Országgyűlési Napló - 2015. évi tavaszi ülésszak
2015. március 3. kedd (51. szám) - A Városliget megújításáról és fejlesztéséről szóló 2013. évi CCXLII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK: - KISS LÁSZLÓ (MSZP): - ELNÖK: - VÁGÓ SEBESTYÉN (Jobbik):
821 útról a Terror Házát át akarják költöztetni ? Mert nekem inkább egy ilyen szocializmust idéző, a szocializmus elveit megörökítő, megfélemlítő épületegyüttes, épület jut az eszembe, és nem az, ami, úgy gondolom, hogy a hagyományok tiszteletét figyelembe véve, az azt megismerni kívánó akár magyar, aká r külföldi látogatók számára egy csalogató, egy néprajzi múzeum jellegét adó épület lehetne. A másik kérdés, ami már szintén felmerült, amikor szóba került, hogy a városligeti projekt, a törvény ismét módosításra kerül, akkor egy halvány remény azért felré mlett az emberben, hogy talán a Regnum Marianumtemplom kérdése végre rendeződik. Amit már képviselőtársam elmondott, hogy persze, az egyház lemondott erről az egyházközségről, persze le kellett mondania, mert földig rombolták, és hogyha a kormány felvenné , felkarolná ezt az ügyet, igenis, egy új egyházközséget lehetne ott létrehozni. Én továbbmennék azon, amit Hegedűsné Kovács Enikő képviselőtársam mondott: nemcsak Rákosi útját követi a jelenlegi kormány, hanem Gyurcsány Ferenc útját is követi a kormány, u gyanis a Regnum Marianumtemplom, egy új Regnum Marianumegyházközség azt is jelentené, hogy igenis, mi elismerjük, hogy Magyarország Mária országa. Úgy tudom, Gyurcsány Ferenc volt a legutóbbi miniszterelnök, aki azt mondta, hogy Szűz Mária levette a kezé t az országról. Itt lenne a lehetőség az önök számára, hogy erre rácáfoljanak, újra létrehozzanak egy ilyen egyházközséget a katolikus egyházzal összefogva, és igenis, bebizonyítsák azt, hogy önök úgy gondolják, magukat nemzeti keresztény kormánynak mondó kormányként, kabinetként, hogy igenis, Magyarország Mária országa, és igenis, szükség van Magyarországon egy Regnum Marianumtemplomra. A másik kérdés a javaslatban szereplő komáromi ingatlanok. Magából az indokolásból sokat nem tudtunk meg, én sem tudtam, hogy miről is szól ez tulajdonképpen. Most az államtitkári expozéban hallhattuk, hogy miről szól a dolog. Én magam KomáromEsztergom megyeiként örülök annak, hogyha a komáromi Csillagerőd megújul, a Várárok megújul, mert nagyon jól tudjuk azt, hogy ez je lenleg milyen, mondhatnám azt is, hogy életveszélyes állapotban van. Mondhatom azt is, hogy ez az épület megérdemli, hogy funkciója szerint is kapjon egy olyan feladatot, ami a régi fényét valamilyen szinten visszaállíthatja. Igenis, használjuk ki azt, hog y ott egy nagyon jó kulturális és múzeumegyüttes hozható létre. Csak azt nem értem, hogy ez mit keres a Városligetfejlesztésben. 8090 kilométer választja el ezt a két helyet egymástól. Nem értem, hogy miért a Városligetprojektben kell ennek szerepelnie, miért nem lehet erre létrehozni egy külön Komáromprojektet. Persze, képviselőtársam felszólalásából gondolom, elképzelhető, hogy itt megint nincs másról szó, csak ingatlanmutyiról. Ezt államtitkár úr esetleg meg is cáfolhatja. A másik, amit államtitkár ú r mondott, ami szintén a törvényjavaslatból nem olvasható ki, az expozéból tudhattuk meg, hogy milyen célt szánnak ennek a felújítandó épületnek, milyen múzeumot akarnak benne elhelyezni. Mindezzel egyet is értek, hogy méltatlan helyen lévő szobormásolatok , illetve kiállítási tárgyak nyerjenek maguknak egy olyan teret, ahol méltóképpen megtekinthetőek és méltóképpen elhelyezhetőek. Csak azt nem értem, hogy az expozéban hallott tatai rómaigörög szobormásolatok múzeumában található tárgyak hogyan kerülnek be le ebbe a körbe. Én Tatán nőttem fel, tatainak is vallom magam, tatai is vagyok, a városnak szerves része ez a múzeum, a benne lévő kiállítási tárgyakkal. Nem értem azt, hogy a kormánynak miért célja az, hogy ezt átvigye Komáromba, miért nem maradhat ott T atán, és miért nem öregbítheti a város hírnevét a továbbiakban is. Ugyanis bár elképzelhető az, hogy az utóbbi években a látogatottsága csökkent ennek a múzeumnak, de a megfelelő figyelemmel, a megfelelő - csúnya szóval élve - PRtevékenységgel ennek a múz eumnak a régi fényét szerintem újra fel lehet emelni, és igen, egy sűrűn látogatható, Tata ékszerdoboz jellegébe, Tata turisztikai központ jellegébe beépíthető múzeummá tehető. Éppen ezért nem értem, hogy ezeket a tárgyakat miért kell Komáromba áthelyezni. Ezekre a kérdésekre várnám államtitkár úr válaszát. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)