Országgyűlési Napló - 2015. évi nyári rendkívüli ülésszak
2015. június 17. szerda (88. szám) - A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK: - GŐGÖS ZOLTÁN, az MSZP képviselőcsoportja részéről:
205 változás, hogy országgyűlési képviselők más keresőtevékenységet nem folytathatnak, tehát úgy is mondhatnánk vagy fogalmazhatnék úgy, hog y főállású képviselőként tevékenykedünk. Közel hasonló szigorú szabályokat vezettünk be a politika és a közigazgatás alacsonyabb színterein is, de szigorúbbat semmiképpen sem szerettünk volna, e helyzet azonban előállt egyes módosításoknak köszönhetően. Ez a beterjesztett javaslat kimondja, hogy szükség van a korábbi szabályozás visszaállítására, amely az egyéb, munkavégzésre irányuló jogviszony létesítésére vonatkozó tilalmat csupán a 3000 fő feletti lakosságszámú település főállású polgármestereivel szemb en fogalmazza meg. A kistelepülések polgármestereinek így a jövőben talán még több lehetőségük lesz arra, hogy megbízatásuk mellett keresőtevékenységet végezzenek, vagyis a megélhetésüket biztosítsák. Tisztelt Képviselőtársaim! A rendszerváltozás előtt az önkormányzatiságra épült fel a magyar demokrácia, amely azt jelentette, hogy a települések önmaguk dönthették el azt és dönthetik el ma is, hogy ki legyen az adott település polgármestere, és kik legyenek a képviselők, akik képviselik a települések fejlődé sét és előrehaladását. Ezt azért szeretném hangsúlyozni most ezen alkalommal, mert ahogyan elhangzott, a közelmúltban és tulajdonképpen a választások ideje óta többször kaptunk jelzést, én magam is kaptam jelzést polgármesterektől, hogy ezen kistelepülések vezetőinek a megbecsülése nincs arányban az általuk elvégzett munkával. Borsod megyében, a választókerületemben 82 település található, 3 város, és a maradék 79 településből 72 település 1500 fő alatti település. Tudjuk azt, hog y ezeken a településeken a szakképzetlen munkaerő miatt egyedüli lehetőséget a közmunkaprogram nyújt az itt élő embereknek nagyobb számban, és éppen ezért a polgármesterekre és természetesen az általuk vezetett képviselőtestületekre is több feladat hárul, attól függetlenül, hogy megalakult a járási rendszer és megalakultak a kormányhivatalok, de a polgármesteri munka, amit el kell végezni, ahogyan elhangzott az előterjesztői szónoklatban is, természetesen nem lett kevesebb, mert más feladatok kerültek előté rbe. Tehát az 1500 vagy annál alacsonyabb lélekszámú települések jelentős részén a közfoglalkoztatással kapcsolatos szervezési feladatok ellátása tulajdonképpen rendszeres feladatot jelent a polgármesterek számára. Éppen ezért a jogintézmény hatékony működ ése érdekében indokolt a polgármesterek bevonása a közfoglalkoztatással kapcsolatos szervezési feladatokba, amelyet természetesen anyagilag is szükséges elismerni. Ehhez azonban szükséges az összeférhetetlenségi szabályok módosítása, hogy a közfoglalkoztat ással kapcsolatos megbízatás a jelzett települések polgármestereinél ne eredményezzen összeférhetetlenséget. Tisztelt Képviselőtársaim! Szeretném felhívni még képviselőtársaim figyelmét, hogy a helyi önkormányzatok döntéseinek törvényességi felügyeleti sza bályait úgy alakította ki a jogalkotó, hogy ne keletkezzenek párhuzamos eljárások. Ezért a törvényességi felügyelet többek között nem terjed ki azon önkormányzati döntésekre, amelyek esetén munkaügyi vagy közszolgálati vitának van helye. Így azonban a törv ényességi felügyelet jelenlegi eszközrendszere nem biztosít lehetőséget a kormányhivatal számára, hogy fellépjen azon önkormányzati döntésekkel szemben, amikor a döntés a munkavállaló javára történő törvénysértést tartalmaz. A tervezett szabályozás ezt a l ehetőséget teremti meg, a nemrégiben tapasztaltak alapján nem véletlenül. Úgy gondolom, hogy a kistelepülések munkájának elismerése érdekében nagyon fontos, sőt szükséges a törvényjavaslat elfogadása, azonban ez a javaslat sarkalatos törvény, amit csak az ellenzékkel együtt lehet majd elfogadni (Gőgös Zoltán: Ezt nem, gyerekek!) , ezért ha önök is komolyan gondolják, hogy ez a helyzet valóban megoldásra szorul, akkor tisztelettel kérem önöket, hogy támogassák ezt a javaslatot. Köszönöm figyelmüket. (Taps a k ormánypárti sorokból.) ELNÖK : Most megadom a szót Gőgös Zoltánnak, az MSZP képviselőcsoportja vezérszónokának. GŐGÖS ZOLTÁN, az MSZP képviselőcsoportja részéről :