Országgyűlési Napló - 2015. évi tavaszi ülésszak
2015. március 3. kedd (51. szám) - Egyes agrártámogatási tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK: - SALLAI R. BENEDEK, az LMP képviselőcsoportja részéről:
802 Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Ha Magyar Zoltán jobbikos képviselőtársam azzal zárta gondolatait, hogy megfontolásra javasolja az indítványait, én meg a Jobbiknak javaslom azt, hogy a saját hozzáállását gondolja meg és ezt a támogatást esetleg értékelje újra, mert bizony, sokkal nagyobb gazemberség ez a törvényjavaslat, mint amilyennek elsőre látszódik. Orbán Viktor miniszterelnök úr tegnap bejött a parl amentbe, elfoglalta a helyét, és egy MSZPs kérdésre elmondta újra és újfent, hogy a magyar kormány szándéka, hogy 2080 százalék arányban teremti meg a kisgazdaságoknagygazdaságok arányát, és minden törekvést abba az irányba próbál nyomni, hogy a kis- és családi gazdaságok országa legyen Magyarország. Azt gondolja a miniszterelnök úr, hogy ha sokszor elmondja, akkor attól majd így lesz, pedig a kormányzat ezzel a törvényjavaslattal is ellentétes irányba halad továbbra is kitartóan és lankadatlanul. Ez a t eljes javaslat erről szól, de hogy megismerjék, mire számíthatnak az LMP esetleges álláspontjától, végigszaladok az egészen. A köztartozással kapcsolatos javaslat az egyetlen olyan, amit szerintem maradéktalanul támogathatunk, ezt tudnánk támogatni, mert t eljesen nonszensz volt az eddigi állapot. Nem is tudom, miért csak most jut eszébe a szaktárcának az, hogy ezzel előjöjjön, már régen így kellett volna csinálni, ez lett volna a gyakorlatias és jó megoldás. Az szolgálta volna a pályázók érdekeit, ha ez a s zabályozás korábban megvalósul. Tehát ezzel, a javaslat ezen részével nincs gondunk. A kárenyhítés is egy olyan része, amivel részben egyet lehet érteni, viszont ez már pont az a rész, amikor arról kellene beszé lni, hogy hogyan tudjuk azokat a bizonyos, a miniszterelnök úr által kicsiknek és családi gazdaságoknak mondott gazdaságokat helyzetbe hozni. Mert a kárenyhítés rendszere legtöbbször a gazdasági mértékből adódóan, miután százalékosan határozza meg egységes en a kárt és a kár finanszírozásának módját, nem a kicsiket segíti. Miért nem lehet ebben egy degresszív eszközt bevezetni? Miért nem lehet a kárenyhítésnél bármilyen megoldást alkalmazni arra, hogy száz hektár feletti üzemek ne vegyék igénybe? Segítsünk a zoknak, akiknek ez tényleg kárt okoz, akiknek tényleg problémát okoz, nemcsak akkor, ha 30 százaléka, hanem akkor is, ha 10 százaléka megy el a terményének, és ne segítsünk azoknak, akiknek egyéb területeken valamilyen vetésforgóban, másmás kultúrákban me gvan az egyéb bevétele. Tehát azt javasoljuk, hogy ha a miniszterelnök úr komolyan gondolja azt, amit néha a parlamentben mond, akkor próbáljuk meg segíteni a kicsiket, próbáljuk meg helyzetbe hozni őket azzal, hogy nekik nagyobb arányban támogatjuk ezt, n agyobb arányban vesszük figyelembe, a nagyoknak pedig nem. Ez az, amin már kicsit elkezdünk vitázni. Eljutunk a legkritikusabb és legarcátlanabb részéig, ez az ökológiai célterület meghatározása. A közös agrárpolitika kialakításánál leülnek az Unió tagálla mai, rágódnak azon, hogyan kellene támogatásokat fenntartani, hogyan kell az európai vidéket kezelni, és megállapodtak erre a költségvetési ciklusra abban, hogy a mezőgazdasági támogatási rendszerre szükség van. Megállapodtak abban, hogy valamilyen formába n meg kell valósítani az Európai Unió ökológiai potenciálját, természetes élőhelyeit, azt a potenciált, amelyben nagyonnagyon sok társadalmi hozzáadott háttér van, amellett, hogy gazdálkodási háttér is van, beszélhetek itt hosszan, mondjuk, a vadgazdálkod ásról. Ez volt az ökológiai célterületek kijelölése. Ment a vita, hogy 7 százalék legyen, 3 vagy 5 százalék legyen. Összességében nyilvánvalóan arról beszélhetünk, hogy az iparszerű mezőgazdaság száz hektárokat egyben művel, figyelmen kívül hagyva a táji a dottságok egy jelentős részét, figyelmen kívül hagyva azt, hogy abban van egy volt folyómeder például az Alföldön, azt, hogy van benne egy volt mélyedés, ami három évből kettőben esetleg belvizes lesz, ennek ellenére megéri folyamatosan bevetni, mert ott a területalapú támogatás, esetleg kárenyhítési járulással is meg lehet venni. Ez a javaslat arra teremtette volna meg a lehetőséget, hogy tájgazdálkodási szemlélettel arra ösztökéljük a gazdálkodókat, hogy a legkisebb hatékonysággal termő területeiknek egy részét kivegyék a termelésből, és ott hozzanak létre nádast, mezsgyét, fasort, bármi olyasmit, aminek egyéb gazdasági haszna van, és a vidék megélhetéséhez egyéb módon tud hozzájárulni.
