Országgyűlési Napló - 2015. évi nyári rendkívüli ülésszak
2015. június 16. kedd (87. szám) - Az állami vezetői juttatások csökkentésével összefüggésben egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - KIS MIKLÓS ZSOLT, a Miniszterelnökség államtitkára, a napirendi pont előadója:
115 Elsőként megadom a szót Kis Miklós Zsolt úrnak, a Miniszterelnökség államtitkárának, a napirendi pont előadójának, 30 perces időkeretben. Parancsoljon, államtitkár úr! (17.50) KIS MIKLÓS ZSOLT, a Miniszterelnökség államtitkára, a napirendi pont előadója : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Az állami vezetői juttatások csökkentésé vel összefüggésben egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat az Államreform II. program keretében készült el, és mint azt önök is tudják, a kormány elkötelezte magát az állami rezsicsökkentés mellett is, melynek egyik legfontosabb célja a költség hatékonyan működő, takarékos államigazgatás kialakítása. Ezzel összhangban felülvizsgálatra kerültek az állami vezetőket és az ezekkel azonos besorolásra jutott jogosult személyeket megillető juttatások, amelyek körét és mértékét csökkenti az e tárgyban el őkészített és a kormány által elfogadott, az állami vezetők juttatásáról szóló kormányrendelet is. Az új kormányrendelet megalkotása során az elsődleges jogalkotói cél az volt, hogy a kormányzati irányítás, a kormányzathoz kapcsolódó felügyelet alatt álló szervek - például központi hivatalok, kormányhivatalok - vezetőinek a juttatásai ne kötődjenek teljes mértékben valamely állami vezető juttatásához, hanem a kormány saját hatáskörében legyen jogosult e juttatások rendeleti szintű szabályozására. Mindez leh etővé teszi a juttatások differenciálását az állami vezetők és más vezetők tekintetében. A törvényjavaslat egyik célja, hogy megteremtse az új szabályozás kialakításához szükséges törvényi szintű szabályokat, valamint biztosítsa azokat a törvényi szintű fe lhatalmazásokat, amelyek szükségesek a már említett differenciálásra lehetőséget nyújtó rendeleti szintű szabályok megalkotására. Ennek megfelelően a törvényjavaslat módosítja a központi államigazgatási szervekről, valamint a kormány tagjai és az államtitk árok jogállásáról szóló törvény jelenlegi felhatalmazó rendelkezését annak érdekében, hogy megteremtődjön az összhang az új állami vezetői juttatásokról szóló kormányrendelettel. Pontosan felsorolja azokat a tisztségviselőket, akiknek a juttatásait a kormá ny rendeletben szabályozza, úgymint a miniszterek, az államtitkárok, közigazgatási államtitkárok, helyettes államtitkárok, kormánybiztos, miniszterelnöki biztos, miniszterelnöki megbízott, miniszteri biztos, a kormányhivatal vezetője és a központi hivatal vezetője. Azzal, hogy a törvényben meghatározott tisztségviselők juttatása a módosítás következtében nem valamely állami vezető juttatásaihoz fog majd igazodni a jövőben, a kormány számára lehetővé teszi azt is, hogy a juttatásokat ezáltal csökkentse és di fferenciálja az érintett vezetők körében. A törvényjavaslat ugyanilyen megfontolásból módosítja a fővárosi és megyei kormányhivatalokról szóló törvényt is. A fővárosi és megyei kormányhivatalokat vezető kormánymegbízottak esetében a törvénybe szintén beker ül a kormányrendelet megalkotására vonatkozó felhatalmazó rendelkezés, továbbá ebben az esetben is az az egyértelmű cél, hogy a jövőben ne a helyettes államtitkárokat megillető juttatások teljes körére legyenek jogosultak, hanem megteremtődjön azok csökken tésének a lehetősége. A törvényjavaslatnak van egy másik célja is, természetesen a jelenlegi hatályos jogszabályok pontosítása, amelynek egyrészt van egy deregulációs célja, másrészt pedig egy technikai jellegű módosítás. Az utóbbi esetében a közszolgálati tisztségviselőkről szóló törvény módosítása nyilván elősegíti majd a jogalkalmazást, másrészt pedig már az említett deregulációs célt, ugyanis a törvényből hatályon kívül helyezésre kerülnek olyan rendelkezések, amelyek a kormány központi üdülőjének a has ználatára vonatkoznak, tekintettel arra, hogy a 2014es évben már az addig központi üdülőként funkcionáló létesítmény más jellegű hasznosításáról döntött a kormány, és ott már kormányüdültetést nem végez. Röviden a kormányrendeletről, hiszen május 20án me gszületett a döntés, és az új állami vezetői juttatásokról szóló kormányrendelet legfontosabb változásai a következők. Ennek részben a személyi