Országgyűlési Napló - 2015. évi nyári rendkívüli ülésszak
2015. június 17. szerda (88. szám) - Elnöki döntés képviselő kizárásáról - ELNÖK: - DR. VEJKEY IMRE (KDNP):
300 törvénnyel van problémám. Egy dologgal van, és remélem, azt elhiszik nekem, hogy ha valaki ebben az Országgyűlésben nem akarja védeni Gyurcsány Ferencet, hát én az vagyok. Na de itt jön a demokrácia lényege, hogy azzal igenis van problémám, hogy egy ilyen törvényt, egy ilyen dolgot csak Gyurcsány Ferenccel kapcsolatosan akarunk meghozni. Nem! Hozzuk meg mindenkivel kapcsolatosan, és legyen Gyurcsány Ferenc az első, akit elkezdünk, mondjuk, elszámoltatni. De valóban, ahogy itt elhangzott, és ha figyelt volna Schiffer képviselő úr felszólalására, ő azért nagyon sok példát hozott, számoltassuk már el ugyanúgy CÖFöt is. Számoltassunk el mindenkit, akire az a gyanú vetül, hogy itt bárm elyik párttal olyan kapcsolatban van, hogy az bújtatott pártfinanszírozást eredményezhet, akkor azt számoltassuk el! Mert ez lenne a lényeg. Innen indulhatnánk el egy tisztább Magyarország felé. De, még egyszer mondom, képviselőtársaim, addig, amíg valós d olgokról az Országgyűlésben nem lehet beszélni… És a másik: én nem nagyon szoktam használni ezt a szót, körül lehet írni, el lehet mondani, akkor is ugyanazt jelenti, hát miért ne lehetne kimondani, úgy ráadásul, hogy nem csak a Jobbik Magyarországért Mozgalom mondta ki. Minden képviselőnek ajánlom, menjen föl, keresse meg, nézze meg azt a lakossági fórumot, amelyen a borsodi cigányvajda két ember társaságában, két ember ott volt, remélem, nem probléma, hogy megnevezem őket , Orbán Viktor és Pintér Sándor, mind a kettő ott ült az asztalnál, a borsodi cigányvajda pedig ezt a szót használta. Elmondta nyolcvanezerszer, hogy ne lenne? És fölhozta a példákat, hogy miért ne lenne. Hát ő is hazudott? Nem hiszem, hogy azt lehetne mon dani rá, hogy rasszista lenne. Hanem van egy valós probléma, ezt a valós problémát így lehet kifejezni. De tőlem nevezhetjük kakukktojásnak is, hogy mostantól kezdve a kakukktojásokról beszéljünk, és akkor az nem tiltott szó. Egyszerűen én ezt nem tartom j ónak. Lehet, hogy önök jónak tartják. Majd eljön talán az idő, amikor változik akár a szólásszabadság, változik akármi más. (20.10) Én most megmondom őszintén, csupán csak azért, hogy a szolidaritásomat kifejezzem azokkal szemben, akiket elhallgatnak, úgy fejezem be a mondataimat, ceterum censeo cigánybűnözés pedig van. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik padsoraiból.) Elnöki döntés képviselő kizárásáról ELNÖK : Az az igazság, hogy kö zben szerettem volna mondani képviselő úrnak, hogy ne kísértse az Istent. (Szilágyi György: Isten lecsap!) Így most képviselő urat is kizárom az országgyűlési törvény 48. § (3) bekezdése alapján (Szilágyi György: Nem is figyelmeztetett!) , egy etnikai közös séget különösen sértő kifejezés használata miatt. Képviselő úr vagy tudomásul veszi, vagy nem, ez a kizárás érvényes. Van lehetősége önnek, hogy elmegy az illetékes bizottsághoz, és bepanaszolja az ülésvezetési vagy értelmezési stílusomat. Erre van lehetős ég, de arra nincs lehetőség, hogy vitassa most itt a helyszínen ezt. Képviselő úr, ki van zárva a mai ülésnapra vonatkozóan (Szilágyi György: Megtisztelő számomra!) , és Novák Elődöt is kizárhattam volna akkor, amikor figyelmeztettem. Helyette figyelmeztett em és úgy gondoltam, hogy ezt a kifejezést még egyszer itt nem fogja a vitában használni. (Novák Előd: Rosszul gondolta! Már sokszor használtam! Fogjuk is még!) Köszönöm. Kétperces hozzászólásra Vejkey Imre képviselő úr következik. DR. VEJKEY IMRE ( KDNP ): Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Sajnos kénytelenek vagyunk a Szilágyi képviselőtársunk által elmondottakat is visszautasítani. (Novák Előd: Ezért megérte gombot nyomni!) Egyrészt…