Országgyűlési Napló - 2015. évi tavaszi ülésszak
2015. február 16. hétfő (45. szám) - Dr. Varga László (MSZP) - az emberi erőforrások miniszteréhez - „Mi lesz a taós pénzekkel, a források nagy része tényleg ügyeskedőkhöz kerül?” címmel - ELNÖK: - DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): - ELNÖK:
75 23,4 milliárd forintot lát ezen a soron. 2014ben ez a 23,4 milliárd forint 33 milliárd forin tra emelkedett, majd további módosításokkal ezt felemeltük 37,5 milliárd forintra. Tehát semmiképpen nem mondhatja, hogy a kormányzat kevesebbet költött volna a mentőkre, sőt érzékelhetően többet. Több mint 300, jelen állás szerint 305 új mentőautót állíto ttunk szintén szolgálatba. Az elmúlt év végén 500 millió forintból 21 darab, majd az idei év áprilisáig további 700 millió forintból 32 darab új mentőautót vásároltunk, és négy koraszülöttmentőautó is hadrendbe állt, 22 új építésű mentőállomás felállítása és 60 korszerűsítése pedig szintén most zajlik, és még tudnám sorolni a Gábor Aurélösztöndíjat és másokat is. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiból.) Dr. Varga László (MSZP) - az emberi erőforrás ok miniszteréhez - „Mi lesz a taós pénzekkel, a források nagy része tényleg ügyeskedőkhöz kerül?” címmel ELNÖK : Megköszönöm államtitkár úr igen kimerítő válaszát. Tisztelt Országgyűlés! Varga László, az MSZP képviselője, kérdést kíván feltenni az emberi e rőforrások miniszterének: „Mi lesz a taós pénzekkel, a források nagy része tényleg ügyeskedőkhöz kerül?” címmel. Varga László képviselő urat illeti a szó. DR. VARGA LÁSZLÓ ( MSZP ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! A látványcsapatsportága kat érintő társaságiadókedvezményrendszer hatalmas segítséget jelenthetne a magyar sportnak és az utánpótlásnevelésnek. Azonban ez a rendszer, mint ahogy azt bevezetésekor is és azóta is számtalanszor mondtuk, tele van kiskapukkal, buktatókkal, sokszor az utánpótlássport helyett ügyeskedők juthatnak ezáltal pénzhez. Sok esetben egy kis sportegyesületben nincs kellő információ egyegy ilyen pályázat elkészítéséhez, a megfelelő vállalkozókkal nagyon nehéz kapcsolatba kerülni. Az utánpótlásneveléssel foglalko zó kluboknak nagyon nehéz tehát támogatókat toborozni, sok esetben csak szülői segítséggel érhetnek el sikereket. És hát a politikai élet irányítói is több esetben befolyásolhatják, mely klubok és szakosztályok támogathatóak, melyek nem. Nyilván ezt cáfoln i fogja államtitkár úr, nyilván akkor csak a véletlen műve lehet, hogy 3200 település közül pont Felcsút kapta a legnagyobb forrásokat már rögtön a rendszer bevezetésekor. Az egyik labdarúgóutánpótlásképzéssel foglalkozó egyesület szakmai vezetője néhány hete meglepő interjút adott, úgy nyilatkozott, létezik egy közvetítői rendszer is a klubok és a vállalkozások közé ékelődve. Ezek szerint a sajtóhírek szerint minimum 5, de akár 40 százalék is lehet a közvetítő jutaléka, ami viszont így nyilván nem szerepe lhet a pályázatokban, így erre sokféle különböző, többnyire nem legális módszert találtak ki. Kérdezem tehát államtitkár urat: évente mennyi, a látványcsapatsportágakat érintő taós támogatást sikerült lehívni, és milyen nagyságú keretösszeget nem sikerült feltölteni? Ha létezik ilyen, hogy kívánja felszámolni a minisztérium az illegális közvetítői rendszer működését? Hogyan kívánja átláthatóbbá és ellenőrizhetőbbé tenni a társaságiadókedvezmény rendszerét a kormányzat? Hogyan kívánja elősegíteni, hogy a t ámogatások az utolsó fillérig valóban az utánpótlássportot támogassák? Köszönöm, elnök úr. Várom megtisztelő válaszát, államtitkár úr. (Taps az MSZP soraiból.) ELNÖK : Köszönöm, képviselő úr. Megadom a szót Simicskó István államtitkár úrnak.