Országgyűlési Napló - 2015. évi tavaszi ülésszak
2015. június 15. hétfő (86. szám) - Magyarország 2016. évi központi költségvetéséről szóló törvényjavaslathoz benyújtott bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája - ELNÖK: - SCHMUCK ERZSÉBET, a Költségvetési bizottsági kisebbségi véleményének ismertetője:
5184 szembemegy a Fidesz neoliberális gazdaságpo litikájával, amit az egykulcsos adó jelképez, lényege pedig a gazdagok és a multinacionális vállalatok sok forrásból történő támogatása. A Magyarország előtt álló legnagyobb feladat tehát a bérfelzárkóztatás, a dolgozói szegénység felszámolása. Nagyságrend ileg 4 millió állampolgár létminimum alatti jövedelemből él, és ez a Fidesz tudatos politikájának köszönhető. További milliók számára a megélhetés a hónapról hónapra élést jelenti. A társadalom négyötödének nincsenek anyagi tartalékai, azaz egyéni képesség einek, humán és kapcsolati tőkéjének emelésére önerőből képtelen. Ráadásul az alacsony minimálbérek még a kis- és középvállalkozói szektor termelékenységére is előnytelenül hatnak. Az oktatás területén továbbra is hiányzik 250 milliárd forint, 200 milliárd a közoktatás fenntartásából, működéséből, 50 milliárd a felsőoktatás finanszírozásából. Ezen források pótlásával is csupán a 2010 előtti évek szintjét érnénk el újra, miközben az LMP szerint a források további növelésére lenne szükség. Összesen 6 milliárd forinttal nő az oktatási büdzsé. Ha megvalósul a tervezett GDPbővülés, akkor arányosan még csökken is az oktatásra fordított források nagysága. Ismét megszegte a pedagógusoknak tett ígéretét a kormány, a jövő évi költségvetésben sem szerepelteti a pedagó gusilletményalap emelését. Továbbra sem kapnak béremelést a nevelésoktatást közvetlenül segítő munkatársak, valamint a felsőoktatásban, illetve a kulturális területen dolgozók sem. Ha a költségvetési tervezetet a jelen formájában fogadják el, azzal továb b nő a dolgozói szegénység az oktatási, kulturális területen. A költségvetési tervezet nem alkalmas az egészséges környezethez való alkotmányos alapjog biztosítására sem. A nemzeti parkokat például a látszólagos támogatásnövekedés ellenére valójában kivére ztetné a jövő évi költségvetés. Az 1200 hektáron felüli földalapú támogatások elvesztése, majd a földek vagyonkezelői jogának elvétele összességében több mint 2 milliárd forintot vesz ki a kasszájukból, amit nem ellentételez megfelelően az a néhány százmil lió forint, amit a büdzsé kompenzációként biztosít. Ennél is gyászosabb a helyzet a környezeti kármentesítésben. A kármentesítés céljára kereken nulla forintot biztosít a kormány által benyújtott költségvetési tervezet. Ez nemcsak elfogadhatatlan, hanem al kotmányellenes is, hiszen azt jelenti, hogy azoknak a szennyező forrásoknak a felszámolására, ahol nem ismert vagy nem fizetőképes a felelős, 2016ban sem lesz pénz. Természetvédelmi kártalanításra mindössze 1,2 milliárdot szánnának az idei 1,55 milliárd h elyett; ez legfeljebb egyetlen megyében lenne elegendő a védett fajok kártételeinek és a természetvédelmi célú korlátozásoknak az ellentételezésére, országos szinten nevetségesen kevés. Csupán 54 millió forint áll az egészségkárosító szálló por, a PM 10koncentráció csökkentése címszónál. A magyar lakosság egyharmada szennyezett levegőjű területen él, az elkapkodott és szükségtelen atomerőműbővítésnek csupán a tervezésére 113 milliárdot szánnának eközben. Hiányzik ugyanakkor a tervezetből a l akossági energiahatékonyságnövelő beruházások fedezete. A 27 százalékos áfakulcs fenntartása nemcsak igazságtalan, de a korrupció melegágya is egyben. (12.20) A stabilitási megtakarítási számla lehetőségeinek kiterjesztése, az adóamnesztia tartós fenntart ása gyakorlatilag állami pénzmosodát nyit a feketegazdaság szereplői számára. A tervezett paksi bővítés már most is teher a költségvetésnek, miközben rendkívül centralizált villamosáramhálózatot hoz létre, amely szükségszerűen nagyobb kockázatot, sérüléke nységet is jelent. Mi azt mondjuk, felelős és radikális átrendezés kell. Összesen 73 módosító indítványt nyújtottunk be a költségvetéshez. Ezekben több mint 1600 milliárd forintot csoportosítanánk át a büdzsén keresztül, de egyetlen forint hitel felvétele nélkül. A költségvetési tartalék csökkentése nélkül megvalósítható lenne mindaz, amit javasoltunk. Javaslataink legfőbb eleme az egykulcsos adórendszer eltörlése. A nulla, 12 és 24 százalékos kulcsokkal rendelkező progresszív személyi jövedelemadót bevezet nénk, a kis- és középvállalkozások járulékait is jelentősen csökkentenénk. Mindezzel már jövőre hatalmas lépést