Országgyűlési Napló - 2015. évi tavaszi ülésszak
2015. június 15. hétfő (86. szám) - A magyar egészségügy helyzetéről szóló politikai vita - ELNÖK: - RIG LAJOS (Jobbik): - ELNÖK:
5287 es zközök, bútorok - beszerzésére fog fordítódni, tehát a teljes forrásnak pontosan a 33 százaléka. Egyébként a megyei kórház esetében is rendkívül sok új berendezés, új eszköz és új bútor megvásárlására került sor annak idején 17 milliárdos program keretein belül. Számszakilag nem tudom megmondani, hogy ez mennyit jelent. A szoftverfejlesztéssel kapcsolatos felvetésével viszont teljes mértékben egyetértek (Ikotity István Schmuck Erzsébettel beszélget.) , még akkor is, ha most éppen nem figyel a képviselő úr. V alóban jogos igény az, hogy a XXI. századi épületekben olyan XXI. századi szoftver legyen, amely valóban országos összeköttetést biztosít az intézmények között, és bármikor bármelyik pontban - ez ma már nem egy komoly kihívás, teljes mértékben azonosulni t udok ezzel a véleménnyel én is , legyünk akár Baján, Siófokon vagy éppen Tabon, bárhol vagyunk, mindjárt tudják az adott emberről a TAJszám szerint, hogy mi volt a kórtörténete, milyen kezeléseket hajtottak rajta végre. Úgy tudom, hogy ebben a tekintetbe n is jelentős előrelépések vannak, nyilván államtitkár úr majd fog erre is reagálni. Heringes Anita képviselő asszony hozzászólásával kapcsolatosan, hogy 20072013 között voltak a legnagyobb fejlesztések, és szó szerint, hogy ez „a mi időszakunk volt”… (He ringes Anita közbeszól.) Igen, de most jön a lényeg, ön mondta, hogy ez a mi időszakunk volt. Kedves Képviselő Asszony! A legnagyobb fejlesztések eddig valóban a 20072013as időszakban történtek, mert eddig még nem volt más. Most jön a 201420as időszak. Viszont a probléma az, hogy 2010ben volt egy kormányváltás, és ha tetszik, ha nem, 2010 áprilisában összesen 6 százalék volt az európai uniós források lehívása Magyarországon a 2010es kormányváltásnál az összes 8 ezer milliárdból (Az elnök a csengője me gkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) , ami durván az egész ciklusra vonatkozott. Tehát ezzel csak azt szeretném mondani, hogy ezt a 6 százalékot kellett az elmúlt években felpörgetni száz százalékra. Tehát nem biztos, hogy önök voltak ennek a… ELNÖK : Köszönöm szépen, képviselő úr. A következő kétperces felszólaló Rig Lajos képviselő úr, a Jobbik képviselőcsoportjából. RIG LAJOS ( Jobbik ): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Annyi információ hangzott el, hogy most már több A4es papírt teleírtam. Ugye, azt azért tisztázni kell, hogy a HospInvest neve hangzott csak el eddig, a MediSys Kft.é nem, ami egyugyanazon cégcsoporthoz köthető. Annyi a különbség, hogy a HospInvest Zrt. az MSZP közeli önkormányzatokat szállta meg, a MediSys Kft. meg a Fidesz közelieket, lásd Tapolca és Körmend tekintetében. Bírósági eljárás van mind a két cégcsoport ellen, de eddig még bírósági ítélet nem született, holott OEPfinanszírozással élt vissza mind a két cég. Itt lehet egymáshoz dobálni azokat a zacskókat, amik ugye most már úgymond fekáliával vannak megtelve, de nincsen értelme. Az Országos Mentőszolgálatnál elhangzott az is, hogy építéseket, beruházásokat hajtanak végre, ami kell, de a mentésre szánt összeg 2015ben ugyanannyi, mint 201 6ban. A mentőállomásnál, a mentőszolgálatnál sürgősségi betegellátás folyik, ott a prevenciót nem lehet emlegetni. Általában az egészségügynek a rendbetétele az úgy kezdődik, hogy előzzük meg preventíven, de az Országos Mentőszolgálatnál ez az eljárás nem működik. 2,3 milliárdos kórházfejlesztés zajlik jelenleg is Tapolcán. Egyetlenegy baj van vele, amit említettem előző felszólalásomban, hogy hiányoznak a szakemberek. Tüdőrehabilitációs pavilont építenek, tüdőrehabilitációra építkezik maga a kórház, de ni ncs aktív korú tüdőrehabilitációs szakorvos az intézményben. Köszönöm, ennyit szerettem volna. (Taps a Jobbik soraiban.) (19.30) ELNÖK :