Országgyűlési Napló - 2015. évi tavaszi ülésszak
2015. február 23. hétfő (48. szám) - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK: - BANGÓNÉ BORBÉLY ILDIKÓ (MSZP):
493 szemébe, és adja vissza azt a pénzt, amit a szegényektől elvett. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK : Köszönöm szépen, képviselő úr. Napirend utáni felszólalá sra jelentkezett Bangóné Borbély Ildikó képviselő asszony: „Hová lett az első osztály?” címmel. Megadom a szót. Parancsoljon! BANGÓNÉ BORBÉLY ILDIKÓ ( MSZP ): Köszönöm szépen, elnök úr. Én azt gondoltam, hogy Bodó Sándor képviselőtársamtól első osztályú vála szt fogok kapni, de úgy látszik, hogy ezt nem tette meg, és nagyon sajnálom, hogy nem is maradt a teremben, hogy végighallgathatta volna, amit én mondok. Igen, igaza van a képviselő úrnak, Sárrétudvariban fog tornaterem épülni 200 millió forintért, 100 szá zalékos támogatásban. Kabán is nyert az önkormányzat pályázatot 2014ben tornateremépítésre, csak láss csodát, ott 330 millió forintos volt a tornaterem költségvetése, ám ott már nem volt akkora lobbiereje a fideszes képviselőnek, Bodó Sándornak, és csak 50 százalékos támogatást tudott elnyerni az önkormányzat. Felolvasnék az önkormányzat üléséről egy határozatot - mert készültem , amit a kabai önkormányzat hozott 2014. május 7én: Kaba város önkormányzatának képviselőtestülete támogatja, hogy a Kaba 141/ 3. helyrajzi szám alatt lévő önkormányzati ingatlanon a nemzeti köznevelési infrastruktúrafejlesztési program keretében tornaterem kerüljön megépítésre. A közreműködő szervezet által kért 50 százalékos önerőt nem tudja biztosítani. Felhatalmazza a polgárm estert, hogy az önerő mértékéről tárgyalást folytasson Vígh László kormánybiztossal, és a tornaterem megépítése érdekében önerőként a bekerülési költség maximum 10 százalékát fogja biztosítani, továbbá lehetőség szerint a C típusú tornaterem megépítését ké ri. Felhatalmazza a polgármestert a szükséges intézkedések megtételére. Határidő: azonnal. Szegi Anna polgármester. Azt gondolom, nagyon álságos az, amit itt most a képviselő úr elmondott, hogy a sárrétudvari gyerekek ugyanolyan gyerekek, mint a kabai gyer ekek. Megint csak azt tudom kijelenteni, mint többször már napirend utáni felszólalásomban, hogy a kormánynak a kabai gyerekek kevesebbet érnek, mint a Sárrétudvariban élő gyerekek, és sok más fideszes vezetésű településen élő gyerekek; itt Kisvárdát is ho zzásorolhatnánk. Többedszerre teszem fel a kérdést, és örülök, hogy legalább egy HajdúBihar megyei képviselő, államtitkár úr itt van: miért fordulhat az elő, hogy az egyik gyerek más kategóriába tartozik, mint a másik gyerek. A kabai gyerekek testnevelésproblémája, tornateremproblémája ugyanis akkor került előtérbe, amikor a mindennapos testnevelést bevezették. (14.30) Lehet azt mondani, hogy álságos az, amit én felsorolok, hogy izzadt gyerekekről beszélünk, meg kétségbeesett tanárokról. Igen! Van ma Mag yarországon elméleti testnevelésoktatás, mert már mindennel szeretnék kiváltani a pedagógusok ezt az úgymond átkossá vált mindennapos testnevelést. Mert úgy vezették be a mindennapos testnevelést, hogy mellé az infrastruktúrát nem építették ki. Erőszakosa n vezették be. Többször elmondtam, nem az ellen emeltünk szót, én sem, hogy ez nem jó dolog. Csak úgy kellett volna bevezetni, hogy meglegyenek a feltételek, minden településen meglegyen a feltétel a mindennapos testneveléshez. Kedves Uraim, Hölgyeim! Jövő re minden évfolyamnak kötelező lesz a mindennapos testnevelés. Tudják, mit fog ez eredményezni? (Közbeszólás: Káoszt.) Hát, a mostani káosz semmi ahhoz képest, ami jövő év szeptemberétől fog kialakulni az iskolákban! Gondoljanak bele! Amikor végighallgatok egy ilyet, pedig ráadásul Bodó Sándor még iskolaigazgató is volt, és polgármester is, képviselő úr, én nem mernék így felállni és kijelenteni azt ilyen támogatás mellett, hogy az egyik 50 százalékos támogatást kap, a másik meg 100 százalékot, ráadásul úgy , hogy Szerepen ma fideszes a polgármester, fideszes színekben nyert ősszel. És nem tesznek különbséget, a fideszes országgyűlési képviselő feláll, és azt mondja, hogy a kabai gyerekek ugyanolyanok, mint a sárrétudvari gyerekek.