Országgyűlési Napló - 2015. évi nyári rendkívüli ülésszak
2015. június 23. kedd (90. szám) - Magyarország 2016. évi központi költségvetéséről szóló törvényjavaslat zárószavazása
467 hazában, aki elfogadhatja azt, hogy az Európai Unió a mi közös közpénzünkből burkolt pártfinanszírozást valósítson meg. (Közbeszólás a Fidesz soraiban: Így van! - Gyurcsány Ferenc: Ebben igazad van!) Nincsen Magyarországon olyan demokrata, aki elfogadhatja azt, hogy egy ilyen helyzetben egy szocialista kötődésű volt miniszterelnök, DKpártelnök (Dr. Vadai Ágnes: DK! Ez az!) százszázalékos tulajdonában lévő vállalatot ilyen módon stafírozzon ki az Európai Unió, illetve az Európai Bizottság. Szégyen, amivel nem tudunk egyetérteni! (Zaj. - Az elnök csenget.) Tisztelt Képviselőtársaim! Szeretném fölhívni a figyelmet arra a momentumra, amit Ágh Péter képviselőtársam napirend előtti felszólalásában mege mlített. A volt bolgár szocialista miniszterelnök 2013ban azonos körülmények között kapott európai uniós támogatást (Németh Szilárd István: Jóval kevesebbet!) , viszont a bolgár miniszterelnök visszafizette a támogatást. Fölbontotta a szerződést, és vissza fizette a támogatást. Tisztelt Képviselőtársaim! Most, amikor elkezdődött annak a másfél milliárd forintnyi megrendelésnek a kifizetése (Bangóné Borbély Ildikó: Simicskának mennyit adtatok, meg Andy Vajnának? Meg te mennyit kaptál?) , amelynek a kedvezménye zettje konzorciumi vezetőként a Gyurcsány Ferenc százszázalékos tulajdonában lévő Altus Zrt., most joggal várja a magyar demokratikus közvélemény azt, hogy Gyurcsány Ferenc mondjon le erről a pénzről, Gyurcsány Ferenc vállalata bontsa föl a szerződést, és ne fogadja el azt a pénzt, amelyet az Európai Bizottság számára megítélt. (Közbeszólás az MSZP soraiban: Te is mondjál le a borpincédről!) Tisztelt Képviselőtársaim! A minap hallgattam egy interjút Gyurcsány Ferenccel, ahol önmaga elismerte azt, hogy a mag ánpénzéből, a magánvagyonából támogatja a Demokratikus Koalíciót. Ez szíve joga, ezt megteheti, örülünk, hogy ezt a magyar nyilvánosság előtt beismerte. De minthogy Gyurcsány Ferenc vagyonnyilatkozatából is kiderül, hogy mennyi osztalékot vesz föl az Altus Zrt.ből, joggal vélelmezik azt kormánypárti képviselőtársaim és minden magyar demokrata ebben az országban, hogy ilyen módon az ő osztalékát gyarapítani fogja az az Európai Bizottság által megítélt pénz is, amely láthatólag a következő lépésben a Demokra tikus Koalíciónál megjelenik támogatásként. (Kunhalmi Ágnes: Ez már nem az ön szintje, államtitkár úr. Ez már nagyon lent van!) Éppen ezért kell azt mondanom, tisztelt képviselőtársaim, hogy a kormány számára elfogadhatat lan, hogy az Altus vezette konzorcium ötmillió eurós megbízást kapjon magyarországi pályázatok felülvizsgálatára, monitoringjára, és ennek a döntésnek a felülvizsgálatát kéri a magyar kormány. Ehhez kérjük minden tisztességes demokrata támogatását. A szoci alistáktól is azt kérjük, hogy ne mérjenek kettős mércével, demokrata módjára álljanak ki a kormány mellett, álljanak ki minden magyar ember mellett, és szólítsák föl önök is Gyurcsány Ferencet arra, hogy ne fogadja el ezt a pénzt az Európai Uniótól. Tiszt elt Képviselőtársaim! (Dr. Vadai Ágnes: Lejárt az idő!) Megítélésünk szerint ebben a helyzetben (Mozgás. - Az elnök csenget.) az Európai Bizottság nem járt el kellő körültekintéssel, éppen ezért újra kezdeményezzük ennek a döntésnek a felülvizsgálatát. Kös zönöm. (Taps a kormánypártok soraiban. - Gyurcsány Ferenc, dr. Vadai Ágnes és Kónya Péter tapsol. - Szórványos taps az MSZP soraiban.) ELNÖK : Köszönöm szépen, államtitkár úr. Megkérem képviselőtársaimat, foglalják el a helyüket. A napirend előtti felszólal ások végére értünk. Most határozathozatalokkal folytatjuk munkánkat. Ismételten kérem, foglalják el helyüket, ellenőrizzék, hogy a kártyájukat megfelelően elhelyeztéke a szavazógépben. Magyarország 2016. évi k özponti költségvetéséről szóló törvényjavaslat zárószavazása