Országgyűlési Napló - 2015. évi tavaszi ülésszak
2015. március 3. kedd (51. szám) - A kereskedelemről szóló 2005. évi CLXIV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK: - HERINGES ANITA, az MSZP képviselőcsoportja részéről:
850 Akkor most folytatnám egy következő nyilatkozattal. A Mammut közzétett egy nyilatkozatot március 2án, úgyhogy egészen friss a nyilatkozat. Eddig délelőtt 10től este 9ig tartottak nyitva a Mammut üzletei. A dolgozók most kapták kézhez az új nyitvatartási rendet, amit kérdésünkre a bevásárlóközpont marketingosztálya is megerősített. Ezek szerint március 15től hétfőtől szerdáig reggel 9től este 9ig, csütörtöktől szombatig reggel 9től este fél 10ig lesznek nyitva a boltok a Mammutban. Ez pe dig azt jelenti, hogy hétfőtől szerdáig összesen 3, csütörtöktől szombatig összesen 4,5 órával tovább tart majd nyitva, mint most, tehát ha teljesen nem is, részben behozza, amit a vasárnapi zárva tartással elveszített. De ha itt szeretnék az igazságot és a teljes igazságot megjelentetni, akkor az egyik dolgozó, aki magát Tiborcnak nevezi, panaszt tett közzé, ezt nevezzük Tiborc panaszának, felolvasnám maguknak, hogy legyenek tisztában, hogy mik a következményei ennek a törvénynek. „Én itt dolgozom, és az e ddigi 10 órától 21es nyitva tartás most 9től 21.30ra módosult, tehát 12,5 órát kell dolgoznom, ami azt jelenti, hogy 8 órakor elindulok, és fél 11re érek haza.” Mert ugyebár a kereskedelemben van még a boltok feltöltése is, nemcsak az, hogy bezárnak a kereskedelmi üzletek. „Ez minősíthetetlen. Én hét közben is szeretném ébren látni a családom, nem csak vasárnap, és nem is tudom, hogy a munka törvénykönyve szerint dolgozhatunke 12,5 órát egyhuzamban több napon keresztül. Kérem, hozzák nyilvánosságra ezt az embertelen dolgot.” Szóval, amikor maguk a családokra hivatkoznak, akkor pontosan a családokat fogják szétszakítani ezzel a törvénnyel. Legutolsósorban, mielőtt Anitának átadnám a szót, 2014. december 12én Orbán Viktor az alábbiakat mondta: „Mi arra t örekszünk, hogy minél kevesebb ember kerüljön olyan helyzetbe, hogy kénytelen legyen vasárnap is dolgozni. Ha valaki vasárnap is dolgozni szeretne, és nem kényszer hatása alatt teszi, nem azért, hogy megtarthassa a munkahelyét, akkor ezt tiszteletben kell tartani.” Nagyon szeretnénk, ha a kormánypárti képviselők ezekre a mondatokra mindig emlékezni tudnának, és ne felejtsék azt el, hogy az egyik nap ezt mondanak, a másik nap pedig egészen mást, ahogy éppen felébredtek, vagy éppen ahogy a gazdasági érdekkörü k kívánja maguktól. Úgyhogy én azt gondolom, hogy szükség van cirkuszügyi miniszteri biztosokra ebben a kormányban, mert az, amit önök itt művelnek törvényekkel kapcsolatban, már kész cirkusz. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiból.) ELNÖK : Köszönö m szépen, képviselő asszony. Képviselő asszony felszólalását Heringes Anita képviselő asszony folytatja. Parancsoljon! HERINGES ANITA, az MSZP képviselőcsoportja részéről : Igen, és akkor folytassuk a párbeszédet a lex Metro törvényről, ahogy sokan ma egyéb ként az utcán hívják ezt a törvényt. A vasárnapi nyitva tartás tilalmáról szóló kezdeményezésüket már az elején sem támogattuk és nem értettünk vele egyet, hiszen előzetes felmérés és hatástanulmányok készítését a kormány megint csak mellőzte. Ez még Szatm áry urat 2011ben zavarta. Ma már látjuk, hogy nem igazán zavarja ez a kérdés. Látjuk, hogy megint úgy sikerül benyújtaniuk törvényt, hogy folyamatosan jobbító szándékkal módosítókat is kell benyújtaniuk hozzá. Mi is megtesszük a módosítók benyújtását péld ául a 100 százalékos pótlék visszaemelésére, a régi munkatörvénykönyv visszahozására ebben a kérdésben. Csak valahogy azt a törvénymódosítást önök nem fejezték be, ahol ezek a módosítók megjelennek. Pont ezért a mai napon benyújtottuk újból önöknek, hogy l egyen egy olyan módosító javaslat, amiben támogathatják a 100 százalékos pótlékot, hiszen KDNPs képviselőtársaik minden egyes vita alatt ezt komolyan hangsúlyozták, hogy véleményük szerint ez lenne a minimum. Mondjuk, örülnénk, hogyha a munka törvénykönyv ét, a régit több ponton visszahoznák, mert azt gondolom,