Országgyűlési Napló - 2015. évi nyári rendkívüli ülésszak
2015. június 17. szerda (88. szám) - Elnöki döntés képviselő kizárásáról - ELNÖK: - DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP):
296 Tisztelt Országgyűlés! Azzal nincs vitánk, hogy az Eu rópai Bizottság helytelenül járt el, illetve helytelen gyakorlatot folytat, amikor az Európai Unió bármely tagállamában vezető pártpolitikusként működő személy cégével szerződést köt. Igen, azt gondoljuk, hogy ahogyan az egyes tagállamokon belül szükség va n komoly összeférhetetlenségi, korrupcióellenes szabályokra, szükség van arra, hogy egy világos és következetes összeférhetetlenségi rendszer legyen, az Európai Unió szerveinek, az Európai Bizottságnak ebben élen kell járni. (19.50) Nem Gyurcsány Ferenc mi niszterelnöki tevékenységének megítéléséről van szó, nem pusztán Magyarországról van szó, legkevésbé sem a Demokratikus Koalícióról van szó. Arról van szó, hogy ez a gyakorlat akkor is felháborító lenne, ha történetesen Finnország egy hónapja hivatalban lé vő nagyvállalkozó miniszterelnökének egy érdekeltségével kötne szerződést az Európai Bizottság. Ez nem helyes, és azt gondolom, hogy ez a gyakorlat komoly károkat tud okozni az Európai Uniónak. Az Európai Bizottságnak élen kellene járnia abban, hogy a tran szparenciát és a következetes összeférhetetlenségi szabályokat biztosítsa. Ez nincs így. Tehát önmagában azt a szándékot, hogy a magyar kormány eljárjon Brüsszelben annak érdekében, hogy ezt a helytelen gyakorlatot számolják fel, támogatni tudnánk azzal az apró megjegyzéssel, hogy természetesen mindenkinek először a saját háza táján kellene söprögetni, és például nem ártana a magyar kormánynak, ha már bújtatott pártfinanszírozás felmerül, komolyan vennie az LMPnek azt a javaslatát, hogy a kormányzati propa gandát igenis tiltsuk be. Idáig önmagában a kezdeményezéssel akár egyet is lehetne érteni. Ugyanakkor nem igazán tudom mire vélni, hogy kerül ide a Demokratikus Koalíciónak, az MSZP hátán bekerült formációnak az állami támogatása. Tisztelt Országgyűlés! Me gint nem a Demokratikus Koalíció politikai megítéléséről van szó. Van véleményem arról, hogy ha egyébként valakik ügyesen tárgyalnak egy választás előtt, akkor utána miért és hogyan jogosultak egyáltalán állami támogatásra. De legyen a Magyar Szocialista P árt belügye, hogy ilyen jótékonyan osztogatja a törvényesen elnyert állami támogatást. A probléma viszont ott van, hogy a Demokratikus Koalíció egyfelől törvényesen elnyert állami támogatást, másik oldalról viszont semmilyen tény nem bizonyítja azt, hogy b ármiféle törvénytelen pártfinanszírozás lenne a DK háza táján. Ahhoz, hogy ilyet ki lehessen jelenteni, az Állami Számvevőszék megfelelő jelentésére lenne szükség. Mindannyiunkat vizsgált az Állami Számvevőszék, és azt gondolom, a Demokratikus Koalíciót is fogja vizsgálni. Ha az Állami Számvevőszék jelentése olyanra bukkan, ami törvénytelen, a törvényekben meghatározott módon el lehet és el is kell járni. Ehhez nincs szükség országgyűlési határozati javaslatra, és nincs szükség a magyar kormány közreműködés ére sem. Már csak azért is furcsa, hogy önök itt tiltott pártfinanszírozásról beszélnek a DK esetében, hiszen 2010 után elszámoltatás nem történt. Tehát hogy az ördögbe tudják azt, hogy Gyurcsány Ferenc üzleti tevékenysége miként fonódik össze, mondjuk, a DK vagy egyáltalán Gyurcsány Ferenc politikai tevékenységével, amikor választási ígéreteikkel ellentétben 2010 után semmilyen vizsgálatot nem indítottak, hogy ezt esetleg feltárják? Mérhetetlenül képmutató, hogy miközben elszabotálták az elszámoltatást, el szabotálták például a kormányzati negyed, a 4es metró, a Margit híd felújítása kapcsán, és sorolhatnám tovább azokat az ügyeket, amelyek megfeneklettek vagy el sem indultak, elszabotálták természetesen az elszámoltatást a 2006 őszi rendőri agresszió kapcs án is, ezek után öt év eltelik, és egyszer csak rácsodálkoznak, hogy Gyurcsány Ferenc üzletember pártpolitikus is egyben. Hangsúlyozom még egyszer, ebben az ügyben tiltott pártfinanszírozásról beszélni kizárólag akkor lehetne, ha az Állami Számvevőszéknek idevágó bármilyen adat, tény a birtokában lenne. Ilyen nincs. Egész egyszerűen a magyar miniszterelnök hazudott, amikor azt jelentette ki két héttel ezelőtt, hogy tiltott pártfinanszírozás gyanúja merül fel a DKval kapcsolatban. Továbbmegyek: ha és amenny iben bármilyen kommunikációs fegyverként önök komolyan meglebegtetik azt, hogy bármely, erre törvényes jogot szerzett párt állami támogatását megvonják, az egyet jelent azzal, hogy önök megtámadták a versengő többpárti rendszeren alapuló parlamentáris demo kráciát. Sok mindent