Országgyűlési Napló - 2015. évi tavaszi ülésszak
2015. június 15. hétfő (86. szám) - A magyar egészségügy helyzetéről szóló politikai vita - GŐGÖS ZOLTÁN (MSZP): - ELNÖK: - RIG LAJOS (Jobbik):
5300 Köszönöm szépen, képviselő úr. Most lenne lehetőség kettőperces felszólalásokra, de jel entkezőt nem látok. Rendes felszólalásra az MSZP képviselőcsoportjából Gőgös Zoltán képviselő úr következik. Parancsoljon! GŐGÖS ZOLTÁN ( MSZP ): Köszönöm a szót, elnök úr. Érdeklődéssel hallgattam ezt a vitát, és úgy gondolom, ebből is látszik, hogy ennek a területnek önálló minisztériumra lenne szüksége. Nem kellett volna egy nagy rendszeren belül egy bizonyos szeletté degradálni ezt a történetet. Úgy gondolom, ezen még mindig lehetne változtatni. Államtitkár úr itt mondta, hogy milyen módosító javaslatok é rkeztek. Többen emlegették a bérfejlesztési javaslatunkat, hogy ezt mégis hogyan gondoljuk. Tisztelt Képviselőtársaim! Itt erkölcsi alapunk talán csak egyedül nekünk van, hogy 50 százalékos bérfejlesztést követeljünk, ugyanis amikor 2002ben hasonló helyze tben volt a közszféra és az egészségügy, akkor mi ezt megcsináltuk. Nem beszéltünk róla, mint képviselőtársam itt a Fideszből mondja, hogy gondolkodnak rajta öt éve, nem gondolkodtunk rajta, hanem megcsináltuk, és most ez az egyik legnagyobb probléma. Most elég sok mindenről szó volt, de nem volt szó a kisfalvakról. Szabó képviselőtársam jelezte, hogy nem találnak gyerekorvost egy 5 ezres praxisú szegedi körzetre. Akkor el lehet képzelni, hogyan találnak majd körülbelül négyszáz helyre falusi háziorvost. És a falun pontosan ugyanolyan emberek élnek, de ők sokkal, de sokkal rosszabb helyzetben vannak S amikor próbálunk a várólistákkal számháborúzni, hogy hogy van, egyet tudomásul kell venni: odajutottunk, tisztelt képviselőtársaim, hogy akinek pénze van, az m indent elér ezen a területen is, akinek meg nincs, az meg szenvedjen, meg várjon. Ezen kellene normálisabb elosztási rendszerrel változtatni, ezért kellene több forrás, ezért kellene például a társaságiadófelajánlás lehetőségét erre az ágazatra is kiegész íteni, s nem csak a különböző látványsportokra. Tehát rengeteg olyan terület lenne, amivel lehetne segíteni ennek az ágazatnak. Itt sokan emlegették a 300 forintos vizitdíjat. Megkérdezte valaki a háziorvosokat, hogy ők mit mondtak erről? Abban az időben v olt nagyjából normális a rend, ugyanis higgyék el, hogy akkor nem adott senki hálapénzt, mert úgy érezte, hogy valamit adott azért, hogy őt kezeljék, de volt egyfajta felelőssége is, hogy mindenért ne terhelje az egészségügyet, ha nem muszáj. Erre csinálta k önök 80 százalékos részvételű népszavazást. Hozzáteszem, hogy nem lehet ilyen népszavazást tartani, amióta önök vannak kormányon, mert az Alaptörvény szerint egyáltalán nincs erre lehetőség. Nem beszélve az Alkotmánybíróság akkori szerepéről, meg a mosta ni Alkotmánybíróságról. Azt gondolom, ezek azok a kérdések, amelyekkel alapvetően foglalkozni kellene. Most már nem azon kellene gondolkodni, hogy hogyan is tudnánk majd tűzoltással valamennyit javítani a kifizetetlen számlákon, ugyanis ezek a számlák újra termelődnek. A kórházak nyilván köszönik szépen ezt a lehetőséget, de azért arra is figyeljenek, hogy másnaptól, ahogy ezt kifizették, megint nem fizetnek, mert nincs miből, ugyanis rossz az elosztási rendszer. Ebbe az ágazatba pénzt kell tenni, különben m egint a kisember fog szenvedni. Ezért kell küzdenünk, és azért van ez a mai vitanap, hogy erre ébresszük már rá a mostani kormányzatot, hogy ez így nem mehet tovább. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK : Köszönöm szépen, képviselő úr . Kettőperces felszólalások következnek. Elsőnek Rig Lajos képviselő úrnak adok szót. Parancsoljon, képviselő úr! RIG LAJOS ( Jobbik ): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Itt elhangzott, hogy miért az egészségü ggyel foglalkozunk, hiszen a többi ágazatban is nagyon nagy a probléma. Hát azért ezzel az ágazattal foglalkozunk, mert ennek a vitanapját tartjuk.