Országgyűlési Napló - 2015. évi tavaszi ülésszak
2015. március 2. hétfő (50. szám) - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK: - ANDER BALÁZS (Jobbik):
730 is a nagy gazdasági világválság, illetve a második világháború idejére tevődött, amiből geopolitikai kényszerűségek okán - mondjanak a Horthyt poraiban is gyalázók bármit - vajmi nehéz lett volna kimaradni. Mielőtt pedig a polkorrektek felháborodnának, bölcsebb dolog az eseményeket történelmi kontextusukban szemlélni, hiszen például ’29ben - 38 évvel megelőzve a feketék és a fehérek közti házasság tilalmát eltörlő amerikai legfelsőbb bírósági döntést - megszüntették a máskülönben csupán ideiglenesen be vezetett numerus clausust is. Nézzük hát a tényeket, és vessük egybe a ’90 óta eltelt időszakkal! Mire volt képes a hivatalos hatalmasságoktól szoborra máig méltatlan, a szélsőliberális körök által folyamatosan gyalázott, „a kötelesség az életnél is előréb b való” családi jelmondatával bíró, az európai államférfiúk között az utolsó lovagnak számító kormányzó, aki lemondatásakor ugyanakkora földbirtokvagyonnal bírt, mint megválasztásakor? Milyen örökséget vett át, s mihez kezdett ezzel a komor hagyatékkal? Ér tékelni csak akkor fogjuk, ha tudjuk, milyen emberpróbáló, heroikus munka állt előtte. A helyzet tragikus volt. A világháborút elvesztettük, és az antanttal szemben öngyilkos pacifizmust hirdető, viszont a Kárpáthazát az előrenyomuló román seregtől szinte csak puszta kezükkel védő székely hadosztály hős katonáit szemrebbenés nélkül hátba lövető, a világháború talán legvitézebb katonáit, a rosseb bakaként ismert somogyi 44es gyalogezredet teljes fegyverzettel hazavezető Bauer Gyulát házi őrizetbe helyező k unbélák söpredék hada tett róla, hogy esélyünk se legyen Trianonban. Egy, a román csapatok által teljesen kirabolt, sok százezer, szülőföldjéről elüldözött, földönfutó vagonlakóvá nyomorított magyar szociális katasztrófájától terhelt, szétszaggatott ország ot kellett Horthynak talpra állítania. De közbiztonságot teremtett, ahol a munkában meggörbült hátú, életüket becsülettel végigdolgozó időseknek nem kellett rettegni az emberbőrbe bújt sakáloktól, az „öregezőknek” nevezett, paleolit kőkor szintjén élő, emb ertársaikat pusztán zsákmányállatnak tekintő bűnözők garázdálkodásától. 1927ben bevezették a pengőt, Európa párját ritkítóan jó valutáját, s a gazdasági életet is sikeresen újjászervezték, elérték, hogy ’29re már 12 százalékkal múltuk felül az utolsó bék eév termelését. A Klebelsbergféle közoktatási reformok során több ezer új iskolát építettek. Szólni kellene még a piacszerzés miatt szárnyaló Orion, Tungsram, Ganz gyárak elképesztő nemzetközi elismertségéről, a megduplázott kórházi ágyak számáról, a várh ató átlagéletkor 40ről majdnem 60ra történő emeléséről is. Sorolhatnánk az érdemeket a vasútvillamosítás megkezdésétől a rohamléptekkel haladó településvillamosításon és az élelmiszeripar felfuttatásán át, az alumíniumipar megteremtésén keresztül a társ adalombiztosítás kiterjesztéséig. S mit látunk most? A módszerváltás gazdasági bérgyilkosai és hazai csatlósaik, a komprádor elit neoliberális dögkeselyűi kiforgatták a nemzetet termelővagyona zöméből, a munkaerőállattá lefokozott, kizsákmányolt munkásokat pedig latinamerikai nyomorba taszították. Az immáron négy évtizede egyre rosszabbá váló egészségügyi mutatóinkkal, döbbenetes mortalitási adatainkkal egész Európa legbetegebb nemzeteként a hazai humánreprodukciós katasztrófa egyre megoldhatatlanabbnak lá tszik. A demográfiai összeomlás szélére sodródott Magyarország döbbenetesen rossz népesedési mutatói alapján a magyarság körében minden egyes szülésre már 34 halál jut. Perspektíva nélküli fiataljainak elvándorlása pedig egyre csak fokozódik. De csodae, ha a vegytiszta gyarmati körülmények közé taszított, kizsigerelt lakosság százezrei is a kivándorlás nemzetsorvasztó kiútjában keresik a menedéket? Éppen ezért kell emlékezni, emlékezni, mert a történelmi példa bátorítást, útmutatást ad mindannyiunk számár a. Nagyon szépen köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a Jobbik soraiban.) ELNÖK: A következő napirend utáni felszólalásra jelentkezett Lukács László György képviselő úr: „Enni adok, enni kapok - csak egy dobozon múlik mások megsegítése” címmel. Öné a szó, képviselő úr.