Országgyűlési Napló - 2015. évi tavaszi ülésszak
2015. március 2. hétfő (50. szám) - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK: - KEPLI LAJOS (Jobbik):
733 intézkedését, hogy 60 ezer forintot vehettek ki akkor, ha egyébként a cégek kegyeskedtek nyitva tartan i. Természetesen felmerült a kérdés mindenkiben, hogy miközben a Fideszkormány öt éve alatt ez a cégcsoport folyamatosan a kormány és a Magyar Nemzeti Bank orra előtt űzte az üzelmeit, hogy lehet az, hogy a Magyar Nemzeti Bank ezt követően szinte első lép ésben maximálja azt a pénzt, amit egyébként jogosan ezek az ügyfelek felvehetnek. És miközben arról is beszélhetünk, hogy persze azért volt erre szükség, mert a magyar emberek tömeges kintlévőségei csődbe vitték volna ezt a cégcsoportot, valójában arról va n szó, hogy ezeknek az embereknek senki nem akarta kifizetni a jussát, és a magyar kormány, a Magyar Nemzeti Bank erre volt partner. A kormánynak nem azzal kéne foglalkoznia, hogy Rogán Antalnak mindenféle hazug meséket találnak a Fidesz kommunikátorai, ha nem azzal, hogy a károsultakat védje; azzal, hogy magyarázza meg, hogyan lehet a Fideszkormány öt éve alatt az, hogy a kormány és a Magyar Nemzeti Bank orra előtt ilyen történhet. Erre várnánk a választ. (Taps az ellenzék soraiban.) ELNÖK : Következő napir endi utáni felszólalásra jelentkezett Kepli Lajos képviselő úr: „Gázos kérdések” címmel. Öné a szó, képviselő úr. KEPLI LAJOS ( Jobbik ): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az utóbbi időben nagyon sok szó esik gázos kérdésekről, tehát föld gázellátásunkkal kapcsolatos kérdésekről itt a Magyar Országgyűlés falai között is. Én ma este, ezen a késői órán szintén kihasználnám az alkalmat, hogy erről a problémakörről tájékoztassam, ha a televíziónézőket nem is, de talán az interneten a közvetítés t figyelemmel követőket és kevés számú képviselőtársamat, akik még itt figyelemmel követik az ülést ezen a késői órán. A mai napon már volt szó a földgázellátásról szóló törvény kapcsán arról, hogy milyen problémát okozhat Magyarországon a földgázellátásba n az, ha a szomszédos, tőlünk keletre, Ukrajnában zajló konfliktus nyomán a gázellátásban problémák lépnek fel. A múlt héten folyamatosan téma volt a sajtóban a Gazprom nyilatkozata, amely szerint ha Ukrajna nem fogja kifizetni az éppen aktuális, esedékes gázmennyiségért fizetendő összeget, akkor el fogják zárni a gázcsapot Ukrajna felé, illetve csak a tranzitmennyiséget fogják Ukrajnába továbbítani, amit Ukrajnának jó esetben Európa felé továbbítania kell. Igen ám, csakhogy láttunk már hasonló helyzetet 20 08ban, amikor is ugyanígy Oroszország elzárta nemfizetés miatt Ukrajna felé a gázcsapokat, amikor is az ukrán kormány a tranzitvezetékeket csapolta meg, és így Európába jóval kisebb mennyiségű gáz jött, és gázkrízist okozott többek között Magyarországon i s. Azóta a magyarországi földgáztározókapacitás jelentősen megnőtt, illetve állami tulajdonba került, amely döntés meghozatalát a Jobbik Magyarországért Mozgalom is támogatta itt a parlamentben. Rendkívül hasznosnak tartjuk, hogy legyen egy nagy tározókap acitása az államnak ilyen esetekre pontosan, azonban a helyzet az, hogy ez néhány hétre talán elegendő arra, hogy ellássa a magyar háztartásokat vagy egykét hónapra is, azonban nekünk hosszú távon kell gondolkodnunk azon, hogy hogyan fogjuk az ukrajnai tr anzitot kiváltani, honnan fogunk földgázt beszerezni, ha Oroszország beváltja azt az ígéretét, amely szerint 2019től teljesen megszünteti, kiiktatja Ukrajnát mint tranzitországot a földgázszállítások tekintetében. Ugyanis jelen pillanatban az a helyzet, h ogy Magyarországnak ugyan minden irányban vannak határkeresztező kapacitásai, földgázvezetékei, azonban Románia és Horvátország irányában csak és kizárólag kifelé tud haladni a földgáz, befelé nem tud jönni, vagyis abból az irányból hazánkat ellátni nem le het. Más kérdés az, hogy vane egyáltalán forrás, amiből ezeken a vezetékeken gáz jönne, ugyanis még Horvátországban nincs kész az a cseppfolyós gázterminál, LNGterminál, ahonnan majd esetleg várni lehetne valamiféle földgázmennyiséget. (22.00)