Országgyűlési Napló - 2015. évi tavaszi ülésszak
2015. június 9. kedd (82. szám) - A Nemzeti Közszolgálati Egyetemről, valamint a közigazgatási, rendészeti és katonai felsőoktatásról szóló 2011. évi CXXXII. törvény és a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK: - DÚRÓ DÓRA, a Jobbik képviselőcsoportja részéről:
4685 azzal tudniillik, hogy a fontos, a minden állampolgárt érintő, a biztonság, a nyugalom, a fejlődés szempontjából fontos kérdésekb en az állam nagyobb felelősséget vállalt, vállal és fog vállalni. Ez a törvénymódosítás a mi meglátásunk szerint erről szól, ezért tudjuk támogatni. A technikai módosítások pedig szükségesek, hiszen a felsőoktatási törvénnyel is harmonizálni kell, és eddig is harmonizált. Még annyit megjegyeznék, kifogásolta Hiller képviselő úr, hogy az oktatási tárcának, illetve az államtitkárságnak, az Emberi Erőforrások Minisztériumának nincs helye. Azért szeretném leszögezni, hogy az egyetem mostani működése is teljes m értékben harmonizál a felsőoktatási törvénnyel, a Közszolgálati Egyetem oktatói ugyanazoknak a feltételeknek kell hogy megfeleljenek, ugyanaz a besorolás érvényes rájuk, tehát a felsőoktatás szerves része. Az, hogy az emberi erőforrások minisztere nem kapo tt itt szerepet, lehet vitatható, de korántsem látom olyan tragikusnak, mint az előttem szóló. A Kereszténydemokrata Néppárt egy szükséges, az államrezon logikájába illeszkedő törvénymódosításnak tekinti ezt a jelenlegi törvénymódosítást, és természetesen támogatjuk. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK : Köszönöm szépen, képviselő asszony. Tisztelt Országgyűlés! Megadom a szót Dúró Dóra képviselő asszonynak, a Jobbik képviselőcsoportja vezérszónokának. Parancsoljon, képviselő asszony! DÚRÓ DÓRA, a Jobbik képviselőcsoportja részéről : Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Ez az egyik legbotrányosabb törvény, ami az elmúlt egy évben a Ház elé került. Teljesen szakmaiatlan, nyilvánvaló, hogy a felsőoktatás kisgömböceként működő Nemz eti Közszolgálati Egyetemből pártegyetemet akarnak csinálni - ez a munka már korábban megkezdődött , és ez ebben a törvényjavaslatban csúcsosodik ki, ami előttünk fekszik. Jellemző, hogy nem egyeztették az érintettekkel, legalábbis azokkal az egyetemekkel , ahol jelenleg jogászképzés vagy államtudományi képzés folyik, hiszen a kettő elválaszthatatlan egymástól. Ezt az állásfoglalást juttatta el hozzám hét olyan egyetem jogtudományi karának a dékánja, akik érintettek ebben az ügyben: a Miskolci Egyetem, a Sz egedi Egyetem, az ELTE, a Károli, Debrecen, Pécs és a Széchenyi Egyetem dékánjai Győrből. Felháborodásukat fejezik ki, és a törvényjavaslat visszavonását kérik a kormánytól, elfogadhatatlannak tartják ugyanis szakmai szempontból több pontját. Sem a Magyar Rektori Konferenciával és illetékes szakbizottságával, sem a Magyar Tudományos Akadémiával, sem pedig az érintett egyetemekkel az előkészítés során nem egyeztettek, írják a dékánok ebben az állásfoglalásban, és meglepetéssel értesültek arról, hogy ilyen sz akmaiatlan és durva módon akarnak beavatkozni az egyetemek jogi képzésének életébe. A visszavonásra vonatkozó kérésüket több szemponttal is alátámasztják. Engedjék meg, hogy ismertessem ezeket. A jogászképzésnek Európában és hazánkban is szerves és nélkülö zhetetlen részét képezi az államtudományi képzés, ezt a kettőt egymástól elválasztani nem lehetséges, ami a jogi karok által kiadott állam- és jogtudományi diplomákban is tükröződik. Tehát nemcsak arról van szó, hogy bizonyos államtudományi szakokat érint, hanem a jogászképzést is húsbavágóan érinti az, ha ezt ebben a formában elfogadják. Az állam- és jogtudományi karokon mind az infrastruktúra, mind a személyi feltételek adottak az államtudományi ismeretek komplex oktatásához, tehát ezeken az egyetemeken h agyományuk van az államtudományi képzéseknek, amelyek szerves részei a jogászképzésnek is. Nem arról van szó, hogy a Nemzeti Közszolgálati Egyetem valamilyen kiemelt státust kapna csupán, arról van szó, hogy kizárólagos lehetőséget kap. A kizárólag azt jel enti, hogy csak ezen az egyetemen folyhat ilyen képzés, államtudományi és közigazgatási képzés is, máshol erre nem lesz lehetőség. De ugyanez a helyzet az európai és a nemzetközi közszolgálati szakokon is.