Országgyűlési Napló - 2015. évi tavaszi ülésszak
2015. február 23. hétfő (48. szám) - Velez Árpád (MSZP) - a nemzeti fejlesztési miniszterhez - „A tavalyi évben az állami tulajdonú vállalatok vezetői mekkora összegű jutalomban és prémiumban részesültek?” címmel - ELNÖK:
464 juttatásért.” A Jobbikhoz hasonlóan tehát az MSZOE is azt követeli, foglalkozzanak már végre a szakmai gyakorlatok körüli problémákkal, és oldják meg ezt a tarthatatlan helyzetet. Tisztelt Államtitkár Úr! Kérem, válas zában most ne a jogszabályi háttérre térjen ki, azt én is ismerem. Válaszoljon arra, hogy hogyan hagyhatták, hogy ilyen esetek megtörténjenek. Milyen konkrét lépéseket terveznek ezen visszaélések felszámolása érdekében? Várom érdemi válaszát. (Taps a Jobbi k soraiban.) ELNÖK : Köszönöm szépen. Megadom a szót Czomba Sándor államtitkár úrnak. Parancsoljon, államtitkár úr! DR. CZOMBA SÁNDOR nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Való ban fontos témát említett. A diákmunkával kapcsolatban egy fél mondat erejéig hadd térjek ki arra, hogy csak a tavalyi esztendőben több mint 22 ezer diák vett részt diákmunka keretében nyári munkavégzésben. Tavaly, tavalyelőtt vezettük be ezt a rendszert, és azt tudom önnek mondani, hogy nagyon sikeres. Jelen pillanatban 48 ezer tanulószerződés van hatályban Magyarországon. Ezt szeretnénk a következő 34 esztendőben 70 ezerre növelni. Azzal talán ön is egyetért, hogy a tanulók elsődlegesen akkor tudják az a dott szakmát elsajátítani, ha éles körülmények között, nem iskolai tanműhelyben, hanem vállalati körülmények között tudják a szakmát elsajátítani. A szakképzési törvényt szeretném ide behivatkozni - bár azt mondta, hogy ne hivatkozzak, de ez a bibliája, id ézőjelbe mondva, a szakképzésnek , ami azt mondja, hogy bizonyos feltételek esetén lehetőség van a tanulók hétvégén, ünnepnapokon történő gyakorlati képzésére is. Ez szerintem teljesen életszerű, hiszen ha valaki vendéglősnek, felszolgálónak, szakácsnak k észül, akkor kell tudni, hogy adott esetben, amikor végez, akkor vasárnap is, ünnepnapokon is rendeltetésszerűen nyitva lesz a szálloda vagy az étterem. A szakképzési törvény kimondja ugyanakkor, hogy az igénybe vett idő helyett lehetőleg a következő gyako rlati képzési napon ugyanolyan mértékben kell szabadidőt biztosítani. Egyetértek azzal, képviselő úr, hogy amennyiben az ön által jelzett problémák fölmerülnek - tehát egy 48 ezres létszámnál nem merem kimondani azt, hogy nincsenek olyan esetek, amelyekről ön beszél , arra szeretném akkor kérni önt, hogy tegye meg, hogy konkrétan megmondja, hogy mely intézménynél jelentkezett ez a probléma, és akár a Kereskedelmi és Iparkamarának, az Agrárgazdasági Kamarának, akár pedig a munkaügyi felügyelőségnek megvan a jogosítványa és a lehetősége arra, hogy lépjen. Eddig is történtek és ezután is fognak történni ilyen ellenőrzések. Az, hogy nem lehet ezt kiszűrni nulla százalékra, nagy valószínűséggel így van, de mindent megteszünk annak érdekében, hogy egyre kevesebb vagy nulla szintű visszaélésre kerüljön sor. Köszönöm szépen. Velez Árpád (MSZP) - a nemzeti fejlesztési miniszterhez - „A tavalyi évben az állami tulajdonú vállalatok vezetői mekkora összegű jutalomban és pr émiumban részesültek?” címmel ELNÖK : Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Velez Árpád képviselő úr, az MSZP képviselője, kérdést kíván feltenni a nemzeti fejlesztési miniszternek: „A tavalyi évben az állami tulajdonú vállalatok vezetői m ekkora összegű jutalomban és prémiumban részesültek?” címmel. A választ majd a miniszter úr nevében Tasó László államtitkár úr fogja megadni. Velez Árpád képviselő urat illeti a szó. Parancsoljon!