Országgyűlési Napló - 2015. évi tavaszi ülésszak
2015. június 10. szerda (83. szám) - Az állami vagyonról szóló 2007. évi CVI. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK: - GELENCSÉR ATTILA, a Fidesz képviselőcsoportja részéről:
4751 Amiért kérem, hogy javaslatukkal és szavazatukkal is támogassák ezt a javaslatot, ez jelentősen hozzá tud járulni ahhoz, hogy a tulajdonosijoggyakorláshoz kapcsolódó szerepe ket és feladatokat hatékonyabban tudjuk ellátni. Egyfajta bürokratikus teher lebontásáról beszélünk, hiszen ha ma a kormány dönt arról, hogy a magyar állam nevében a Fejlesztési Bank alapítson egy céget, akkor ez vagy egy törvénymódosításon keresztül tud m egtörténni, vagy pedig a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, majd ezt követően a Nemzeti Vagyonkezelő bekapcsolásával tud és tudjuk ezt a feladatot ellátni. Ezzel az ésszerűsítéssel tehát, amit ez a módosító javaslat tartalmaz, a vagyongazdálkodással kapcsol atos döntések, illetve a megvalósításhoz szükséges időtartam az, amit jelentősen le tudunk rövidíteni, a folyamatokat le tudjuk egyszerűsíteni, miközben ehhez kapcsolódóan senkinek az érdeke nem sérül. Mint ahogy ez már el is hangzott az elmúlt időszakban, a Miniszterelnökség feladatai jelentősen kibővültek. Igen, ez a tárca is egy vagyonkezelő centrummá vált, és a tulajdonosi joggyakorláshoz fűződő teendőknél elég sok mindent, sokféle feladatot kell még majd ellátnia. Itt elsősorban a nemzeti közműszolgált atáshoz kapcsolódó kormányzati tervekre gondolok. Ahogy már az előzőekben is elmondtam, ahhoz, hogy kialakítsuk ezt a közműszolgáltatással kapcsolatos elképzelést, illetve végrehajtsuk ezt az elképzelést, még további akvizíciók várnak ránk, különféle tranz akciók megvalósítása van folyamatban, és ez ennek a minimumnak a felügyelete alatt fog megtörténni. Ehhez szükséges, ennek a munkának a hatékony elvégzéséhez szükséges ez a módosítás, aminek elfogadását kérem önöktől. Köszönöm. ELNÖK : Köszönöm, á llamtitkár asszony. Tisztelt Országgyűlés! Most a képviselői felszólalások következnek. Ezek első körében a vezérszónoki felszólalásokra kerül sor. Elsőként megadom a szót Gelencsér Attilának, a Fidesz képviselőcsoportja vezérszónokának. GELENCSÉR ATTILA, a Fidesz képviselőcsoportja részéről : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az előttünk fekvő törvényjavaslat célja a kormányzati tevékenység összehangolásáért felelős miniszter rendeletalkotási jogkörének módosítása, az állami tulajdonú társasági részesedések feletti tulajdonosijoggyakorlás körében a hatékonyabb feladatellátás érdekében. A kormányzati tevékenység összehangolásáért felelős miniszter a módosítás eredményeképpen a feladatkörébe tartozó, továbbá az irányítása, felügyelete alatt álló s zervezeteket érintő ügyekben, azaz tág értelemben a közvetlen és közvetett feladatkörébe tartozó ügyekben az állami tulajdonú társasági részesedések feletti tulajdonosijoggyakorlás biztosításáról miniszteri rendeletben maga dönthetne. Emellett a miniszter rendelete társasági részesedés állam nevében történő megszerzésére vagy az érintett cég megalapítására is felhatalmazást adhatna. A kormányzati tevékenység összehangolásáért felelős miniszter jogköre kizárólag a feladatkörébe, továbbá az irányítása, felüg yelete alatt álló szervezetekhez tartozó, valamint egyedi kormánydöntés alapján e szervezetekhez rendelt állami tulajdonú társasági részesedésekre terjedne ki. (9.00) Minden más ügyben továbbra is a nemzeti fejlesztési miniszter rendeletalkotási jogköre ér vényesülne. A miniszteri rendeletalkotási jogkörök tekintetében a feladatok és felelősségi viszonyok ilyen módon történő elhatárolása egyértelmű és transzparens megoldást eredményezne. A Miniszterelnökség és az MFB Zrt. megnövekedett, különösen a nemzeti k özműszolgáltatási rendszer megszervezéséhez kapcsolódó feladatai várhatóan nagyobb számú olyan ügyet eredményeznek majd, amelyek tekintetében a módosított miniszteri rendeletalkotási jogkör segíteni tudja a kormányzati gazdaságpolitika hatékony megvalósítá sát.