Országgyűlési Napló - 2015. évi tavaszi ülésszak
2015. június 15. hétfő (86. szám) - A magyar egészségügy helyzetéről szóló politikai vita - ELNÖK: - SALLAI R. BENEDEK (LMP):
5280 Nyilvánvalóan fő problémának tekintjük azt is, hogy a gyógyító munka is sérül az osztályokon a kevés forrás miatt. Drága, de szüks éges és a protokollban előírt antibiotikumokat sokszor nem tudnak alkalmazni az egészségügyben dolgozók, mert az osztályos gyógyszereket néha jelentős részben a betegek antibiotikumigénye kimeríti. Számos intenzív osztályon kevés és minőségében sem megfel elő a rendelkezésre álló eszköz az adott számú beteg ellátásához; ez megint egy hétköznapi tapasztalat. A műtéti beavatkozásokat több alkalommal nem lehet elvégezni, mert a rendelkezésre álló egyszer használatos eszközöket a kórházban nem tudják megvásárol ni olyan mennyiségben, mint amennyire szükség lenne. Különösen a sebészeti osztályok nem tudják finanszírozni a betegek rendszeresen szedett gyógyszereit, emiatt a betegeknek a legtöbb esetben teljesen szabályellenesen a saját maguk által otthonról hozott gyógyszereiket kell használniuk. Ez is egy hátköznapi gyakorlat, aki ebben dolgozik, az tudja. Az 5. pont: a tartósan ápolásra szoruló betegek elhelyezését megoldani hivatott osztály részéről - de ez szociális probléma is - az otthoni ápolás támogatása jel en pillanatban nem megfelelő. A krónikus belgyógyászati osztályok finanszírozása nagyonnagyon alacsony, szükség esetén egyegy laborvizsgálat is gondot okoz. A nyári melegben a kiszáradt, inni nem képes betegeknek nem jut infúzió, mert az osztály keretébő l nem minden esetben futja erre. Sajnos, ezekhez kapcsolódnak mindazok a mindennapi kritikák is, amiket itt ellenzéki képviselőtársaim elmondtak. Azt kell elfogadniuk, hogy az önökkel történő vita nem azért vita, mert valamiben nem értünk egyet, hanem azér t, mert másképp látjuk a lehetőségeiket. Önöknek a kormányukon belül, a frakciójukon belül ezeket a szempontokat kellene képviselniük, érvényt kellene szerezni a saját szakmai igényességüknek, ha kizárólag önök tehetnének ezért, akkor hogyan tudnának erre forrást szerezni. S amiket elmondanak, hogy mi mindent tettek meg, arra nem azt mondjuk, hogy az negatív vagy nem jó, hanem azt mondjuk, hogy elégtelen, ez nem elég, ennél sokkal többre van szükség. És ha az egészségügyről beszélünk, akkor nyilvánvalóan mé g számos dolog felmerül. Önök jelentős részben egészségügyi szakemberek, akik itt vannak, de rendszeresen az a problémám, hogy soksok jogász van ebben a kormányban, és a soksok jogász azt gondolja, hogy csinálnak egy papírt és azzal majd megoldódik minde n. Így volt ez a szaksegítséggel történő intézeten kívüli szülés esetében is, amiről nemrég cseréltünk eszmét. Azt gondolták, hogy csinálnak egy jogszabályt és ezzel megoldódik dolog. Nem oldódott meg. De a legtöbb esetben így van ez a betegjogokkal kapcso latban is, ahol hiába vannak megfelelő szabályok, azok betartására, betartatására a megfelelő személyi és intézményi feltételek nem biztosítottak. (19.00) Nyilvánvalóan egészen vissza lehet menni az egészségmegőrzésig és a betegségmegelőzésig. Képviselőtár saim túlsúlyom miatt énrám osztották azt a feladatot, hogy az egészségmegőrzésről és az egészségvédelemről és arról beszéljek, hogy a preventív szemléletnek az egészségügyben hogyan kellene megjelennie a mindennapi munkában. Hogyan kellene azt elérni, hogy ne csak az önök által említett szűrések valósuljanak meg, hanem egy folyamatos párbeszéddel, egy folyamatos konzultációval a megelőzésre lehessen a legtöbb energiát fordítani. Hogyan lehet az egészségügyet használni az egészséges életmódra való nevelésre, a fogyasztási szokásokra, életmódtanácsokra, és hogyan lehet az intézményt érdekeltté tenni abban, hogy erre ne csak kapacitása legyen, hanem megfelelő személyzeti háttér is rendelkezésre álljon. Nyilvánvalóan, amikor mindezeket elsoroljuk, akkor nem az ö nök által elért esetleges eredményeket kritizáljuk, hanem a meg nem valósított, önök előtt álló feladatokat. Mert ez a kétharmad, amivel öt évig rendelkeztek, megteremtette volna annak lehetőségét, hogy mindezt rendbe tegyék. Megteremtette volna annak lehe tőségét, hogy az ország egészségügyi helyzete, illetve egészségügyi ellátási rendszerének helyzete javulni tudjon. Jelen pillanatban nem látjuk ezt a javulást.