer, ez a nyolcvanas évek közepétől alakult ki, és nagyon jó szolgálatot tesz számtalan fontos probléma megoldásának a segítésé ben. Először is, a nappali tagozatos hallgatóknak több mint a fele megfordul a diákszövetkezetekben, és biztonsággal ott munkát vállal. Ez azért hasznos, mert segíti őt abban, hogy részben a tanulmányait finanszírozza, részben pedig saját kontójára, még ak kor is azt tudja mondani - én magam nagyon sok szövetkezeti diákkal találkoztam, akik adott esetben megengedhették volna maguknak, hogy a szüleiktől pénzt kérnek, de azt mondták, hogy nem, ők szeretnék a nyári vakáció költségeit a saját maguk által megkere sett pénzből finanszírozni. Tartást ad nekik, úgynevezett munkaszocializációt jelent, hiszen segíti őket abban, hogy még védett diákként, de a való életben megtudják, hogy milyen az, amikor az embernek főnöke van, milyen az, amikor a főnök utasítását végre kell hajtani akkor is, hogyha ez neki nem tetszik, milyen az egyébként, ha munkatársakkal kell együtt dolgozni. Számtalan nagyon fontos tapasztalatra tesznek szert. Arról nem beszélve, hogy teljesen általános az a jelenség is, a diákoknak mintegy 20 száza léka olyan munkahelyen helyezkedik el, amivel korábban, még diákszövetkezeti tagként, diákként kapcsolatba került. Tehát nyilvánvaló, hogy mind pénzkereset szempontjából, mind a munkaszocializáció szempontjából ez az intézmény nagyon jól működik. Van azonb an jó néhány anomália, amivel meg kell küzdeni ezen a területen, hiszen napnál is világosabb, hogy tekintettel arra, hogy a kormány preferenciát ad például bizonyos társadalombiztosítási költségek fizetése esetén a diákszövetkezeteknek, hiszen egyébként a diákszövetkezeti tag mint nappali tagozatos hallgató, rendelkezik társadalombiztosítási viszonnyal, nappali tagozatos hallgatóként is két viszonyrendszer után nem akar a kormány fizettetni, tehát világos, hogy preferenciát ad, ezért valóban, a munkaerőpiac on - nem a kölcsönzők piacán, tehát az MSZP ezt rosszul tudja, illetve sokszor kever mindenfélét, ebben az esetben is nem pontosan tudja, hogy mi a különbség a munkaerőkölcsönző és a diákszövetkezetek között; de nem baj, szerencséje az országnak, hogy nem ők kormányoznak, mert ha ennyi mindent összekevernek, abból tényleg