Országgyűlési Napló - 2015. évi nyári rendkívüli ülésszak
2015. június 16. kedd (87. szám) - Az állami vezetői juttatások csökkentésével összefüggésben egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK: - LUKÁCS ZOLTÁN, az MSZP képviselőcsoportja részéről:
117 ezáltal a kormány területi feladatellátása hatékonyságának és eredményességének megvalósítása. Az államigazgatás átalakításának elsődleges célja az ügyfélbarát közigazgatás megteremtése, a társadalom cselekvési szabadságának biztosítása a közérdek érvényes ítése mellett. 2011. január 1jével létrejöttek a fővárosi és a megyei kormányhivatalok. Mindez jelentősen csökkentette a korábbi időszakra jellemző területi széttagoltságot. Egy egységes és átlátható költségvetés került kialakításra, biztosítva a takaréko s kormányhivatali gazdálkodás megvalósítását. Az állampolgárok számára a kormányhivatalok kialakításával számos hatósági eljárás intézése vált sokkal gyorsabbá és egyszerűbbé, különös tekintettel a kormányablakok először megyei, majd fokozatosan történő já rási szintű kiépítésével. A jelen törvényjavaslat alapján, tekintettel a költséghatékonyan működő, takarékos államigazgatás kialakítására irányuló kormányzati szándékra, felülvizsgálatra kerültek az állami vezetőket megillető juttatások. (18.00) A kormány határozott célkitűzése, hogy az eddig igénybe vehető juttatások köre és mértéke csökkenjen. Ennek alapján sor került az állami vezetők és az államigazgatási szervek köztisztviselői számára biztosított juttatásokról és azok feltételeiről szóló kor mányrendelet felülvizsgálatára és egy új rendelettervezet kidolgozására. Az új kormányrendelet előkészítése során az elsődleges jogalkotói cél az volt, hogy a kormányzati irányítás vagy felügyelet alatt álló szervek vezetőinek a juttatásai ne valamely áll ami vezető juttatásához igazodjanak, hanem a kormány saját hatáskörében legyen jogosult e juttatások rendeleti szintű szabályozására. Ez lehetővé teszi, hogy az állami vezetők és más vezetők esetében a juttatások differenciálására kerülhessen sor. A törvén yjavaslat célja, hogy az állami rezsicsökkentés érdekében ezen szabályozási modell kialakításához szükséges törvényi szabályokat megteremtse, ennek keretében biztosítsa a szükséges törvényi felhatalmazásokat a rendeleti szintű szabályok megalkotására. Min dezek fontosságával, úgy gondolom, mindannyian egyetértünk, hiszen ez az ország közös érdeke is. Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! Kérem önöket, hogy a benyújtott törvényjavaslatot támogatni szíveskedjenek. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kor mánypártok soraiban.) ELNÖK : Köszönöm szépen. Üdvözlöm önöket. Folytatjuk a munkánkat. Megadom a szót Lukács Zoltán képviselő úrnak, az MSZP vezérszónokának, tessék. LUKÁCS ZOLTÁN, az MSZP képviselőcsoportja részéről : Köszönöm szépen. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! A Fidesztől, amióta csak kormányra került vagy még előtte, azóta halljuk az olcsóbb államot, aztán utána állami rezsicsökkentésről beszél, közigazgatási rezsicsökkentésről beszél, és végig arról beszél, hogy ő olcsóbban szeretné működtetni az állami gazgatást, mint az elődei, sőt még olcsóbban akarja működtetni az államigazgatást, mint ahogy eddig ő maga működtette. Ezt a törvényt is ezzel a jelszóval adták ide be, de azt gondoljuk, hogy ez nem a megoldás a problémára. Az Orbánkormány 2010 után, aztá n 2014 után is egyre csak hizlalja saját magát és az államigazgatást. Hadd mondjak néhány beszédes számot arról, hogy hogyan néz ki állami vezetői szinten ez a kormány! A Bajnaikormány leköszönésekor 15 miniszter, 20 államtitkár és 49 szakállamtitkár volt . Ez összességében 85 fő, ami az állami vezetőket illeti. Az utána következő Orbánkormány 9 miniszterrel, ugyan a miniszterek számát csökkentette, de 47 államtitkárral és 80 helyettes államtitkárral dolgozott, ami a 85 főhöz képest már 136 fő, és a követk ező Orbánkormány: 9 miniszter, 54 államtitkár és már 101 helyettes államtitkár, ami összességében 164 fő. Ez azt jelenti, hogy a 2010es 85 fős állapothoz képest 164 főre emelkedett ez. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves Államtitkár Úr! Nem a juttatásokat kellene csökkenteni, hanem az állami vezetők számát kellene csökkenteni, mert nem akarjuk elhinni azt, hogy 164 fő kell