Országgyűlési Napló - 2015. évi tavaszi ülésszak
2015. június 15. hétfő (86. szám) - Dúró Dóra (Jobbik) - az emberi erőforrások miniszteréhez - „Nem tudja a jobb kéz, mit csinál a bal?” címmel - ELNÖK: - DÚRÓ DÓRA (Jobbik):
5237 haragudjanak, szeretném megkérdezni, hogy erről a szülők tudtake. (Dúró Dóra: Igen, beleegyezett elő re minden szülő!) Tudtake a szülők erről? Felháborítónak tartom (Dúró Dóra: Így van, előzetesen beleegyeztek!) , hogy óvodába politikusok bemennek (Közbeszólás a Jobbik padsoraiból: Lendvai Ildikó, 2002!) és az óvónő helyett a gyerekeknek mesét mondanak, v agy bemegy az óvodába és a saját születésnapját megünnepelteti jobbikos önkormányzati képviselő az óvónők és a gyerekek szeme láttára. Azt gondolom, hogy ha a köznevelési törvény tiltja, akkor mindenkinek, minden politikusnak kötelessége ezt betartani, és nem lehet rátelepedni a politikusoknak azokra a gyerekekre, akik nem tudják megvédeni magukat és azokra a szülőkre sem, akik nem tudnak tiltakozni. Köszönöm. (Taps az MSZP padsoraiból.) ELNÖK : Köszönöm, képviselő asszony. Tisztelt Országgyűlés! Viszonválas z illeti meg a miniszter urat. Miniszter úr, öné a szó. VARGA MIHÁLY nemzetgazdasági miniszter : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Fontos az MSZP és a Jobbik vitája, de közben mégiscsak a gyerekekkel kellene foglalkozni az óvodában. Ezért azt tudom mondani, hogy a kormány a maga részéről abban elkötelezett, hogy szeptembertől, amikor kötelezővé válik az óvodai ellátás biztosítása, akkor a szükséges férőhelyeket biztosítani tudjuk. Ennek érdekében 2,5 milliárd forint értékben hirdettünk meg óvodai kapacitásbőv ítő pályázatokat, 64 önkormányzatnak tudunk ezzel lehetőséget biztosítani. 2016 végéig kell ezeket a kapacitásokat létrehozni, ezt a szükséges beruházást elvégezni. Egyébként hadd tájékoztassam a parlamentet arról, hogy 321 494 óvodai gyermek vette igénybe a 2014’15ös nevelési évben az óvodai ellátást. 201516tól, tehát szeptembertől kezdve 15 ezer fővel bővül ez a létszám. A kormányzat elkötelezett abban, hogy minden gyermek számára ezt az ellátást biztosítani tudja. (Dr. Schiffer András: Esti mesét hal lottunk! - Taps a kormánypártok padsoraiból.) Dúró Dóra (Jobbik) - az emberi erőforrások miniszteréhez - „Nem tudja a jobb kéz, mit csinál a bal?” címmel ELNÖK : Köszönöm szépen a miniszter úr válaszát. Tiszte lt Országgyűlés! Dúró Dóra, a Jobbik képviselője, azonnali kérdést kíván feltenni az emberi erőforrások miniszterének: „Nem tudja a jobb kéz, mit csinál a bal?” címmel. A miniszter úr halaszthatatlan közfeladat ellátása miatt válaszadásra Rétvári Bence áll amtitkár urat jelölte ki. A képviselő asszony jelzi, hogy elfogadja a válaszadó személyét. (Dúró Dóra: Igen.) Öné a szó, képviselő asszony. DÚRÓ DÓRA ( Jobbik ): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! A nyelvvizsga, illetve a nyelvtanul ás kérdése sok embert, sok fiatalt érint, és rendkívül meghatározó a fiatalok jövőjére nézve, ugyanakkor Magyarország nemzetközi összehasonlításban is le van maradva e tekintetben. Ha megnézzük, hogy milyen szabályozások vonatkoznak erre a kérdéskörre, akk or azt találjuk, hogy a Nemzeti alaptanterv azt tartalmazza, hogy a 12. évfolyam végére nem éri el a középfokú nyelvvizsga szintjét az a tudás, amit a gyerekek az általános iskolában és a középiskolában megtanulnak. Kizárólag a két tannyelvű iskolákban van lehetőség arra, illetve előírás, hogy a középfokú nyelvvizsga szintjét a tantervben előírt óramennyiséggel el tudják érni a diákok.