Országgyűlési Napló - 2015. évi nyári rendkívüli ülésszak
2015. június 22. hétfő (89. szám) - A vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény, valamint az ezzel összefüggő törvények módosításáról szóló törvényjavaslathoz benyújtott bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája - ELNÖK: - ANDER BALÁZS (Jobbik):
414 Előremutató továbbá véleményünk szerint az „országos mellékvonalak” pályahálózati kategória olyan formán szerepeltetése, ami megnyitja a lehetőséget egyes hoss zú távon jelentős szerepre tervezett, jelenleg viszont elhanyagolt pályahálózati elem rekonstrukciója előtt. A nemzetközi megkülönböztetés kivétele egyszerűsíti a besorolási rendet, a szolgáltatás kategóriák alá bontása a fentieket követi, a közforgalmi ki tétel kerül ki belőlük, így elvben közszolgáltatási szerződés nélkül, piaci alapon is lehet bármely szolgáltatáskategóriát üzemeltetni, tehát ez mindenképpen támogatandó. Az új törvény fogalomrendszere az integrált vasúti társaság révén elvben lehetővé tes zi a korábban darabjaira szétszaggatott MÁV ismételt összerakását egy jogi személybe. Az EU annak idején nem a MÁV szétdarabolását, hanem a pályavasúti tevékenység elkülönített számviteli kezelését írta elő nekünk, ezt magyarázták aztán félre, ezért lett a MÁV szétszedve, tehát ez véleményünk szerint akár jó is lehet, csak ahhoz meg kellene valósítani. A szándék nem egyértelmű, államtitkár úr, úgyhogy itt szeretnék erre rákérdezni: mi a további terv ezzel kapcsolatosan? Hiszen az önálló pályahálózatműködte tő továbbra is meglevő fogalmi elem, így maradhat minden a régiben, ami viszont nem biztos, hogy jó irány. Tisztelettel kérem erre vonatkozó válaszát. Józsa képviselőtársam megemlítette az úgynevezett vasútvillamos, tramtrain rendszereket, ami szintén eg y eltérő szabályozás, új elem ebben a törvényben. Nem akarjuk kihegyezni Lázár Jánosra a dolgot, egy ilyen tramtrain rendszer megvalósítása prognosztizálható most Magyarországon, a SzegedHódmezővásárhely közötti. Egy kisvárosból érkeztem, Barcsról, ponto san tudom, hogy mit jelent, amikor egy ilyen kisvárosnak egy nagyon erős érdekkijáró embere van, az ottani emberek ennek örülnek; Barcs Losonczi Pálnak a múlt rendszerben nagyon sokat köszönhetett, a hódmezővásárhelyiek is minden bizonnyal Lázár Jánosnak. Itt a nagy kérdés az, és szeretném, hogyha az államtitkár úr erre egyértelműen válaszolna, hogy a SzegedBékéscsaba vonalnak mi lesz a sorsa, tehát a tramtrain bevezetése, illetve megvalósítása esetén az megmarade, vagy pedig lehúzhatja a rolót, és a Bék éscsabaSzeged vasúti összeköttetés, a közvetlen személy- és áruszállítás meg fog szűnni. Szeretnénk egy egyértelmű megerősítést arra vonatkozóan, hogy ilyesmi nem fog bekövetkezni. Fontos eltérés a korábbi törvényekhez képest, hogy az állami feladat köréb e kizárólag az országos jelentőségű pályahálózat és országos vasútvonalak működtetése és fejlesztése tartozik. Ennek része, hogy csak ezen vasútvonalak működtetése, felújítása, fejlesztése minősül közvetlen állami feladatnak, közérdekű és közcélú tevékenys égnek, tehát attól tartunk egyébként, hogy ha e törvénymódosítás elfogadásra kerül, úgy a vidéki vasutak végleg elesnek az állami fejlesztéseknek még a reményétől is. Úgy érezzük, hogy itt komoly veszély forog fenn, előfordulhat, hogy a jövőben nem lesz rá sem fejlesztés, sem pedig államilag garantált pályafenntartás. Erre is várnám egyébként az államtitkár úrnak a megnyugtató válaszát, hogy mégsem így fog történni. Amit viszont igenigen komoly problémának látunk, az az, hogy az országos jelentőségű vasútv onalak besorolását nem a törvény szabályozza. A múlt alkalommal is volt erről szó, hogy kormányrendelet alá tartozik ennek a szabályozása, ráadásul a rendelet módosítása majd a törvénymódosítást követően történik meg, arra az Országgyűlésnek nincs befolyás a, csak a kormánynak. Tehát kormánypárti, egyéniben megválasztott képviselők nagyon könnyű helyzetben lesznek adott esetben, amikor megszűnik a körzetükben egy vonal, ráháríthatják ennek felelősségét a kormányra, ők pedig mossák kezeiket. Helytelen egyébké nt ez a hozzáállás, a választott képviselőknek igenis joga lenne vagy joga kellene lennie arra, hogy beleszóljanak mindebbe, hogy mely térségben mely vasúti közlekedési útvonalak kerülhetnek be egyáltalán ebbe a kedvezményezett, államilag támogatott és így a jövőben is fejlődésre számítható kedvezményezett körbe. Szeretném megkérdezni az államtitkár urat, hogy bekerülhete, és hogyha nem, akkor miért nem kerülhet be az országos mellékvonalaknak a felsorolása a törvénybe, és miért hagyják ennek a szabályozás át (Az elnök csenget.) kormányrendeletre. Nagyon szépen köszönöm. (Taps a Jobbik soraiban.)