Országgyűlési Napló - 2015. évi nyári rendkívüli ülésszak
2015. június 17. szerda (88. szám) - Az egyes fővárosi fejlesztési beruházások gyorsításáról és egyszerűsítéséről, valamint ezzel összefüggésben az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK: - HEGEDŰS LORÁNTNÉ, a Jobbik képviselőcsoportja részéről:
264 És hogy ez mennyire így van, van egy olyan része ennek a törvénynek, amiről még senki, az előterjesztők sem szóltak egy szót sem, és kérem, hogy ezt most hallgassák meg tőlem, mert ez is rendkívül érdekes, és egyénre szabott bizonyos befektetői szándékok kielégítését szolgálják ezek a paragrafusok. Ez erre a Dunaparti szakaszra vonatkozik. (Felmutat egy iratot.) Korábban már az is elég furcsa volt egyébként, hogy az Étv.be beemelték, hogy a Dunapartra, pontosabban úgy volt meghatározva, hogy a Dunaparttal közvetlenül határos ingatlanokra és a Margitszigetre majd külön építési jogszabályok vonatkozhatnak. Tehát nem az a kétszintű szabályozás van, illetve lesz a Dunaparton, ami egyébk ént mindenhol Budapest főváros területén van, hanem ott külön szabályozás lesz. Na, ezt bővítik ki önök most nagyon jelentősen. (17.20) Hozzáteszem, ez a bizonyos 1es melléklet, amit önök a törvényhez hozzátettek, ez egy minősíthetetlen térkép, megmondom őszintén, mert rendkívül nehezen értelmezhető, és míg mondjuk, a törvény eredeti szövege teljesen egyértelmű, hogy a Dunaparttal közvetlenül határos ingatlanok, tehát azt egészen pontosan meg lehet mondani, hogy milyen helyrajzi számokra gondolhatott a tö rvényalkotó, addig itt ember legyen a talpán, aki ki tudja bogarászni, hogy kik azok a bizonyos befektetők, akik ezzel jól járnak. Na, én segítek most önöknek, csak azért, hogy a törvényalkotás munkáját segítsem, akkor felolvasnám és elmondanám. Kezdjük it t, az északpesti Dunaparti szakaszon, hogy azon területek, amiket önök itt bejelöltek, kiknek a tulajdonában vannak. Rögtön itt fönt, ÉszakPesten, ez a 360 fok Budapest nevű projekt, amelyek az Ofer Hava tulajdonában lévő területek, az ő érdekeltségébe tartozó gazdasági társaságok tulajdonolják ezeket a területeket; rögtön alatta a kedves barátja, Ehud Amir által birtokolt és megfejlesztett Fokaöblöt láthatjuk, az is része ennek a fejlesztésnek. Ha egy kicsit lejjebb megyünk, pontosabban átmegyünk a Dun a másik oldalára, amit önök szintén berajzoltak, na, az már Juli Oferé, az Úrban megboldogult Juli Oferé, akit hazájában, Izraelben pénzmosás gyanújával üldöztek. De azért nem lett végül is vád alá helyezve, mert hamarább megholt, és félő, hogy azokat a pé nzeket, amiket annak idején pénzmosással szerzett, itt Magyarországon fektette be, például abba, hogy megvásárolta az Álom Szigetet, illetve a Hajógyáriszigetet, és ott az Álom Sziget projektet akarta volna megvalósítani. Az ő egyik kedves munkatársa, Mor dechai Zisser, szintén az Álom Szigetben érdekelt, csakúgy, mint Jacob Engel. De menjünk tovább, mert itt van még egypár név és egypár olyan ingatlan, amely szintén magánérdeket szolgál, hiszen magántulajdonban van. Ilyen például a Noah Milton Steinberg ál tal birtokolt, mutatom (Felmutatja a papírt.) , ezek itt a csepeli északi szigetcsúcsnál lévő területek, csak ezen a területen 15 ezer ember elhelyezésére alkalmas beépítési tervek vannak. Történetesen én, mondjuk, főépítész szakmérnökként végeztem a Műegye temen, 2009ben kaptam meg a másoddiplomámat, és akkor ott már ezeket a terveket bemutatták. Mondjuk, hozzáteszem: az Ofer Hava által megfejlesztett területeken, a 360 fok Budapesten, az már százezres nagyságrendű, tehát olyan intenzív beépítés a budapesti Dunaparton, ahol százezer embert lehetne elhelyezni. Aztán menjünk tovább! Noah Milton Steinberget említettem, akinek az egyik kedves munkatársa Bajnai Gordon - nem kisebb személyiség - a Wallis Ingatlanon keresztül, de Noah Milton Steinbergé ez az alsó terület itt, a budai Dunaparti szakaszon. Övé a Market Ingatlan, amit úgy szoktunk emlegetni, vagy az a reklámszlogenjük, hogy „Építeni szeretünk” - mondja a Market. Hát igen, leginkább Ciszjordániában illegális izraeli telepeket szoktak építeni, de itt, Magyarországon is befektetnek, és mondom: ezek a területek, amiket önök szintén ezen érdekeltségbe bevonnak, ezek már az ő ingatlanjaikhoz tartoznak. És így tovább, nagyon hosszan tudnám ezt a sort még önöknek sorolni, de tekintettel arra, hogy az időm lej árt, röviden hadd foglaljam össze. Arról van itt szó, hogy Demszky Gábor, akit önök futni hagytak, annak ellenére, hogy már régen dutyiban lenne a helye, ő volt az, aki elkezdte az úgynevezett Partraszállás nevű fejlesztési